Rekviem

Tamás Gáspár Miklós (1948-2023)

Rekviem
Tamás Gáspár Miklós, TGM, ahogyan a közbeszéd – kivételes ismertségét-olvasottságát is kifejezésre juttatva – elkeresztelte, a legmarkánsabb egyénisége volt korosztályának. Mindenről véleménye volt, és ez a vélemény, a hivatkozások özöne ellenére is kivétel nélkül mindig az övé és csak az övé volt. Minden szövege meglepett valamivel. Lehetett lelkesen egyetérteni vele, és ingerülten elutasítani, de megkerülni tisztességgel nem lehetett.

Nála individualistább kollektivistával sehol nem találkoztam. A marxizmust és a nemzeti érzést talán csak ő volt képes tényleg következetesen összebékíteni.

A „találkoztam” sajnos idézőjelben értendő, mert ha jól összeszámlálom (a sajtóbéli kisebb-nagyobb polémikus mondatainktól eltekintve) legfeljebb négyszer-ötször futottunk össze. Főként előadásokon, konferenciákon, összejöveteleken, amelyeken szintén a véletlen sodort egymás társaságába. De minden számomra hozzáférhető szövegét élvezettel olvastam. S ő is figyelemmel kísért…

De nemcsak stílusának tisztaságáért, páratlan olvasottságáért tiszteltem. Hanem valami olyasmiért is, amit talán nem is vesz tőlem szívesen, hogy itt kifecsegem, de éppen most nem tehetem meg, hogy ne emlékeztessek rá, még ha az ósdi szókapcsolat esetleg ingerültté teszi is. „Jó magyar ember volt”. Nem tüntetett vele, de magyarságához szívósan ragaszkodott. Ami nem jelenti azt, hogy politikai ellenfeleit ne bélyegezte volna szinte már könnyelműen szélsőségesnek. Egy alkalommal a Népszabadságban engem is lefasisztázott. De az effélét csak az vette zokon tőle, aki nem ismerte fel, hogy ilyen esetekben is a magyarsághoz fűződő érzelmeinek tisztaságát igyekezett karbantartani.

Kitűnően megfért benne a nemzetekfölöttiség és a magyar önérzet. És mindkettőért hajlamos volt kockáztatni is. Kevesen tudják, vagy a legközvetlenebbül érintetteket nem számítva, rajtam kívül talán senki más... Hogy mennyire, én is csak ingerült kifakadás „eredményeként” szereztem tudomást róla. Még az SZDSZ vezetőségi tagjaként, a kilencvenes évek legelején, amikor is – az akkor képlékenynek tűnő atmoszférában – bármi szóba jöhetett, azt is felvetette, hogy az SZDSZ-nek a határkiigazítások lehetőségét is szóba kellene hoznia. Pedig eleve tudta, hogy amit mond, az akkor és főleg ott felette kockázatos… Megtette. Voltak, akik nem is feledték el neki soha…

Hogy engem miért fasisztázott le? Természetesen önvédelemből. A Népszabadságban arról írt publicisztikát, hogy mi, magyarok mindig tenyerünkön hordtuk a kisebbségeket, és aki vállalta magyarságát, azt mindig hálásan befogadtuk. Én viszont figyelmeztettem rá, hogy akkor lehetnénk büszkék önmagunkra, ha mi is annak vállaltuk volna őket, amik.

Akkor még nem tudtam az SZDSZ-es incidensről, ha tudok, hallgatok. Hiszen akkortájt a tényleges befolyás már azok kezében volt, akiknek fontosabb lett volna inkább őt „fasisztának” tekinteni, mint engem. Ma már sejtem, talán mindketten „azok” voltunk. Pedig a kevesek közé tartoztunk, akik hittek a románokkal való szót értés lehetőségében. Ő akkor már mértékkel, én még mindig túlzott optimizmussal. Ma már úgy vélem, valahol középen lehetett az igazság. Ennek ellenére amit tehetett, s amikor tehette, megtette a közeledés érdekében is…

Minden volt, csak dogmatikus nem.

Egyik magyarországi barátjának, Galló Bélának a szavaival: „»néhány« látványos bukóforduló után a ki tudja hányszor eltemetett, majd újraélesztett marxizmusban találta meg színes szellemi pályájának utolsó szellemi sorvezetőjét. A Gutenberg-galaxis egyik utolsó mohikánja, nagy műveltségű értelmiségi, a kattintáskultúra antitézise volt – hol vannak ma már ilyen közéleti »őskövületek«, és miért nincsenek? Egyetérteni nem kellett vele, de a tévedéseit is nehéz lett volna megkerülni.”

Ketten is mondjuk, tehát joggal vélhetem úgy, hogy továbbra és másoknak sem lesz könnyebb...

Béke poraira. Bár gyanítom, hogy az utolsó pillanatban, amikor végigpörgött előtte az élete, immár nyugodt, békés lélekkel legyintett erre az undorítóan csodálatos világra is, amelyet itt kellett hagynia…

Borítókép: Márkos Tamás felvétele