Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

VERSENY KÖZBEN MEGHALT EGY BELGA KERÉKPÁROS

A 20 éves Niels de Vriendt életét vesztette azon a belgiumi kerékpárversenyen, amely az első volt az országban a koronavírus-járvány kitörése óta. A belga sportági szövetség közlése szerint a VDM-Trawobo csapat amatőr versenyzője 13 kilométer megtétele után elveszítette az eszméletét, és hiába jött a gyors orvosi segítség, életét már nem tudták megmenteni. A tragédia miatt a kelet-flandriai Wortegem-Petegemben rendezett versenyt nem folytatták.

U NTT DATA: IFI VÁLOGATOTTAT IGAZOLTAK

A Kolozsvári U NTT Data női röplabdacsapata ifi válogatott játékos leigazolását jelentette be az együttes honlapján (www.u-cluj.ro). A 19 éves Maria Valentina Badea centerként játszik, sportkarrierjét a Konstancai Sportklubnál kezdte, három évet játszott a Marosvásárhelyi Medicinánál és megfordult a Medigidia Sportklubnál és a Konstancai Volei Tomis Akadémia B-osztályos együttesénél. Badea 2015 óta a korosztályos válogatott tagja, részt vett a Balkán-bajnokságon és a 2017-es U18-as Európa-bajnokságon.

A JAPÁNOK SZERINT JÖVŐRE SEM LESZ OLIMPIA

Egy Japánban végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint kétharmada úgy gondolja, hogy jövőre sem lehet megrendezni a tokiói olimpiát. A JNN cég felmérésén a résztvevők 77 százaléka mondta azt, hogy 2021-ben sem lehet majd megtartatni az ötkarikás játékokat, amelyet a koronavírus-járvány miatt halasztottak el egy évvel. Az olimpia eredetileg ebben a hónapban kezdődött volna, a pandémia miatt azonban példátlan módon márciusban döntöttek úgy a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy egy évvel eltolják a világ legnagyobb sporteseményét. A szervezők korábban azt nyilatkozták, hogy jövőre „egyszerűsített” játékokat terveznek, csökkentve ezzel a kockázatot. Az illetékesek közül ugyanakkor többen úgy vélekednek, hogy amennyiben jövőre sem lehet megtartani az olimpiát, akkor később sem fogják.