Remélni tán muszáj
Sugárzóna
Sugárzóna
Vissza

Remélni tán muszáj

Egyik kocsit a másik után keresem, de nem találom. Sehol se találom. Mintha senki sem utazna Vásárhelyről Kolozsvárra pénteken. Csütörtök délben majdnem találok valakit, aki Udvarhelyről menne, de már nincs hely a kocsijában.

A dolgot az is megnehezíti, hogy ezúttal mindketten utazunk. Egyes autók ezért nem felelnek meg. Márpedig órám is van, meg a MÚRE konferenciájára is el szeretnék menni. Az Erdélyi Riport megszüntetése és az emiatt indított petíció után még jobban érdekel, mit mondanak a kollégáim sajtószabadság-ügyben.

Végül csütörtök este, mikor már felhagyok minden reménnyel, találok mégis valakit. A srác, mint másnap reggel kiderül, azért megy vissza, mert meg kell ismételnie a vizsgát. Erről csak este szólt a tanár, morgolódik is miatta. Idős ember-e, kérdezem. Igen, válaszolja. Hát akkor azért lehet, mondom én. Egy idős tanár még abban szocializálódott, hogy a diákok abban a városban ülnek, ahol tanulnak. Két-három havonta hazautaznak, de korántsem akkor, amikor a kedvük tartja. A gyerek hümmög, bizonyára így van, gondolja. Vagy ki tudja.

Mindenesetre megérkezünk, és alig tesszük le a csomagjainkat, megyünk is tovább. Noémi shoppingolni, én tanítani, aztán a konferenciára. Ahol sok mellébeszélés van, meg kevés igazi is. Ami igazán megdöbbent, az a mélységes illúziótlanság és tenni-nem-vágyás, ami árad a résztvevőkből. Nem újságírásból élek, talán ezért remélek még. De valahogy úgy érzem, hogy remélni muszáj. Szép kis ellentmondás.

                                                                                                          *

Másnap megnézzük a Légy jó mindhaláligot, előtte azonban Imréékkel találkozunk egy irodalmi kávéházban. Ott vannak az ő lányaik is, meg Ágota is. Egy órányit beszélgetünk, aztán elindulunk a színházba. Ott infarktusközeli állapotba kerülök, mert a megbeszélt három hely helyett csak kettő van félretéve. Végül megoldódik a probléma, de még sokáig nem kapok levegőt.

A Légy jó…-ról írtam a blogomon – szerintem jó előadás volt. Ami még eszembe jut, az az, hogy akárcsak a Valahol Európában, remek marketingfogás is. Akinek a gyereke-unokája-testvére játszik benne, az természetesen eljön, és még természetesebben nem tudja elfogulatlanul nézni.

                                                                                                       *

Szombaton reggel indulunk haza. Ismét csak éjjel veszem észre, hogy egy fiatalember reggel kilenckor indul Vásárhelyre. Beszélgetünk, és kiderül, hogy a kocsi önindítója elromlott, és a szülei, akik gyakran úgyis Vásárhelyen vásárolnak, most felhozzák a másik kocsit odáig. Útközben hívja a nagytatája, aztán az apja. Mindenki nyugodt, pontos, látszik, hogy a gyerekekért élnek. Nem tudom, mit vétettünk, hogy ez soha nem jutott ki nekünk.

 


EZ ÉRDEKELHETI
  • Hadd érjen!
    Hadd érjen!
  • Rovátkol a rovatom
    Rovátkol a rovatom
  • Én, a román
    Én, a román
  • A kutya kesztyűje
    A kutya kesztyűje
  • Péter futása
    Péter futása
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

EU-csúcs - Juncker: mindent meg kell ...
Taxisok az Uber ellen Kolozsváron
Tücsök áprilisa

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ