Nagyjából ezeket lehet kiokoskodni több jogszabály tervezete kapcsán, amelyeket a pénzügyminisztérium tett nyilvánossá a honlapján, ilyen például az idei állami költségvetési valamint állami társadalombiztosítási törvénytervezet is. Ezekről azóta is tart a vita, elégedetlenkedés, hiszen közös és általános jellemzőjük a megszorítások, a kiadások lefaragása, ami egyúttal azt jelenti, hogy kevesebb összegű kifizetéseket eszközölne majd a kormány. Ez pedig érthetően kiváltotta az érintett lakosság, de állami intézmények és magáncégek elégedetlenségét is, hiszen sose népszerűek a pénzlefaragások. Sőt, ha szűkebb a költségvetés, kevesebb a költekezés és a bevétel, mindez egy veszteségesebb körforgáshoz vezet: az állami alkalmazottak például üdülési jegyek híján lemondanak a nyaralásról, ami nem kedvez az idegenforgalomnak, mert még ezzel is kevesebb bevételi lehetőségük lesz a turizmusban dolgozóknak. Azonban a törvénytervezetek egyéb, korábbi ígéreteket is megszegnek: például az új nyugdíjtörvény hatályba lépését idén szeptemberről elhalasztanák két évvel… Szinte borítékolható volt, amikor a törvényt számos kedvezményével az akkor kormányon levő Szociáldemokrata Párt oly kegyesen és bőkezűen kidolgozta, és a hatályba lépését már akkor jól eltolta az “idő ködébe”, hogy az alkalmazását – talán inkább alkalmazhatatlanságát – rábízza, áthárítsa a következő kormányzásra. És lám, a mostani liberális kormány valóban kénytelen tologatni a törvény hatályba lépését. A nyugdíjak növelése körül persze továbbra is fennáll egyfajta bizonytalanság, hiszen a megígért negyven százalékos növelés törvényes ugyan, de gyakorlatilag kivitelezhetetlen. A nyugdíjpont értékének növelését nem kerülheti el a kormány, ezért az elképzelése az, hogy idén úgymond befagyasztaná a pontértéket a jelenlegi szintre, majd jövőre az inflációval arányosan növelné, és legtöbb az országos bruttó átlagbér ötven százalékával. Ami számítások szerint összesen körülbelül 210 lejjel nagyobb nyugdíjpont értéket jelentene jövőre. Tudjuk, persze, hogy több is “lenne, ha volna”…
Ami még elég nagy port kavart és felháborodást keltett a közvéleményben, az a közalkalmazottak fizetési pótlékainak az ügye, ami szintén nem csitul továbbra sem, és egyhamar megoldódni sem látszik. Úgy tűnt az elején, hogy Florin Citu miniszterelnök egyfajta egészséges meg igazságos arányérzéktől hajtva lefargja az állami alkalmazottaktól a fölöslegesnek és sokszor nevetségesnek ható bérpótlékokat, amelyek tavaly nagyjából hatszáz millió lej kifizetést jelentettek az állami költségvetésből, tehát az adófizetők pénzéből (is) – amint erről a miniszterelnök nyilatkozott. A hatalom oszt és szoroz. A pénzt is. Évek során megannyi törvénymódosítással lehetővé tették, hogy a közalkalmazottakat, meg főleg a politikumnak hű állami személyzetet megfelelően honorálják anyagilag. Így váltak lehetővé olyan bérpótlékok, amelyek az alapbért akár sokszorosára növelték. A sajtóban nyilvánosságra hozott néhány helyzet feltehetően csak a jéghegy csúcsa, de ha összegekben gondolkozunk, lenne mit számolni. Néhány példa: antennapótlékot kapnak – elektromágneses sugárzás ellen! - a parlamentben dolgozó tisztviselők, a vezető beosztásúaknak járó összeg pedig akár a nyolcszorosa is lehet a fizetési lista legaljához képest; a szenátusban dolgozókat megilleti a “szervezet folyamatos igénybevételéért” járó pótlék is, mivel “fokozottabban ki vannak téve a megbetegedésnek attól a szellemi igénybevételtől, ami egyes összetettebb ügyirat összeállításával és jóváhagyásával jár”; a nép ügyvédje intézményénél alkalmazottakat szintén megilleti az “ártalmas munkakörülményekért” járó bérpótlék, ami biza – 2500 lej - felér egy fizetéssel; az alkotmánybírák pedig egyazon helyzetért kétszeres pótlékra jogosultak, csupán a megfogalmazás tér el – állítólag jár nekik bruttó 5600 lej a szellemi igénybevételért, és még bruttó 4300 lej az ártalmas munkakörülményekért, amely úgyszintén a szellemi igénybevételre vonatkozik. És még számos és változatos megfogalmazású bérpótlékot soroltak fel a sajtóban. Adóügyi szakemberek úgy vélik, általában a bérpótlékokat elsősorban szakmai hozzáértés és teljesítmény szerint kellene megállapítani, és ezeknek nem a szabályt, hanem a kivételt kellene jelenteniük.
Ám amilyen lelkesnek tűnt az elején a miniszterelnök ezeknek a pótlékoknak a lefaragásában, újabban már jóval árnyaltabban és óvatosabban fogalmaz, liberális pártelnöke, Ludovic Orban tanácsára. Aki úgy nyilatkozott, a bérpótlékok ügyét majd a fizetési törvényben kell megoldani, hogy egységesen és igazságosan járjanak el, mivel számos jogszabályt kell felülvizsgálni és módosítani. Valóban körültekintően kell eljárni a közalkalmazottak fizetési pótlékainak lefaragása ügyében, hiszen egy jogtalan és/vagy méltánytalan helyzetet nem szabad hasonlóan jogtalan és méltánytalan módon, elhamarkodottan és meggondolatlanul kezelni illetve megoldani. Ez könnyen vezetne pereskedésekhez, mint a Boc-kormány idején, amikor szintén lefaragtak egyes állami fizetésekből, majd a bíróság annak visszafizetésére kötelezett.
Jogos végül a lakossági felháborodás a speciális nyugdíjak esetében is. A parlament szerdai együttes ülésén ugyan eltörölték a honatyáknak korábban (nagyjából szintén együttesen és főleg egyetértésben) megszavazott speciális nyugdíját, ez azonban arányaiban minimális, hiszen számos további különnyugdíj van Romániában, amelyek jogosultsága kérdőjeles. Raluca Turcan munkaügyi miniszter néhány napja úgy nyilatkozott, hogy szinte ötmillió nyugdíjas 1500 lej átlagnyugdíjjal rendelkezik, és közel tízezer személy speciális nyugdíjának átlagösszege 9600 lej. Több mint két és félmillió nyugdíjas pedig az átlagnyugdíj alatti pénzből él. Talán nem is az összegek jelentik elsősorban a problémát, hanem az arányosság és a méltányosság: mindenkit illessen meg az a nyugdíj, amelyhez hozzájárult. Akinek nagy volt a keresete és ennek megfelelően fizetett be a nyugdíjalaphoz is, a hozzájárulása arányában részesüljön a megfelelő járandóságban. A problémát – főleg erkölcsileg és méltányossági alapon is - továbbra is azok a szolgálati nyugdíjak jelentik, amelyekért nem fizettek arányosan hozzájárulást, mint például a belügyminisztérium és védelmi minisztérium alkalmazottai esetében.
Van tehát megoldásra, rendezésre váró probléma épp elég, csak győzzük kivárni az ígéretek törlesztését. Mert ezt is megfogalmazták eleink, hogy az “ígéret adóssá teszi az embert” – a politikust is, tehetnénk hozzá. Egyelőre még úgy tűnik, hogy “füst árán szelet ád” a kormány… De ne csüggedjünk, majd csak lesz valahogy, “soha napján, semmikor”.
