– A könyv megírásával az volt a célom, hogy mondjam el az asszimilációról azt, amiről nem szoktunk beszélni. A párbeszéd e téren sokszor nehéz, mert a különböző történelmi sérelmek hánytorgatása sehova sem vezet. Azt is be akartam mutatni, hogy az asszimiláció értékváltozással is jár. Nem ítélkezni akarok, hanem bemutatni a jelenséget, és tudatosítani a folyamatot. A könyvben rengeteg életrajzi inspiráció van. Az ott leírtak valamiképpen megtörténtek. Nem tartom magam asszimilánsnak, és nem ítélem el azokat, akik vegyes házasságban élnek. Nem török pálcát felettük, ugyanakkor kerültem a kliséket és az önsajnálatot. A tényeket derűsen mutattam be – kezdte a beszélgetést Székely Ervin író.
Kifejtette: a leghangsúlyosabb asszimiláció 1989 előtt történt, mostanában afféle „puha” asszimilációnak lehetünk tanúi. A könyv írója azt is elmondta, hogy az első etnikai konfliktussal 13 évesen kellett szembesülnie szülővárosában, Nagyszalontán, egy román-magyar futballmeccs alkalmával.
– A könyv főhőse magyar környezetből indul, ahol abban a tudatban nevelkedett, hogy a magyarok mindig jók, a románok pedig rosszak. Ez ütközik később a valósággal, amikor főhősömnek román barátai és román nemzetiségű felesége lesz, miközben tanújává válik a szülővárosában élő magyar értelmiség provincializálódásának is. Az asszimiláció tényét súlyosbítja, hogy a különböző intézmények nem akarnak tudomást venni, nem akarják megérteni ezt a jelenséget. Az egyének esetében azonban az „elválasztó falak” könnyebben lebonthatóak. Főhősöm azonban boldog ember azzal együtt, hogy fel kellett adnia azt, amit fiatalon erről a két nemzetről tanult – összegzett Székely Ervin.
A könyvbemutatón elhangzott: a regény román nyelvű fordítása rengeteg pozitív visszajelzést eredményezett.
