Sapientia EMTE: nem nőnek a tandíjak

Sapientia EMTE: nem nőnek a tandíjak
Idén sem nőnek a beiratkozási és a tandíjak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) – jelentette be mai sajtótájékoztatón Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora. Az idei felvételire július 9–23. között lehet iratkozni, de minden kar maga szabja meg a pontos iratkozási időszakot. Az egyetem honlapján (sapientia.ro) már közzé is tették az iratkozás feltételeit, a felvételi menetét és a meghirdetett helyek számát. A fennállásának huszadik évéhez érkezett Sapientia EMTE a szeptemberben kezdődő tanévet jelenléti oktatással kezdi, már ha a járványhelyzet nem írja ezt majd felül. Az egyetemi előadásokon és laboratóriumi tevékenységeken való hallgatói részvételt nem kötik oltási igazolványhoz. Ami pedig az oktatás kiegészítő szolgáltatásokat illeti – bentlakás, könyvtár – erről minden kar maga dönt. Az egyetem oltáspárti, ezért javasolják az oltás beadatását – tudtuk meg az egyetem rektorától.

– A Sapientia EMTE vezetőtanácsa a szeptemberben kezdődő 2021/2022-es tanévet jelenléti oktatással kezdené meg, ha az egyetem szenátusa jóváhagyja, és nem írja felül az éppen aktuális járványhelyzet – mondta el mai sajtótájékoztatón Tonk Márton rektor. Hozzátette: az egyetem nem fogja oltási igazolványhoz kötni az előadásokon és laboratóriumi tevékenységeket való részvételt. – Ami a kiegészítő szolgáltatásokat illeti, például bentlakás és könyvtárhasználat, azt az egyetemi karokra bízzuk. Az egyetem karai más-más járványügyi kontextusnak kellett megfeleljenek, most is az a jó döntés, ha szabad kezet adunk nekik ebben a kérdésben. Biztatjuk hallgatóinkat az oltás beadatására, mivel oltáspártiak vagyunk. Hiszünk a tudomány erejében és ilyen irányú sikereiben – fogalmazott Tonk Márton.

A beiratkozás július 9–23. között zajlik, ám karok és szakok szintjén differenciálódik. A tavaly nagy sikerrel alkalmazott online iratkozási platformot (felveteli.sapientia.ro) idén is használják. Sőt, továbbfejlesztették, aminek köszönhetően a beiratkozási díjat online is be lehet fizetni. Ennek összege 50–70 lej között ingadozik. A helyek több mint 50%-át kitevő tandíjmentes helyek mellett kétféle tandíjtípusra lehet pályázni: a költség-hozzájárulásos helyek esetében 250–450 euró között mozog az egy évre fizetendő összeg, míg a teljes tandíjak esetében 600–750 euró közötti finanszírozásra van szükség egy évben.

A júliusi felvételi során alapképzésen 1132 helyet (harminc szakon), mesterképzésen pedig 281 helyet (tizenegy szakon) hirdet meg az egyetem. A filmtudomány mesterképzés a 12. szak, de erre csak ősszel hirdetnek felvételit.  Még folyamatban van a csíkszeredai kar sport és testnevelés szakának akkreditációja, ezért erre is csak ősszel lehet felvételizni. A tandíj-ösztöndíj viszonyok változatlanok, az egyetem célja az, hogy minél több erdélyi magyar diák férjen hozzá ingyenes vagy szimbolikus hozzájárulással igényelhető magyar nyelvű oktatáshoz.  

Szenkovics Dezső, a kolozsvári kar dékánja közölte: 133 ingyenes, 62 költség-hozzájárulásos helyet hirdetnek meg, ami 5 alapszakot és 3 mesterszakot jelent. A jogász mesterképzés akkreditációra vár már két és fél hónapja, de a dékán bízik abban, hogy az őszi iratkozás során itt is helyeket hirdethetnek. 

Lázár Ede, a csíkszeredai kar dékánja tájékoztatott: a kar épületének 2014-ben kezdődött átalakítása befejeződött. Felújították a mérnöki, informatikai laboratóriumokat is, a felújított bentlakás pedig 300 férőhelyes. A 13 alapképzésen és öt mesterképzésen több mint háromszáz tandíjmentes, és közel 250 tandíjas hely van. Domokos József, a marosvásárhelyi kar dékánja elmondta: az öt szakcsoporton belül 13 alapképzést hirdetnek meg.