Számadás – négyen a nagyágyon

Számadás – négyen a nagyágyon
Négy évvel ezelőtt, a GYES beálltával gyökeresen megváltozott az életem. Elköltöztünk, nem dolgoztam, a mindennapok a berendezkedésről, fészekrakásról és a várakozásról szóltak. No meg a félelmekkel vegyes izgalomról, hogy milyen is lesz az élet ezután?

Matyi érkezése fölülírta az elképzeléseket: a szülés-szoptatás fájdalmai, a kialvatlanság, a tanácstalanság, a rengeteg tanács mellé olyan gyönyörű pillanatokat csempészett az életünkbe, hogy egyik pillanatról a másikra megfeledkeztünk a nehézségekről. Szép lassan belerázódtunk az új rendbe, s mikor már úgy éreztük, hogy kezdünk rutinosak lenni, mindig jött valami új gubanc.

Később, amikor már nem csak én jelentettem a gyógyírt minden babanehézségre, kívánkoztam egy-egy kicsit vissza a gyereknélküli életembe: egy kis barátnős traccsolás más témákról, mint a pelusok, a kaki színe, gyakorisága, az evési és alvási nehézségek.

Talán ez volt az első megdöbbentő változás, amit az elején bár nem akartam, később be kellett látnom és el kellett fogadnom: a barátnők (?!) egy része lekopott. Nem kerestek, nem érdeklődtek, jó esetben egy rövid gyerekágyi látogatás erejéig álltak csak szóba velem.

Többszöri próbálkozás után aztán rájöttem, hogy más szakaszhoz ért az életünk, el kell őket engednem.

De az új fejezet új barátokat is tartogatott. Hasonló cipőben járókkal találkoztunk a különféle babás-mamás foglalkozásokon, családos programokon, s azóta igazi jó barátság alakult ki közöttünk. Együtt éltük át a kistesó(k) érkezését, a gyerekes örömöket, bánatokat.

Itt már nem kellett magyarázkodni amiatt, hogy már nem fér bele a hajnalig tartó buli vagy a másnaposság, mert a gyerekek a következő napon is megkövetelik a maximális teljesítményt. De azt sem kellett szégyellnem, hogy szilveszter éjjelén is alig bírtam kivárni az éjfélt, hogy aztán végre ágyba bújhassak.

Sokan a gyes alatt átképezik magukat, újat tanulnak. Én szerettem volna megtanulni szabni és varrni, de ez elmaradt, helyette azonban megtanultam kávét főzni, ha kellett, napjában kétszer is. Ez lett a(z egyik) szupererőm. 

Bár visszatekintve szinte elröpült ez a négy év „szabadság”, a közel 1500 nap bőven tartogatott idegeket és türelmet próbára tévő helyzeteket is. S amikor már teljesen belefásultam volna a csak anya szerepbe, megtaláltak feladatok, kihívások olyanok részéről, akik nem felejtették el: az, hogy gyerekem lett, nem jelenti azt, hogy megszűntem létezni nőként, barátként, tanárként vagy trénerként. Örök hálám ezekért az emberekért!

A szeptember új fejezetet hoz kis családunk életébe, hiszen Anya visszaáll dolgozni, négyen négyfele leszünk. Nehéz szívvel hagyom magam mögött a lusta reggeleket, a sok-sok együtt töltött időt, végtelenbe nyúló meseolvasásokat, de izgalommal várom az új kihívásokat, amiket a suli tartogat. A kismanók pedig lassan hozzászoknak, hogy Anyának is mennie kell dolgozni, hogy legyen pénzünk fagyira, benzinre és kisautókra.

Kalandra fel!