Rekordszámú program a Kolozsvári Magyar Napokon

„Kiesik” a Sétatér a rendezvénysorozat helyszínei közül

Rekordszámú program a Kolozsvári Magyar Napokon
Az idei, azaz kilencedik Kolozsvári Magyar Napok voltaképpen a következő évi, tízedik rendezvénysorozat főpróbája – tudtuk meg Gergely Balázstól, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökétől a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón tegnap. Az biztos, hogy a programok száma rekordot dönt, hiszen eddig átlag ötszáz, míg most 630 program közül válogathatunk a nyolcnapos rendezvénysorozat során. Idén a magyar napokon az 575 éve született Mátyás király és a 450 éve Tordán kimondott vallásszabadság emlékének adóznak. A főtéri koncertek után a Bánffy-palota udvarán folytatódik a szórakozás, a gyerekprogramok helyszíne pedig a Sétatérről a Farkas utcai romkertbe „költözik”. Új helyszín a Vallásszabadság Háza, amelyet vezetett séták során ismertetnek az érdeklődőkkel, továbbá a Horea/Ferenc József úti Uránia-palota és a H33 Social Innovation Hub a Horea/Ferenc József út 33. szám alatt. Az idei adományokat a 2019-es rendezvénysorozatra fordítják.

– Az idei magyar napok során egyrészt Kolozsvár leghíresebb szülöttjére, az 575 éve született Mátyás királyra emlékezünk, másrészt pedig a Tordán 450 évvel ezelőtt, a világon először kimondott vallásszabadságra. A Kolozsvári Magyar Napok már több mint egy fesztivál, a kolozsvári, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság örömünnepe, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és felszabadultan ünnepelhetünk. Kívánom, hogy a magyar napos örömet vigyük tovább az év többi napján – fogalmazott Gergely Balázs a 9. Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) megelőző a Vallásszabadság Házában megtartott sajtótájékoztatón. A Szabadság kérdésére Gergely Balázs elmondta: az elmúlt években többször is szerveztek jótékonysági adománygyűjtést. A most befolyt adományokat pedig a jövőre esedékes, tízedik magyar napokra fordítják. 

Mivel a tavaly először kipróbált sétatéri helyszínről megoszlottak a vélemények, ezért a szervezők úgy döntöttek, idén nem szerveznek ott programokat, és a gyerekfoglalkozások helyszínéül inkább a Farkas utcai romkertet választották. A főtéri koncertek után az „éjszakai baglyok” tovább bulizhatnak a Bánffy-palota udvarán.

Szabó Lilla programigazgatótól megtudtuk: az idei magyar napokon újabb rekordot döntenek meg, hiszen 630 program szerepel a kínálatban, a Mátyás király emlékév jegyében is 50 programra kerül sor. Például a Kolozsvári Magyar Filmnapokon is több, Mátyás királyhoz kapcsolódó filmet vetítenek. Idei újdonságként ismertették az is, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sátrában tudományos témájú beszélgetéseket szerveznek. Augusztus 24-én alumni találkozóra kerül sor: az egykori történész hallgatók másodszor, míg a magyar szakosak negyedszerre találkoznak. Sánta Levente a koncertekről számolt be: három színpadon – a Főtéren, a Farkas utcában és a Bánffy-palota udvarán – harmincöt koncert közül válogathatunk.

Szabó Lillától azt is megtudtuk, hogy a magyar napok idején csak augusztus 20-án és 21-én lesz látogatható a Szent Mihály templom tornya, de új fesztiválhelyszínek is lesznek, a Horea/Ferenc József úti Uránia-palota és ugyanazon utca 33 szám alatti H33 Social Innovation Hub. A főzőversenyt az Apáczai-líceum udvarán szervezik augusztus 25-én: az ökör a magyarországi Szomor mintagazdaságból „érkezik” Kolozsvárra.

Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere azt emelte ki, hogy a város önkormányzata évről-évre több pénzt utal ki a Kincses Kolozsvár Egyesületnek a rendezvény támogatására. Megjegyezte: a rendezvény miatt a következő hét során több útlezárási és forgalomkorlátozási intézkedést is foganatosítanak.

Először szerveznek futóversenyt a Kolozsvári Magyar Napokon: a Donaton elnevezésű rendezvényen 1,8 5 és 10 kilométeres távot futhatnak a résztvevők a Farkas – Bástya – Király – Deák Ferenc – Főtér – Egyetem – Farkas utca útvonalon. Ha ez a programpont sikeres lesz, akkor jövőre is megszervezik. Gergely Balázs szerint a futóverseny egyszerre élteti a legendát és népszerűsíti a tömegsportot.

Útlezárások és forgalomkorlátozások a Kolozsvári Magyar Napok idején:

- a rendezvénysorozat teljes időtartama alatt, augusztus 19-én 22 órától augusztus 27-én 22 óráig a Főtér keleti oldalán, a Szentegyház utca bejáratáig lezárnak egy autósávot- augusztus 23 - 26 között, naponta 20.30 és 23.15 óra között a Főtér déli és keleti oldalát teljes egészében lezárják. Ez az idősáv módosulhat a koncerteken résztvevő tömeg mozgásának függvényében.

- augusztus 26-án 18.50 és 19.30 óra között, a Szent Mihály templom tornyában tartandó koncert ideje alatt le lezárják a forgalmat a Főtér északi oldalán, a buszforgalmat nem függesztik fel

- augusztus 19-én 22 órától a Farkas utca teljes hosszában, az Egyetem utca és a Bethlen/Baba Novac utca között zárják le a forgalmat. Az utca ismét sétálóutcává változik, ekkortól már építik a kézművesek és az étel-italárusok standjait, a sátrakat és a színpadokat. Az utcából augusztus 27-én 22 óráig tiltják ki autósforgalmat. A helyi rendőrség segíti a rendezvény szervezőit az utcában parkoló autók elszállításában

- az Egyetem utcában, a piarista templom előtti parkoló a Kolozsvári Magyar Napok teljes időtartama alatt zárva lesz, itt augusztus 19 és 27 között lacikonyhák működnek

- a Kolozsvári Magyar Napok alatt zajlik a Szent István-napi Néptánc-találkozó. A rendezvény programjában szerepel a hagyományos népviseleti felvonulás, amelyre augusztus 21-én 18 és 19 óra között szerveznek. A felvonulók a Mikó/Clinicilor utcán keresztül a Szent György vagy Béke/Lucian Blaga tér és a Jókai/Napoca utca érintésével érkeznek a Főtérre. A felvonulás idejére egy autósávot zárnak le szakaszosan- augusztus 25-én, 10 és 13 óra között, a Donaton futóverseny idején a Bethlen utcának a Farkas utca és a Király/I.C. Brătianu utca közötti szakasza, a Király utcának a Bethlen utca és a Minorita/Hermann Oberth utca közötti szakasza, a Minorita utcának a Deák Ferenc utca és a Farkas utca közötti szakasza, illetve az Egyetem utcában egy autósáv lesz lezárva

Borítókép: Rohonyi D. Iván