Romániai bank: eltöröltük az ügyfél 298 ezer lejes tartozását

Romániai bank: eltöröltük az ügyfél 298 ezer lejes tartozását
A pénzintézetek és a hiteligénylők közötti békítést végző központ (CSALB) által folytatott egyeztetés nyomán egy bank belement abba, hogy eltörölje egy bukaresti ügyfél 298 ezer lejes (csaknem 62 ezer eurós) tartozását, amelyet még törlesztenie kellett volna egy korábban igényelt hitelből.

Ugyanez a bank eltörölte egy nagyváradi szociális eset 51 930 svájci frankos tartozását is.

Mindkét összeg meghaladja a CSALB által eddig lefolytatott tárgyalás nyomán eltörölt tartozások összegét. A korábbi csúcstartó egy 44 600 eurós összeg volt, amelyet egy máramarosszigeti ügyfélnek nem kellett törlesztenie, erről 2019 áprilisában született döntés.

Az idei év első napjaiban ugyanaz a kereskedelmi bank hasonló döntést hozott több ügyfél esetében, akik szociális szempontból eltérő helyzetben vannak.

A pénzintézet lezárt egy jelzálog nélküli fogyasztási hitelt, amelyet egy bukaresti ügyfél vett fel. A békítés nyomán a bank átutalt 3945 eurót a fogyasztónak. Ugyanennek az ügyfélnek a pénzintézet megszüntette a 3288 lej értékű hitelfedezetét.

Egy másik bukaresti hiteligénylőnek 8553 lej értékű hitelét zárták le, és még ő kapott a banktól 1785 lejt.

Az elmúlt három és fél évben csaknem 1400 román állampolgár fordult a CSALB-hoz, a tárgyalások során megszerzett pénzösszeg pedig meghaladja a 2 millió eurót. Tavaly több mint 2100 békítési kérés érkezett hozzájuk, miután 2018-ban az igénylések száma még 1293 volt. A legtöbb igénylő azt kéri, hogy csökkentsenek vagy töröljenek el bizonyos illetékeket, csökkentsék a tartozás összegét vagy jelzálog-, illetve fogyasztási hitellel járó költségeket.

A CSALB egy olyan intézmény, amely egy európai uniós irányelv mentén jött létre, ingyen és kevesebb mint három hónap leforgása alatt közvetít a fogyasztók és a bankok vagy más hitelintézetek között folyó hitelek ügyében.