Szász Enikő az RMPSZ Kolozs megyei szervezetének új elnöke

Szász Enikő az RMPSZ Kolozs megyei szervezetének új elnöke
Több mint tizenhat évi elnökség után nem vállalt több mandátumot Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Kolozs megyei szervezetének (volt) elnöke. A szervezet csütörtöki ülésén Tárkányi leköszönt, amit a közgyűlés el is fogadott, új elnöknek pedig Szász Enikőt választották.

Az új elnök megválasztását megelőzte a megyei iskoláiban tartott jelölő gyűlés. Az ezekről készült jegyzőkönyvek alapján jelölték az RMPSZ Kolozs megyei szervezete elnöki tisztségébe Szász Enikőt, a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum matematikatanárát, illetve Tárkányi Erikát. A jelenlevők két tartózkodással megszavazták, hogy Szász Enikő legyen az új elnök. Az alelnök továbbra is Kilin Tünde óvónő (Méhecske óvoda, Kolozsvár) marad, a pénzügyi felelős tisztségét is Török Zita tanítónő (kolozsvári N. Titulescu Általános Iskola) látja el. A négytagú, elnököt segítő bizottság esetében hét jelölés érkezett, ezért titkos szavazásra került sor. A szavazatok megszámlálása után a bizottságba választották Péter Izabellát (körösfői Kós Károly Általános Iskola), Demeter Ilonát (tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum), Fodor Emőkét (szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum) és Tárkányi Erikát (Báthory István Elméleti Líceum). 

Az RMPSZ tegnapi ülésén elhangzott az is, hogy országos szinten is most esedékes a tisztújítás az RMPSZ-ben. Az országos elnök és alelnökök négyéves mandátumát az április 22-én megszervezendő küldöttgyűlés szavazza majd meg. Burus Siklódi Botond országos elnök, Ferencz-Salamon Alpár, Kis Imre, Halász Ferenc alelnökök vállalták, hogy továbbra is betöltik tisztségüket. Virág Erzsébet országos alelnök viszont visszavonul, helyére Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóját jelölték.   

Szász Enikő lapunknak elmondta: mostanáig körzetfelelős és a megyei elnökség tagja volt. Fő törekvései közé tartozik, hogy megyei szinten jó irányú változásokat eszközöljön, és közösséget építsen. Azért vállalta az RMPSZ-elnöki tisztséget, mert eddig is aktívan részt vett a közösségi életben, attól függetlenül, hogy nem töltött be vezető tisztséget.