Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: a Liu fivérek uralták a mezőnyt

Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: a Liu fivérek uralták a mezőnyt
A magyar válogatott a Liu fivérek révén két arany- és egy ezüstérmet szerzett a debreceni Főnix Csarnokban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya-Európa-bajnokság második napján, szombaton, majd vasárnap újabb két alkalommal arattak kettős győzelmet, így valamennyi egyéni számban ők nyertek.

Szombaton előbb az ezerötszázas döntőben Shaoang győzött, majd nem sokkal később bátyja mögött másodikként zárt a legrövidebb távon. Az egy évvel ezelőtt Dordechtben három Eb-aranyat begyűjtő Liu Shaolin Sándor a sprinttávon nyert ugyan, de ennek ellenére sem volt maradéktalanul elégedett, ugyanis az 1500-as finálé utolsó körében elesett, így ott nem sikerült dobogós helyen zárnia. Mint azt elmondta, dühös is volt utána, de össze tudta szedni a gondolatait az ötszázig.

Az olimpiai bajnok férfiváltó esélyeshez méltó versenyzéssel, futamgyőztesként jutott döntőbe úgy, hogy Liu Shaolin ezúttal sem volt ott a csapatban.

A nőknél a nap legjobb eredményét Lockett Deanna szállította egyéniben, aki 1500 méteren B-döntőt futhatott és összesítésben a nyolcadik helyen végzett, csakúgy, mint ötszázon. A férfiak után az előző kontinensviadalon bronzérmes női váltó is magabiztosan jutott döntőbe, a favorit hollandok mögött másodikként zárta az elődöntőjét.

Vasárnap is Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor uralta a férfi versenyeket. A zárónapon elsőként 1000 méteren „oktatta” a mezőnyt a két Liu, akik az elődöntőben és a fináléban is taktikusan, összedolgozva versenyeztek, a riválisoknak így szinte esélyük sem volt legyőzni őket. Ezen a távon – a szombati 500 méterhez hasonlóan – Liu Shaolin győzött öccse előtt. A harmadik magyar induló, az amerikai születésű Krueger Cole a negyeddöntőben búcsúzott.

A 3000 méteres szuperdöntőben Liu Shaolin úgy futott, hogy az első részhajrá megnyerésével bebiztosította második helyét, majd Liu Shaoanghoz hasonlóan lemaradt, hogy a pontversenyben ne előzze meg az öccsét, aki így összetettben először diadalmaskodott.

A 21 éves Liu Shaoang két arany- és két ezüstéremmel, míg 24 esztendős bátyja két arany- és egy ezüstéremmel zárta a kontinensviadalt. Előbbi így már négyszeres, utóbbi pedig hatszoros Európa-bajnok. A magyar csapat összességében négy arannyal és három ezüsttel az éremtáblázat második helyén zárt Hollandia mögött.

A nők 1000 méteres versenyében a kisdöntőig jutott két magyar, Jászapáti Petra és az ausztrál születésű Lockett Deanna. Előbbi összességében 9., utóbbi 10. lett, míg a negyeddöntőben kiesett Bácskai Sára Luca 11. helyen végzett.

Az Eb legeredményesebb versenyzője a holland Suzanne Schulting lett, aki a nőknél mind a négy egyéni számot megnyerte, majd zárásként a holland váltóval is diadalmaskodott, azaz százszázalékosan zárta a kontinensviadalt.

Magyar szempontból éppen a zárás, a váltók döntői nem sikerültek jól, mivel mindkét négyest kizárták szabálytalanság miatt, ráadásul a címvédő férfit úgy, hogy elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri döntése nyomán az oroszoké lett az aranyérem, a két hazai staféta egyaránt negyedik helyen zárt.

Borítókép: Arany- és ezüstérmes futam (Liu Saholin Sándor és Liu Shaoang) – FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR