Sporthírek röviden a nagyvilágból
Vissza

Sporthírek röviden a nagyvilágból

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA: A MOL FEHÉRVÁR FC LESZ AZ ÚJPEST FC ELLENFELE A DÖNTŐBEN

A Székesfehérvári MOL Fehérvár FC hátrányból fordítva 2–1-re győzött a Budapesti MTK vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó Magyar Kupa csütörtöki elődöntőjében. Szabics Imre vezetőedző együttese története során harmadszor hódíthatja el a trófeát, amelyért május 3-án a Puskás Arénában küzd meg a tízszeres kupagyőztes Újpest FC-vel.

A Fehérvár román válogatott és magyar állampolgársággal is rendelkező Rus Adrián kezdőként szerepelt, a 86. percben cserélték le.

Eredmény, MOL Magyar Kupa, elődöntő: • Budapesti MTK–Székesfehérvári MOL Fehérvár FC 1–2 (gól: Schön Szabolcs – 14. perc, illetve Bolla Bendegúz – 38. és Nikolics Nemanja – 52. perc). Szerdán játszották: • Kisvárda Master Good–Újpest FC 0–1 (Giorgi Beridze – 54. perc).

IDÉNY KÖZBEN CSATLAKOZHAT EGY CSAPAT A LETT BAJNOKSÁG MEZŐNYÉHEZ

Az FC Noah Jurmala egy hónappal a szezon kezdete után csatlakozhat a lett labdarúgó-bajnokság mezőnyéhez. A csapat tavaly Lokomotiv Daugavpils néven megnyerte a másodosztályt, majd új tulajdonosa Jurmalába költöztette a klubot, ezért a szövetség nem engedélyezte, hogy elinduljon az élvonalban. Az egyesület márciusban a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely csütörtökön ideiglenes határozatban utasította a szövetséget, hogy sorolja be az FC Noah Jurmalát az első osztály mezőnyébe. A CAS egy későbbi tárgyaláson ismét foglalkozik az üggyel. A március 13-án rajtolt lett élvonalból eddig négy fordulót játszottak le.

PIERRE-EMERICK AUBAMEYANG MALÁRIÁS

Pierre-Emerick Aubameyang, az Arsenal csatára bejelentette, hogy megfertőződött a maláriavírussal, miután kimaradt csapata Slavia Prága elleni EL-negyeddöntő visszavágójára nevezett keretéből. A támadó Instagram-oldalán jelentette be a hírt, hogy megfertőződött a maláriavírussal, amíg a gaboni válogatottban szerepelt néhány hete.

„Néhány napot kórházban töltök a héten, de már jobban érzem magam, napról napra erősebb vagyok, köszönhetően az orvosoknak, akik gyorsan felfedezték és hatástalanították is a vírust” – írta a közösségi oldalon Aubameyang.

SÚLYOS ELTILTÁS FENYEGETI ZLATAN IBRAHIMOVICOT

Komoly bajba kerülhet Zlatan Ibrahimovic, aki megsértette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szabályait azzal, hogy a Bethard fogadási cég résztulajdonosaként tért vissza a svéd válogatottba. A FIFA és az UEFA szabályzata kimondja, hogy olyan labdarúgók nem szerepelhetnek a versenyeiken, akik érdekeltek bármilyen fogadásokkal foglalkozó vállalkozásban. A svéd Aftonbladet szerint azonban Ibrahimovic még mindig a máltai cég résztulajdonosa – ez pedig fegyelmi eljárást vonhat maga után. A klasszis 2018-ban lett a cég arca, jelenleg az AC Milan futballozik, és visszatért a válogatottba is a világbajnoki selejtezőkre.

A FIFA etikai kódexe és az UEFA fegyelmi szabályai szerint a résztulajdon joga nem megengedett, így aztán előbbi szabályait azzal sértette meg, hogy márciusban visszatért a Grúzia/Georgia elleni válogatott mérkőzésre, utóbbit azzal, hogy 2020 szeptemberében már játszott a Shamrock Rovers elleni Európa Liga-párharcban. Ibrahimovicot – a FIFA előírásai szerint – akár 1 millió svéd koronáig terjedő pénzbírsággal sújthatják, és legfeljebb három évre eltilthatják minden, futballal kapcsolatos tevékenységtől.

A REAL MADRID ELNÖKE GAZDASÁGI STABILITÁST ÉS MBAPPÉ SZERZŐDTETÉSÉT ÍGÉRI

Florentino Pérez, a Real Madrid frissen újraválasztott elnöke a futballklub gazdasági stabilitásának helyreállítását tekinti az egyik legfőbb kihívásnak, valamint Kylian Mbappé megszerzését ígéri a szurkolóknak. A királyi klub elnökének törekvéseiről a legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca írt, miután eldőlt: Pérez további négy évig marad a posztján. A 74 éves sportvezető gyakorlatilag automatikusan őrizte meg tisztét, mivel a hétfői határidőig más nem kandidált, így egyetlen jelöltként, szavazás nélkül erősítették meg elnöki funkciójában 2025-ig. 

Pérez nemcsak az elmúlt 12 évben vezette a blancókat, hanem egy ízben már korábban is, 2000 és 2006 között. Az újabb terminusnak azzal a jelszóval vág neki, hogy kivezesse a klubot abból a nehéz, jelentős veszteségeket okozó helyzetből, amelyet a koronavírus-járvány idézett elő. A Marca a gazdasági kilábalás mellett a Pérez-projekt sarkalatos pontjaként említi az új futballstadion megszületését, a csapaterősítést illetően pedig a két legfelkapottabb európai ifjú sztár, a jelenleg a Paris Saint-Germaint erősítő Kylian Mbappé és a Borussia Dortmundban játszó norvég Erling Braut Håland megszerzését. A világbajnok Mbappét illetően a sportlap közelinek nevezi a francia támadó Madridba érkezését, a norvég futballista esetében viszont nehézségeket vizionál, mivel a szintén rendkívül gólerős csatár szerződtetésével kapcsolatban a német klub több ízben is leszögezte: Håland nem eladó. A Marca kitért a Real Madridot jelenleg irányító Zinedine Zidane-ra is, megjegyezve, hogy a francia vezetőedző jövője bizonytalan a Real Madridnál. „Csak az edző és az elnök tudja, hogy mi lesz Zidane-nal. Senki más” – fogalmazott a sportújság.

FÉRFI RÖPLABDA: KOLOZSVÁRI SIKER A MEGYEI RANGADÓN

A férfi röplabda A1-osztályú bajnokság második, egyben utolsó rájátszási tornáját Galacon és Bukarestben bonyolítják le. A Dinamó sportcsarnokában az 5–8. helyezettek játszanak, az első játéknapon rendezték az élvonal Kolozs megyei rangadóját, amelyet meglepetésre a Lőtei Rómeó Attila irányította Kolozsvári Universitatea 3:0 (17, 14, 23) arányban megnyert a Marius-Lucian Dascălu és Szilágyi Tibor edzette Dési Egyesülés ellen. A folytatásban mindkét Kolozs megyei együttes kikapott.

További eredmények:

Galac (1–4. hely): • Zilahi MSC-Dési LAPI–Bukaresti Steaua 3:2 (–13, –22, 14, 20, 12) • Galaci Arcada–Krajovai U MSC 3:1 (–23, 19, 12, 24) • Arcada–Zilah 3:0 (15, 17, 17). Az állás: 1. Arcada 64/25 mérkőzés, 2. Zilah 56/25, 3. Krajova 50/24, Steaua 48/24.

Bukarest (5–8. hely): • Bukaresti Dinamó–Nagybányai Ştiinţa Explorări 3:0 (24, 23, 12) • Nagybánya–Kolozsvár 3:1 (24, 13, –23, 20) • Dinamó–Dés 3:0 (16, 19, 19). A sorrend 25 mérkőzés alapján: 7. Dinamó 59, 8. DÉS 33, 9. Nagybánya 27, 10. KOLOZSVÁR 26.

FÉRFI KOSÁRLABDA NEMZETI LIGA: NAGYVÁRAD ÚJABB GYŐZELME

Sorozatban negyedik mérkőzésén nyert a Nagyváradi MSC ESK a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában, amely a 18. fordulóból pótolt mérkőzésen a temesvári Constantin Jude sportcsarnokban győzte le a helyi MSC-t 77:67 (15:23, 20:15, 25:20, 17:9) arányban.

Az állás: 1. KOLOZSVÁRI U-BT 40 PONT (20 GYŐZELEM/0 VERESÉG), 2. Nagyszebeni ESK 38 (17/4), 3. Voluntari-i CSO 38 (16/6), 4. Piteşti-i Argeş BCMU 35 (14/7), 5. Nagyvárad 33 (14/5), 6. Krajovai U MSC 31 (12/7), 7. Temesvár 30 (10/10).


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Október 1-jétől csak útlevéllel lehet ...
Florin Cîțu a PNL új elnöke
Újraszentelték a felújított ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ