Súlyemelő Eb: román arany és bronz

Súlyemelő Eb: román arany és bronz
Meglepetésre brit győztest avattak Emily Godley személyében a moszkvai súlyemelő Európa-bajnokság szerdai versenynapján a nők 71 kilogrammos kategóriájában, ahol a magyar Mitykó Veronika szakításban – országos csúccsal – negyedikként végzett. Raluca Olaru arany- és bronzérmet szerzett.

A 31 éves Godley az első fogásnemben második lett, lökésben viszont mindenkit maga mögé utasítva nyert, besöpörve az összetett aranyát is. A brit emelő kiváló produkciója azért nevezhető váratlannak, mert korábban legjobb Eb-szereplése egy hatodik hely volt, legutóbbi fellépésén, a 2017-es kontinensviadalon pedig nyolcadikként zárt.

A súlycsoport magyar indulója, a 21 éves békéscsabai Mitykó rontott gyakorlattal kezdett, utána azonban javított a 90 kilón, majd harmadikra kiszakította az országos felnőtt csúcsot érő 96 kilogrammot is. Ezzel a végelszámolásnál a negyedik hely lett az övé, az Eb-éremhez egyetlen kiló hiányzott neki. Lökésben a 103 és a 106 kilóval is elbánt, a 108 azonban már kifogott rajta, így a második fogásnemben csak a 19. lett, összetettben pedig kilencedikként végzett a 26 tagú mezőnyben.

A román Raluca Olaru szakításban 98 kg-mal nyert, az azonos eredményt elérő Godley-t könnyebb testsúlyának köszönhetően előzte meg (Olaru 66,5 kg-ot, Godley 70,42 kg-ot nyom). A verseny során Olaru és Godley is a második emelésnél nem tudta kiszakítani a 97 kg-ot. Lökésben Olaru a negyedik helyen végzett 120 kg-mal, s ez összetettben a dobogó harmadik fokát jelentette számára 218 kilós teljesítménnyel.

Románia kilenc sportolója (7 nő és 2 férfi) 13 éremmel zárta a kontinensviadalt: hét aranyérem (Monica Suneta Csengeri – 3 arany a 49 kg-os súlycsoportban, Loredana Toma – 3 arany a 64 kg-os súlycsoportban és a már említett Olaru), négy ezüst (Cosmina Pană – 45 kg-osok, lökés, Mihaela Valentina Cambei – 49 kg, lökés, Valentin Iancu-Ionadi – 55 kg, lökés és összetett) továbbá két összetett bronz (Cambei és Olaru). A szakszövetség célkitűzése három érem megszerzése volt.

Eredmények, női 71 kg, összetett: 1. Emily Godley (Nagy-Britannia) 227 kg (szakítás 98 kg, lökés 129 kg), 2. Alessia Durante (Olaszország) 219 (97, 122), 3. RALUCA OLARU 218 (98, 120), ..., 9. MITYKÓ VERONIKA 202 (96, 106). Szakítás: 1. OLARU 98 kg, 2. Godley 98, 3. Durante 97, 4. MITYKÓ 96. Lökés: 1. Godley 129 kg, 2. Durante 122, 3. Berfin Altun (Törökország) 121, 4. OLARU 120, ..., 19. MITYKÓ 106.

Azonos eredménynél az végzett előrébb, aki előbb teljesítette ugyanazt a súlyt.

A férfiaknál Kmegy Máté, a kecskemétiek 23 éves emelője szakításban kétszer is rontott 138 kilós kezdősúlyán, végül harmadikra elbánt vele, ez a fogásnemben 13. helyezést jelentett számára. Lökésben viszont már egyetlen gyakorlata sem volt sikeres 168 kilón, így összetett eredmény nélkül maradt.

Eredmények, férfi 81 kg, összetett: 1. Antonino Pizzolato (Olaszország) 370 kg (szakítás 164 kg, lökés 206 kg), 2. Karlosz Naszar (Bulgária) 369 (163, 206), 3. Ritvars Suharevs (Lettország) 347 (157, 190), ..., KMEGY MÁTÉ helyezetlen. Szakítás: 1. Pizzolato 164 kg, 2. Naszar 163, 3. Nico Müller (Németország) 158, ..., 13. KMEGY 138. Lökés: 1. Naszar 206 kg, 2. Pizzolato 206, 3. Rafik Harutjunjan (Örményország) 196 – Kmegy Máténak nem volt érvényes kísérlete, így kiesett.

Borítókép: Raluca Olaru két éremmel térhetett haza – FOTÓ: FACEBOOK/FEDERATIAROMANADEHALTERE

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A grúziai/georgiai Lasa Talahadze világcsúcsokkal védte meg címét a moszkvai súlyemelő Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján a férfiak +109 kilogrammos kategóriájában. Nagy Péter három nyolcadik helyet szerzett úgy, hogy lökésben megjavította országos rekordját.
Sport
Sport
Sport