Selmeczi György: csak az életről lehet zenét írni
Vissza

Selmeczi György: csak az életről lehet zenét írni

Operakomponálásáról, a közönség és a kortárs zene közti kapcsolatról, az egyházi zene „modernizálásáról” beszélgetett Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerzővel, operarendezővel Jakabffy Tamás a Györkös Mányi Emlékház márciusi ZeneSzó rendezvényén.

 – Amikor 1990-ben felhívott Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera akkori igazgatója, és megkért, hogy állítsam színre Vermesy  Péter Ördögváltozás Csíkban című operáját, a sírás kerülgetett, természetesen az örömtől. Örömet szerzett, hogy abban az operában dolgozhatok, ahova úgymond beleszülettem –mondta a beszélgetés elején Selmeczi György.

Az ismert zeneszerző esetében az operához való kötődés szorosan összefügg  a családi háttérrel: édesapja, id. Selmeczi János az opera karmestere volt, akit történelmi és politikai okokból sérelmek értek, ezt követően pedig Selmeczi Györgyben az édesapjáért való helytállás éltette azt a késztetést, hogy  a Kolozsvári Magyar Operával együttműködjön. Selmeczi azt is felelevenítette, hogy „János vitézben verhetetlen”, mivel kisgyerekkorától számtalanszor látta a darabot.

Mint a későbbiekben kiderült, Selmeczi György azért nem választotta a zongoraművészi  karriert, mert akkoriban Magyarországon olyan versenytársakkal kellett volna „megküzdenie”, mint Ránki Dezső, Schiff András, Kocsis Zoltán, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy érdeklődése az opera műfaja fele forduljon. Amúgy lelkileg nem tartotta magát  alkalmasnak arra a feladatra, hogy zongoraművészként egy-egy versenyművet rövid időn belül többször előadjon.

Karrierjének alakulásában, a siker kibontakozásában nagy szerepet játszott, hogy  1975-ös budapesti letelepedése után filmzeneírással vált gyorsan országos hírűvé: tizenöt év alatt 56 magyar nagyjátékfilm zenéjét komponálta.

Az operakomponálásra az is ösztönözte, hogy átélhette „az élet nagy kalandját”, amikor egy-egy irodalmi élményt a zene nyelvére fordított le, és ezzel megteremtette a különböző művészi  dimenziók   közti átjárást.

– Az operaíráshoz tehát sok indíték létezik, amit az ember begyűjt, és   archetípussá változtathat. A lényeg az, hogy a szerző és a közönség között létrejöjjön egy gesztusközösség, azaz a közönség tudjon azonosulni a művel.  Az 1980-as évek második felében az európai zeneszerzők egy részének azzal kellett szembesülnie, hogy a közönség elfordult tőle. Erre lehetett ugyan magyarázatot találni, de amikor az előadók is elfordultak a kortárs zeneszerzőktől, akkor nem lehetett azt felhozni indokként, hogy az előadók nem tudnak a korral haladni. A korral való haladást én álságosnak is tartom, mert a progresszió kártékony is lehet. Visszatérve az operakomponáláshoz: mindenféle operatípust ki akartam próbálni, ezért operáim nagyon különböznek egymástól. Érdekelt, hogyan lehet történelmi operát, mélylélektani drámát és vígoperát írni – magyarázta Selmeczi György, aki vígoperája bemutatójára is készül.

– Azt kell írni, amit az ember tud és akar. Budapesti nagy sikereim annak köszönhetőek, hogy azt írtam, amit kértek, azaz tudtam azt írni, amit kértek – vélekedett a meghívott, aki szerint a mai szerzőnek meg kell valósítania az egyensúlyt a barokk és a romantikus operaszerző-típus között. A barokk operaszerző ugyanis rendelésre írt, és az opera szempontjából elhanyagolható volt a személye, míg a romantikus szerző hérosszá, „önálló intézménnyé” változott, aki „megírta azt, ami belülről fakadt”. Selmeczi kifejtette: nincs abban semmi pejoratív, ha egy zeneszerző megrendelésre dolgozik, mivel a megrendelés erős impulzus, ami ösztönzi az embert. Azt sem hallgatta el, hogy szerzői sikeréhez szükséges alapos zenei felkészültségét kolozsvári és bukaresti tanárainak köszönheti.

Szimfonikus kompozícióiról a szerző elmondta: ebben a műfajban is az élet adta élményekből ihletődik. – Csak az élet számít. Csak az életről lehet zenét írni – tette hozzá.

Az egyházzenei művek kapcsán Selmeczi hangsúlyozta: nem tartja jónak, hogy nincs kapcsolat az egyházak és a kortárs egyházi művek között. –  A második világháború után Közép- és Kelet-Európában az egyházakat a művészekkel megkötött hagyományos szövetség felbontására kényszerítették. Megszűntek az egyházi kórusok, zenekarok. Megszűntek azok a pénzügyi lehetőségek, amelyek biztosították a templom zenei életét. Ez a katasztrófa Magyarországon a kodályi zeneoktatás miatt kevésbé volt érzékelhető. A rendszerváltás után szenzációs zeneművek keletkeztek, de a magyar zeneszerzők esetében az egyházzenei forma kimaradt. Pedig az egyházzene teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a maradiság vádja nélkül lehetett muzikális zenét írni. A probléma az, hogy a kortárs egyházzenei repertoár alig tud „bejutni” a templomba, és csak koncerttermekben hallgathatjuk meg ezeket a műveket – mondta Selmeczi György, ám később ellenpéldával is szolgált: nyolcadik miséjét két Budapest melletti vidéki településen, Pilisborosjenőn és Ürömben mutatják be húsvétkor.

Zárszóként filmzenéjének egy részét énekelte el Selmeczi, saját magát kísérve a zongorán.

(Borítókép: Selmeczi György zeneszerzővel, operarendezővel (jobbról) Jakabffy Tamás beszélgetett. Fotó: Kós Katalin


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Csak nők adják át a díjakat a ...
Mennyit költött a hazánkba látogatott ...
Betegszabadság: a súlyos beteg gyermek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ