Spanyol király: a katalán krízis lecke a világ összes demokráciájának
Vissza

Spanyol király: a katalán krízis lecke a világ összes demokráciájának

A katalán krízis lecke a világ összes demokráciája számára, hogy meg kell óvni a jogállamiságot, amely a demokrácia és a politika sokszínűség tiszteletben tartásának "sarokköve" - hangsúlyozta VI. Fülöp spanyol király Davosban, a 48. Világgazdasági Fórumon mondott beszédében szerdán.

Az uralkodó elmondta: szemben azzal a szándékkal, hogy Katalóniában aláássák demokratikus rendszer alapvető szabályait, a nemzeti szuverenitás mindenkié, a jólét és a haladás nem érhető el elszigeteléssel vagy megosztással.

Katalónia Spanyolország lelkének és színes identitásának valóban alapvető része - jelentette ki.

Mint mondta, a politikai ellentéteket, vitákat a demokratikus szabályokkal, az alkotmány által meghatározott értékekkel, és a törvények keretein belül kell megoldani.

Az alkotmány a spanyolok saját akaratának kifejezése és megérdemli a maximális tiszteletet - hangsúlyozta VI. Fülöp, hozzátéve, hogy az nem csupán "díszítő elem", hanem a demokratikus együttélés pillére.

Megemlékezett arról, hogy Spanyolország alkotmánya ebben az évben lesz 40 éves, és a béke, a szabadság és a fellendülés példa nélküli időszakát biztosította a dél-európai országban.

A spanyol király felszólalásában igyekezett eloszlatni a kétségeket Spanyolország jövőjével kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági krízis után közös erőfeszítésekkel és reformokkal sikerült egy nagyon versenyképes gazdaságot teremteni, amely hozzájárul az Európai Unió erősödéséhez.

Katalónia Spanyolország 17 autonóm közösségének egyike, ahol tavaly október 1-én népszavazást rendeztek a függetlenségről, amelyet a spanyol kormány kezdettől fogva ellenzett és törvénytelennek tartott, az alkotmánybíróság pedig alkotmányellenesnek ítélt.

A rendhagyó körlmények között megrendezett és rendőri erőszakba torkollt referendumon a katalán kormány adatai szerint a választásra jogosult 5,3 millió állampolgár közül összesen 2,28 millióan szavaztak, 2,04 millióan közülük Katalónia függetlenségére.

A katalán kormány az eredményre hivatkozva függetlenségi nyilatkozatot terjesztett be a katalán parlamentnek, amelyet október 27-én megszavazott a függetlenségpárti többség.

Madrid még aznap menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a parlamentet, és december 21-re előrehozott tartományi választásokat írt ki.  A történtek miatt a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben is eljárást kezdeményezett a spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és kormányának négy tagja azóta Brüsszelben tartózkodik önkéntes száműzetésben, Spanyolországban letartóztatási parancs van érvényben ellenük. Oriol Junqueras volt elnökhelyettes és Joaquim Forn volt belügyi tanácsos pedig előzetes letartóztatásban van.


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Méltó elismerést sürgetett Tőkés László ...
Sporthírek röviden
ArteKino – ingyenes online ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ