Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

CFR 1907: IFIVEL ERŐSÍTENEK

Sajtóhírek szerint a Kolozsvári CFR 1907 bajnokcsapata leszerződtette a 17 éves Dorinel Todoran támadó középpályást az Aradi Jövőtől. A játékosra kezdetben a harmadosztályban szereplő másodcsapatnál számítanak, de lehetséges az is, hogy kölcsönadják II. ligában játszó együtteshez.

BAJNOKOK LIGÁJA: MEGTARTOTTÁK AZ ELŐSELEJTEZŐ SORSOLÁSÁT

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken megtartotta a Bajnokok Ligája előselejtezőjének sorsolását. Az eseményen a négy legalacsonyabb koefficienssel rendelkező ország volt érdekelt, a két kiemelt a majdani északír, illetve a koszovói bajnok volt. Előbbi San Marino, utóbbi Andorra legjobbjával találkozik majd a minitorna augusztus 8-án sorra kerülő elődöntőjében. A finálét három nappal később rendezik, semleges helyszínen. A torna győztese bejut a BL-selejtezőjének augusztus 18–19-én esedékes első fordulójába, amelynek során a koronavírus-járvány miatt csak egy mérkőzés dönt majd a továbbjutásról.

LANDIN ÉS OFTEDAL LETT AZ IHF-NÉL AZ ÉV KÉZILABDÁZÓJA

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) Niklas Landint és Stine Oftedalt választotta meg 2019 legjobb férfi és női játékosának. Az IHF honlapja kiemelte: mindkét kézilabdázó először érdemelte ki az elismerést. A 31 éves Landin a tavaly világbajnok dán válogatottban és a THW Kielben nyújtott teljesítményével érdemelte ki a díjat, míg a 28 éves Oftedal egyaránt kulcsembernek számít a norvég nemzeti együttesben, valamint a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO csapatában.

A játékosokhoz hasonlóan az edzőknél is olyanok kapták meg a díjat, akiknek korábban ez még nem sikerült: a francia Emmanuel Mayonnade, valamint a dán Nikolaj Jacobsen. Előbbi a holland női válogatott szövetségi kapitánya és a Metz Handball vezetőedzője, utóbbi a dán válogatottat és a német Rhein-Neckar Löwent irányítja. Az IHF közölte: mindegyik díjra öt jelölt volt, a listákat szakértői testület – amely kilenc szövetségi kapitányból és kilenc IHF-szakemberből állt – állította össze, a végső sorrend pedig nyilvános szavazás után alakult ki. A négy győztesből három (Landin, Oftedal és Mayonnade) meggyőző fölénnyel végzett elsőként.

SIMONE TEMPESTINI ÚJABB SIKERE

A kolozsvári Napoca Rally Academy (NRA) pilótája, Simone Tempestini nyerte a ralibajnokság második fordulóját, a Hargita Gyöngye Tess powered by Total elnevezésű 397 km hosszúságú brassói–székelyudvarhelyi versenyt. Az olasz pilóta tavaly mind Brassóban, mind Székelyudvarhelyen diadalmaskodott. A Simone Tempestini és navigátora, Sergiu Itu (Skoda Fabia R5) a 11 mért szakaszon 57:35,2 perces összesített eredményt ért el, 1:02 perccel megelőzve a Dan Gîrtofan–Tudor Mârza (Skoda Fabia R5) egységet és 1:20,2 perccel a Bogdan Marişca–Borbély Károly (Ford Fiesta R5) egységet. Tempestiniék 9-szer végeztek az első helyen. Az első versenynap után is ez volt a sorrend, a legjobb ötbe még a Norbert Maior–Francesca Maior (Peugeot 208R) és Adrian Răspopa–Cosmin Diacu (Ford Fiesta R5) egység fért be. A győztes jutalma 1000 eurós csekk, amelyet a ralibajnokság szponzora, a Betano ajánlott fel. A pilóták összesített versenyében ifjabb Tempestini vezet 45 ponttal Dan Gârtofan (36 pont) és Valentin Porcişteanu (29 pont) előtt. Csapatban az NRA az első 92 ponttal. Következik augusztus 14. és 15. között a Szeben Rali.

HÚSZÉVESEN ELHUNYT A JUNIOR-VILÁGBAJNOK KORCSOLYÁZÓ

Húszévesen öngyilkos lett Jekatyerina Alekszandrovszkaja, aki páros műkorcsolyázásban Harley Windsor oldalán 2017-ben junior-világbajnok volt Tajvanban. Az orosz születésű, 2017 októbere óta ausztrál színekben versenyző sportoló Moszkvában követte el tettét – írta a halálhírét közlő TASZSZ orosz rendőrségi forrásokra hivatkozva. Alekszandrovszkaja holttestére a főváros központjában, a lakásához közeli egyik utcában találtak rá. Feltételezések szerint szerelmi bánatában ölte meg magát. Alekszandrovszkaja és Windsor Ausztráliát képviselve részt vett a 2018-as pjongcsangi téli olimpián, ahol a 18. helyen végeztek (ez volt az első ausztrál ötkarikás szereplés ebben a számban). A két sportoló februárban megszakította együttműködését, Harley Windsor nyilatkozata szerint Kátya egészségügyi problémái miatt. A fiatal sportoló edzője, Andrej Hekalo elmondása szerint Jekatyerina Alekszandrovszkaja kiesett a hatodik emeltről. Orosz sajtóhírek szerint búcsúlevelet is hagyott hátra. Hekalo nyilatkozata szerint Kátyánal januárban epilepsziát diagnosztizáltak, ezért fejezte be sportkarrierjét. Emellett még előtte depressziós is volt – tette hozzá az edző.

NBA: TíZPERCES NEGYEDEKKEL TÉR VISSZA A LIGA

A megszokott 12 perces negyedek helyett tízperces játékrészekkel tér vissza az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA). Az NBA közlése szerint a szerdán bemutató-mérkőzésekkel újrainduló idény elején nyolc perccel rövidebb összecsapásokat vívnak majd a csapatok. Az indoklás szerint ezzel is szeretnék segíteni a négy hónapos kényszerszünet utáni minél gördülékenyebb visszatérést, ráadásul több klub még nem tud teljes kerettel edzeni az orlandói Disney Worldben. A márciusban félbeszakadt bajnokság zárt kapuk mögött folytatódik, minden csapat nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, és aztán indul a rájátszás.