Rekordmennyiségű heroint foglaltak le Konstancán

Rekordmennyiségű heroint foglaltak le Konstancán
Rekordmennyiségűnek számító, csaknem másfél tonna heroint foglaltak le a hatóságok a Fekete-tenger parti konstancai kikötőben - közölte ma a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni román ügyészség.

A vádhatóság közlése szerint a konstancai kikötőben két, építőanyagokat tartalmazó konténerben elrejtve találtak 1452 kilogramm heroint, ami az eddigi legnagyobb romániai heroinfogás, és az elmúlt években a második legnagyobb az Európai Unióban is. A drog piaci értéke meghaladja a 45 millió eurót. A szállítmány Iránból érkezett Romániába, ahonnan Nyugat-Európába kellett volna jutnia.

A vádhatóság közleménye szerint május 10-én találták meg a tiltott szert, majd ezt követően több házkutatást végeztek Romániában és Nyugat-Európában. A vizsgálat alapján megállapították, hogy egy román és külföldi állampolgárokból álló nemzetközi bűnszövetkezet akciója nyomán került a heroin Romániába, s ez a bűnszövetkezet nagy kockázatú drogok szállítására szakosodott.

A román sajtó szerint a bűnszövetkezetnek egyelőre kilenc tagját vették őrizetbe, beleértve a vezetőjét is, aki teherautókból, raktárakból és több cégből álló kiterjedt szállítási hálózatot ellenőrzött. A törvényes áru szállítását ürügyként használta fel a tiltott szerek célba juttatására.

A heroin lefoglalásában és a nemzetközi bűnszövetkezet leleplezésében a román hatóságok mellett magyar, osztrák, német, holland, szlovák, szlovén, cseh és francia rendőrök is közreműködtek.