Szemlélődés közben Tudoran Klára tárlatán
Vissza

Szemlélődés közben Tudoran Klára tárlatán

Textilmontázsok és színes grafikák álomvilágába hívogatnak Tudoran Klára alkotásai a Minerva-házban megnyílt Spirituális kapuk című tárlatán. Csalogató cím, hiszen ki az, aki nem szeretné, hogy serkentő és pihentető, komoly és játékos vágyak festői panorámájában rátaláljon saját emlékeire s bennük rejtett titkaira beváltásuk ígéretében? Szerintem, eme rátalálás reményében lépte át a kiállítás jóreménység-kapuját a tárlatra igyekvők színe-java az április 4-i megnyitón.

ANGI ISTVÁN

Ám vigyázat! A belépés varázslattal kezdődik. Az átviteli mágia hatalmát idéző varázslat ez: megálmodni vágyaink teljesülését azon a bizonyos eszme- és érzelemtársító mezsgyén, a senki földjén, ami nincs is, és mégis van, ami a metaforák csábító világába vezet. Erre a varázslatra elsősorban azok hivatottak, akik alvás közben (vagy helyette) álmodni is merni tudnak, akik gyermekkoruk hitével együtt megőrizték emlékeiket, sőt máig gazdagították őket. Mert azok számára, akik az álmok világát nem értékelik, akik elfelejtették gyermekkoruk csodáit, és akiknek nincs amire emlékezniük – azok számára az álomhajó csábító hívogatása rövidre záródik. Picasso mondotta, minden gyermek művésznek születik, a kérdés az, hogy mit tegyünk, hogy annak is maradjon öregkoráig.

Csendes kíváncsiságukat nem szívesen törtem meg a szokásos előmagyarázatokkal. Ilyenkor, úgy érzem, őket is, magamat is megfosztom a felfedezés örömétől. Emiatt csak egy-két alkotás befogadásának bensőséges örömét áldozom fel az értelmezés mágiáján, amolyan félig-meddig vezetett megértéssel, a többit érintetlenül a nagyérdemű birtokbavételére bízva.

El kell mondanom, hogy Tudoran Klára saját műfajt dolgozott ki magának alkotásai életre keltéséhez: a textilmontázst. Kertészeti hasonlattal élve, akár a melegágy a palántáknak, a műfaj is szülőágya a műformának. A textilmontázs sajátosan egyéni műfaj. Kelmék, vásznak, selymek, s még sok más textília anyagából alakul ki, beleértve az anyagok eleve adott színét, kitapinthatóságát, visszfényét. Térbeliségében a festészet és szobrászat homogén közegei között húzódik meg. Szerénységében nem méri össze magát a dombormű évezredes vonásaival. Nem kő, nem fa, se nem metál, hanem emberi öltözék lenge anyagaiból származik. És összerakottságában kiválóan alkalmas a benne születő alkotás üzenetének felöltöztetésére, és rögtöni továbbítására. Ám eredetében magával hozza forrása szinesztéziás érzékelhetőségét. Ránézve valóságosan látjuk fénylő színeit vagy tompán jelentkező árnyékait és érzékszerveink kölcsönös kapcsolatai révén „halljuk” suhanását, ujjaink begyével „kitapintjuk, megsimogatjuk” hajlékonyságát, mozgékonyságát, egyszóval, eleve nagyon közel érezzük magunkhoz. Persze, ennek az anyagnak, ahhoz hogy az ihletben fogant üzenetet közvetítse, műformává kell válnia. Ilyen műformákba alkotta érzékivé Tudoran Klára jelen kiállításán bemutatott alkotásait.

Legutóbb, a hídelvei református templom dísztermében Nagy Annamária iparművész üvegbe komponált alkotásaival közös tárlaton jelentkezett Klára asszony textíliáival. Az előbbiek a fény, az utóbbiak a szín világából valók. Kifejezésbeli hasonlóságaikat és különbségeiket egy retorikai megfordításban foglaltam össze. Az üvegkompozíciók a fény színeit, a textilkollázsok a szín fényeit sugározzák nézőik elé, hol gyengéd szerénységgel, hol önző gazdagsággal.

Imago mundi I.

Mostani kiállításán pedig, belépve a Szellemi kapukon a szemközti falon máris hívogat dagadó vitorláival az álomhajó útrakészen. Mellette az Imago sorozatból az első Világ képe (Imago mundi) borítékolt levélüzenetekkel teli virágkelyhével vár a nézőre. Sajátos varázzsal ruházza fel imágoit alkotója. Mint képek, valamennyien elvárják, hogy elidőzzünk mellettük. Felületükön apró nyitásokkal sejtetik a mögöttük húzódó rejtekutak talányait. Ha álomtekintetünkkel belehelyezkedünk fókuszpontjaikba másképpen látjuk ébrenlétünk világát és íme, éppen erre tanítanak. Tanításuk pedig érvényes a többi kép megértésében is. Így, a sorjában, rákövetkező Genézis szemlélésében, amely hegyek, völgyek, városok és az élővilág teremtésének biblikus motívumait foglalja össze számunkra. Meg aztán itt van a Kapu, a kiállítás címerképe tárva-nyitva előttünk fehér kendők látszatába takart felénk integető élményeivel. Körutunkon rövidesen elénk áll a Városvédők megindító kompozíciója, amint a várost madártávlatból szemlélődve nézik őrzőangyalaik, a várvédő emberek, akik – így a kép üzenete – bármikor hősökké válnának megmentéséért. Nagyon is tudatos ez a felszólító üzenet számunkra. Éppen azért hangsúlyozottan megismétlődik. A termet körbejárva nem léphetünk ki anélkül, hogy az ajtó melletti részt egyedül birtokoló tablót, az Európa megmentését az álomséta végén kellő áhítattal ne fogadnók be. Mert a jelképes alakok végig az előtérben rendezik soraikat, akár Giotto trecento kori ikonjain, a jelent vigyázva annyiszor megpróbáltatott jó öreg földrészünk megmentésére szólítanak. Mégpedig a categoricus imperativus hangvételében. Nincs mit kérdeznünk tőlük, mert nem szóra, hanem magatartásra intenek. Ha nem lenne időszerű felszólításuk, higgyük el, mementójuk nem került volna vászonra…

Mielőtt álszerénykedve abbahagynám a beavatások szertartását, a többi kép szemlélését érintetlenül a nézőkre hárítva, visszatérek a műfaj és műforma dinamikus kapcsolatához. A műfaj, létrehozza palántáit, a műformákat. Ezek jól érzik magukat benne, mindaddig, amíg a műfaj óvó jelenléte nélkülözhetetlen számukra. Aztán meghaladják saját műfajukat és újat kanyarítanak maguk köré. Közben elfelejtik, hogy az új műfaj előbb-utóbb új műformákat nemz, amelyek föléjük emelkednek. Bizony, ez zajlik a vívódó alkotás formális hátterében. Tudoran Klára kollázs-műfaja is új műformákkal vemhes. Három éve már egy sajátos színes grafikával kísérletezik. És a kezdeti kísérleteken túl, a mai kiállításon, gyönyörű példákkal bizonyította jogosultságukat. Az üveg mögé rendezett rajzainak technológiája is egyéni, amint a megteremtett montázsé is az volt. Grafikái végső formájukat fényképezés- és számítógép-technikák révén érik el. Mondanivalójukban ránk mosolyognak, akár a csendes szépség övezetében neszező eszme, ám üzeneteiket még nehezen árulják el. Titkolódznak. Akár művésznőjük, aki végül is a több mint húsz kiállított grafikából nekem is csak kettő programját árulta el: a Piros-Zöld varázslóét és a Kiment a ház az ablakon címűét. Feladatunk tehát, velemmel együtt, rákáresni a többiek jelentésére is.

Kiment a ház az ablakon

E rátalálás reményében kívánom, hogy jövő évben újabb tárlattal lepjen meg mindannyiunkat Klára képzőművésznőnk csodaszép, hasonló élményekben, szépségben és szeretőn óvó üzenetekben gazdag alkotásokkal. Ha sikerül, akkor kettős évfordulós kiállítás lesz ez a jövő évbeli. Mert Tudoran Klára kora ifjúságában kezdte el képzőművészeti kísérleteit. Első kiállítását Máramarosszigeten rendezte 1988-ban. Amennyiben a mai tárlat sorjában a kilencedik, a jövőbeni a tizedik lenne. Számításaim szerint tehát alkotó munkásságának 30 éves évfordulóját ünnepelhetnők tizedik egyéni kiállításával. Úgy legyen. Addig pedig, minden kommentár nélkül fogadja el krónikása megelőlegező ajándékát, egyik kedvenc költeményét az álmok világából ébredő áprilisról, Radnóti Miklós tollából:

Ragyogó rügyre ült le most a nap,
s nevetve szamárfület mutogat.
Madárfi erre eltátja csőrét,
hunyorg feléje a nevető rét,
s a bárány is csodálkozik. Csoda,
hogy nem billen ki száján fogsora.

 

Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét,
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.

 

 

EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A közösség szolgálatába állítják a ...
Edi Iordănescu második CFR-kalandja ...
Egy dollárért hozat kőzetmintát a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ