Rémán Roland-Róbert: a közösségépítést szeretném elősegíteni
Interjú az Írisz-negyedi reformátusok kántorával
Interjú az Írisz-negyedi reformátusok kántorával
Vissza

Rémán Roland-Róbert: a közösségépítést szeretném elősegíteni

Aki ismeri a fiatal karnagy és zeneakadémiai hallgató Rémán Roland-Róbertet, tudja, hogy nem tartozik a hangoskodó, feltűnni vágyó fiatalok közé. Ő mégis kitűnik a sokaságból, mivel sugárzik belőle a megfontoltság, komolyság. Ez az, amit bárki megérezhet, aki csak egyszer is szóba elegyedett vele. Amit megígér, véghez viszi, még akkor is, ha azt az ígéretet „csak” saját magának tette. Rémán Roland-Róbert öt éve az Irisz-negyedi református egyházközség kántora. A fiatal zenész – egy véletlennek köszönhetően – Budapesten született 1995. február 23-án, és a Beszterce-Naszód megyei Magyarberétén nőtt fel. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett 2013-ban, azóta elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának Zenepedagógia Szakának alapképzését és mesterképzőjét, jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia orgona szakos hallgatója.

Megjelent a Szabadság napilap Református Híradó című mellékletében.

– Miért választottad a Református Kollégiumot? Esetleg azért, mert tudomásod volt arról, hogy ott kiváló kórus működik és orgonát is lehet tanulni? Vagy a komolyzenével való első komoly találkozásod ott történt a kollégiumban?

– Annakidején azért választottam a Református Kollégiumot, mivel erre ösztönöztek a már ott tanuló vagy végzett rokonok, ismerősök. Vonzott továbbá a város kulturális, szociális vonatkozása is, habár akkoriban még nem volt konkrét elképzelésem arról, hogyan tovább, mivel szeretnék foglalkozni. Tudomásom volt viszont a kollégium kórusáról és a hangszeroktatásról. Mivel énekelni szerettem, és a falu orgonáján is próbálkoztam már zsoltárok kíséretével, ez is egy további indíték volt a választást illetően. A kottaolvasást Barticel Kiss-Krisztián tiszteletestől tanultam még középiskolás koromban. Tőle kaptam első korálkönyvem is, amit élvezettel tanulmányoztam és használtam. Az éneklés iránti szeretetemet főként nagymamámtól örököltem, aki tisztán, kellemes hangszínnel énekelgette a zsoltárénekeket akkor is, ha dolgozott, akkor is, ha pihent. A komolyzenével való első közvetlen találkozásaimat a kollégium kórusának köszönhetem. Kollégistaként Kovács Réka tanárnőhöz jártam heti egy-két alkalommal zongoraórára. Odaadó, ihletet nyújtó tanárnő és előadó volt számomra. Adott volt továbbá a lehetőség, hogy a kántorizálást is gyakoroljuk a vasárnapi kollégiumi istentiszteleteken és a hétfő reggeli áhítatokon. Tizenkettedikes diákként így kézenfekvő volt a kántori diploma megszerzése. Ebben is Székely Árpád igazgató úr segített felkészülni. Ezenkívül a kórus kísérete és a különböző eseményeken és ünnepségeken való orgonajáték, valamint a színikör fellépései is mind fejlesztették az előadóművészethez szükséges készségeket. A zongoratanulással párhuzamosan elkezdtem a felsőbb éves diákoktól és autodidakta módon gitározni tanulni.

– A Református Kollégiumban folyó zenei oktatás mennyiben volt meghatározó a pályaválasztásodban?

– Zenetörténetet Vér Tünde tanárnőtől tanultam. Ezek az órák voltak a komolyzene széles spektruma iránti érdeklődésemnek a mozgatórugói. Lenyűgözve hallgattam a nagy zeneszerzők remekeit, és amikor csak tehettem, újabb és újabb műveket és zeneszerzőket kerestem. Attól kezdve szokásommá vált, hogy utána olvassak a zeneszerzőknek, műveknek, hogy mindegyre bővítsem és mélyítsem ismereteim ezen a téren. Székely Árpád igazgató úr zeneelmélet órái biztos alapot adtak, és közelebb vittek a zene strukturális vonatkozásainak megértéséhez. Lehetetlen volt nem megtanulni, amit ő mondott. Az is hasznunkra vált, hogy kollégista diákként havi rendszerességgel látogattuk a kolozsvári magyar opera előadásait.

Rémán Roland: ha szívvel-lélekkel dolgozunk a jelenünkön, akkor a jövő miatt nem kell aggódnunk FOTÓ: BOGÁTI-BOKOR ÁKOS

– Első egyetemként a BBTE Református Tanárképző Karán a Zenepedagógia Szakot végezted el. Milyen élményekkel, tudással, emlékekkel gazdagodtál?

– Bár tudatában voltam annak, hogy nem rendelkezem egy zenelíceumot végzett diák felkészültségével, mégsem éreztem reményvesztettnek a helyzetem. A líceum utolsó évében már világos volt számomra, hogy a továbbiakban zenével akarok foglalkozni. 2013 őszén megkezdtem tanulmányaim a BBTE Református Tanárképző Karának Zenepedagógia Szakán. A tanári pálya iránti érdeklődés egyidős a zene iránti csodálatommal és behatóbb ismerkedésemmel. Vonzott a gondolat, hogy továbbadjam azt, ami engem lelkileg feltölt, és ezzel akár láncreakciót is indíthatok, ami sokak hasznára válhat. Sok szép élménnyel és tapasztalattal gazdagodhattam itt. Mondhatni családias légkör jellemezte itt töltött éveimet, ami aztán kedvezett az erős és őszinte kapcsolatoknak, de a feszültségeknek is, a hallgatók hozzáállásától függően. Tanáraim közül kiemelném Fekete Miklós zenetörténet óráit – mentorként tekintek rá. Sok mindenben segített, többek közt a záró szakdolgozatom irányításában is. Miklós Noémi tanárnő a zongora- és orgonajátékom fejlődésében támogatott, tanított és biztatott sok időn keresztül. Windhager-Geréd Erzsébet tanárnő havonta visszajárt bécsi otthona mellől és munkahelyéről, hogy minket karvezetésre, orgonára és kóruséneklésre tanítson, megosztva velünk Bécsben és Párizsban szerzett tudását. Sokat köszönhetek neki: a külföldi és hazai kórusfellépések meghatározó élményét, tapasztalatait, az orgonajátékra vonatkozó átfogó, értelmet és lelket ötvöző rálátását.

A zenepedagógia mesterivel párhuzamosan beiratkoztam a Gheorghe-Dima Zeneakadémia orgona szakára. Tettem mindezt tanáraim biztatása folytán, valamint az a vágy vezetett, hogy tovább képezzem magam ezen a téren. Jelenleg harmadéves vagyok. Tanáraim: Erich Türk (orgona, csembaló), Amalia Erdős (orgona, kamarazene, számozott basszus), illetve a mesterim alatt Miklós Noémi (orgona). Sokszínű, mégis egylényegű tudást szerezhettem, szerzek így. A legnehezebb, egyben leglényegesebb és legszebb célja ennek a folyamatnak az előadás, koncertfellépés.

A hangszertanuláson kívül a kóruséneklés kísérte, kíséri éveim. Jelenleg is énekelek a református tanárképző zenepedagógia szakának kórusában (Windhager-Geréd Erzsébet, Kovács Dalma vezetésével), a Klausenburger Kammerchorban (Windhager-Geréd Erzsébet) és az Unicante kórusban (Fekete Miklós vezetésével).

– Hogyan lettél kántor az Írisz negyedi református gyülekezetben?

– Az egyetemi tanulmányok mellett már első évben vállaltam helyettesítő kántori szolgálatokat. Az Unicante kórusban ismerkedtem meg Kiss Leventével, akkor ő volt az íriszi református gyülekezet kántora. Ő zongorát végzett, és újabb álmát készült megvalósítani – felvették egy németországi építészeti egyetemre –, így engem kért meg, hogy végezzem helyette a kántori szolgálatot. Ennek már ötödik éve. Kántori tevékenységem fő pilléreinek tekintem az énekeskönyv repertoárjának minél változatosabb alkalmazását az ének-liturgia-ige kontextusban, továbbá az igényes orgonajátékot, -kíséretet, a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozást, hangszeroktatást. Igyekszem a most felnövő generációkat bevonni ebbe a lelki-szellemi közegbe, közösségbe. Úgy gondolom, szükség van erre, ha meg is feledkezünk róla, vagy úgy érezzük, nincs már idő, energia rá. Szükség van az elcsendesedésre, az őszinte beszélgetésekre, az egymásra és egy-másra hangolódásra. Én erre nem tudok jobbal szolgálni, mint a kóruséneklés, ahol ezek a dolgok mind helyet kapnak az együtt-éneklés folyamata által. Akárcsak elődöm, én is egy építési folyamat részese vagyok, a közösségépítés magasabb fokát szeretném én is elősegíteni tevékenységemmel. Számomra a kántori és a pedagógusi tevékenység, akárcsak régebb, nagyon jól működik együtt. Ezen belül pedig sok más is helyet kaphat, a kreativitásunktól és időbeosztásunktól függően, a kórusénekléstől kezdve a jótékony hangversenyekig, de akár más, zenén kívüli foglalkozásokig is. Nem mindig könnyű ez, de ha megtaláltuk a közös nevezőt egy adott közösségen belül, akkor jó úton haladunk.

Rég dédelgetett vágyam fiatalokból, gyerekekből álló kórust, kamarazenekart létrehozni. Ez azért nehéz, mert nálunk még kevésbé van kultúrája a gyülekezeten belül. De nem vesztem el a reményt, még ha kisebb lépésekben is haladunk. Minden nyáron szervezek egy zenés nyílt hetet, ahol a gyerekek, fiatalok együtt játszhatnak, énekelhetnek. Ebből kiindulva próbálom bevonni a csapatot a nagyobb ünnepeken való aktív zenés szolgálatokra.

Ha a jelenünkön dolgozunk, és szívvel-lélekkel részt veszünk benne, akkor a jövő miatt nem kell aggódnunk. Számomra a mindenkori jelen a zene hullámhosszain érkezett, ez tette és teszi teljesebbé az életem.

Egyik fő teendőjének tekinti a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni

 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ – Szigorú közúti ...
Hova fordulhat fogorvosi ellátásért?
Hétfőtől folytatják a fertőtlenítést

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ