Százötven helyet hirdet idén a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara

Százötven helyet hirdet idén a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Pontosan tizenegy nap múlva, július 13-án kezdődik a 2019/2020-as tanévre szóló felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán, a négy alap- és három mesterképzésre összesen 150 helyet hirdet a felsőoktatási intézmény. Az uniRank által az ország 20. legjobb egyeteme közé sorolt Sapientia EMTE Kolozsvári Karán a jövő környezetvédelmi szakemberei és környezettudományi szaktanácsadói, politikai elemzői és országos vagy EU-s intézmények tisztviselői, filmrendezői, forgatókönyvírói és operatőrei, vagy éppen bírói, ügyészei és jogászai tanulhatnak. A diákokat ösztöndíjakkal, bentlakási lehetőséggel, szakkollégiummal, kiváló oktatási és szakmai programokkal, valamint szorgalmas és sikeres diákközösséggel várja a Sapientia EMTE. Az egyetem nyári beiratkozási és felvételi időszakának tudnivalóiról Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja mai sajtótájékoztatón számolt be.

Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja a sajtó képviselőinek elmondta, az egyetemi felvételire való beiratkozás július 13-án kezdődik, a különböző szakok esetében azonban más-más időpontban ér véget. A dékán kiemelte, a Filmművészet, fotóművészet és média, a Jog, valamint a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok alapképzési szakokon, illetve a Filmtudomány, a Diplomácia és interkulturális tanulmányok, valamint a Környezetvédelem és monitoring mesteri szakokon van felvételi vizsga, míg a Környezettudomány alapképzésre az érettségi eredmények alapján lehet bejutni. A felvételi vizsgák, amelyek lehetnek szóbeli és írásbeli felmérések is, különböző időpontokban zajlanak, ezekről az egyetem honlapján lehet informálódni.

A felvételi eredményeket július 26-án közlik, a felvételt nyert hallgatók július 26. és augusztus 2. között igazolhatják vissza helyüket, a végleges bejutási sorrendet augusztus 2-án teszik közzé.

A diákoknak összesen 150 helyet hirdetnek meg, ezek közül 88 tandíjmentes, míg 62 költség-hozzájárulásos. Tonk Márton szerint a Sapientia EMTÉ-n több mint barátságos tandíjak vannak, hiszen ezeknek értéke 250 és 450 euró között mozog. „Ez természetesen nem fedezi egy-egy diák oktatási költségeit, inkább egyfajta motiváló hatása van, hiszen a tandíjmentes helyeket minden évben újraosztjuk” – közölte a dékán.

Az egyetemre felvételt nyert diákok, tanulmányi eredményeiknek megfelelően érdem- és tanulmányi ösztöndíjakra jogosultak, és szociális ösztöndíjat is igényelhetnek. „Az ösztöndíjrendszert jövőtől bővítenénk, ezután több diák fog, nagyobb értékű ösztöndíjat kapni” – közölte a dékán.

Az egyetem nemcsak ösztöndíjat biztosít ügyesebb diákjainak, hanem szálláslehetőséget is. A Ponorului utca 1. szám alatti Bethlen Kata Diakóniai Központtól bérelt bentlakásban összesen 35 hallgató igényelhet szállást, emellett a Jog szakra felvételiző diákok a Collegium Iuridicum szakkollégiumban is megpályázhatnak helyeket. A Jogra felvételiző diákoknak 10 szálláshelyet különít el a kollégium.

A dékán elmondta: számos fejleményről számolhat be idén. A tavasszal zajlott minőségbiztosítási (ARACIS) felméréseket követően a Sapientia EMTE jogi szaka is megkapta a végleges akkreditációt, a felmérésen a Filmművészet, fotóművészet és média, illetve a Jog szakok bizalmi besorolást kaptak. Így az egyetem által nyújtott teljes képzési paletta akkreditált, és a meghirdetett szakok mindegyike bizalmi besorolású. Az egyetem ugyanakkor az uniRank által készített országos egyetemi ranglista 20. helyére került, egy év alatt négy helyet javított, maga mögé utasítva a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetemet vagy az aradi Aurel Vlaicu Egyetemet. „Ez az előrelépés megerősítette, hogy az elmúlt 20 év évben itt erős szakmai munka folyt” – hangsúlyozta a dékán.

A Sapientia EMTE erősödését a diákok szakmai eredményei is igazolják. Az elmúlt évben az erdélyi egyetemek közül csak a Sapientia hallgatói hoztak első díjakat Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról (OTDK), és a benevező hallgatók 77%-a nyert díjat, így minden korábbi évnél magasabb volt ez a sikerarány.

A felvételivel kapcsolatos információk elérhetők a kv.sapientia.ro/felvi2019 linken.