Az Enyedi Hírlap így vezette be az eseménynek szánt tudósítását: „A honi reformátusság nagy ünnepet ült városunk ősi falai között. 1536-ban, tehát négyszáz éve annak, hogy megjelent Kálvin János reformátori nagy műve, az Institutio Religionis Christianae, mely a hitnek, a meggyőződésnek és a lelki erőnek melegét sugározta szét a világba. E nevezetes évforduló megünneplését arra is felhasználta az erdélyi magyar református papság, hogy megalakítsa a már oly régen nélkülözött s a hivatalos kereten kívül álló, tehát szabadabb mozgásra hivatott lelkészi értekezletet”.
Itt jegyzem meg, hogy Kálvin említett műve jelenleg is a Bethlen Könyvtár becses tulajdonát képezi. Különben a Bethlen Könyvtár az egyedüli hazai intézmény, mely Kálvin teljes életművének a tulajdonosa.
A mintegy százötven lelkipásztor a kollégium falai között lezajlott ismerkedés és örömteli viszontlátás után délelőtt 10 órakor a lelkészi értekezlet ügyrendjét és annak lebonyolítását állította össze. Ezt követően a jelenlévők nagy része Csombordra rándult át, ahol dr. Nagy Endre igazgató vezetése alatt az alig egy évvel annak előtte, 1935 őszén megnyitott Bethlen gazdasági iskolát tekintette meg. A délutáni órákban, a közgyűlés előkészületei közepette a nagyszebeni egyházmegye küldöttei közül egy csoport alakult, Szotyori Lajos esperes vezetésével, Farkas Károly főjegyző, Járay, Berde, Agyagási László lelkészek részvételével, akik a helybeli református temetőben nyugvó Szalántzy Jenőnek, volt egyházmegyei főgondnoknak sírjára helyezték el a kegyelet virágait.
„... akkor kinyújtottam a kezemet felétek”
A délután 4 órakor kezdődő alakuló közgyűlés Vásárhelyi János püspök elnöklete alatt indult, mely alkalommal Kiss Albert esperes bibliamagyarázata, majd ima és közének elhangzása után Vásárhelyi János beszéde nyitotta meg a lelkészi értekezletet, amelyből az alábbi részleteket ragadom ki ez alkalommal:
„A mi anyaszentegyházunk lelkészi kara már régen óhajtotta, hogy munkájának egységes rendezése által megteremtse azokat a kereteket, ahol a lelkipásztorok egymás hitét erősítve, egymás lelki ajándékait kicserélve, felkészüljenek arra a szent munkára, amelynek betöltése Isten országának szolgálatában a haza és a nép javára rájuk bízatott. Áldottak az eszközök is, amelyekkel szolgálni kell. Nem hatalmi szóval, hanem a példaadásnak az útmutatásával szolgálunk. Nem emberi bölcsességgel, hanem Isten az Ő könyvét adta kezünkbe, hogy azzal tanítsunk. Azért vagyunk itt, hogy a mi hivatásunknak tudatát felébresszük a lelkünkben, hogy tudjuk és érezzük meg, hogy most, amikor az egész világot a hitetlenség, a társadalmi rendet felforgató különböző irányzatok tépik és szaggatják és a sátán birodalmát akarják kibontani a földön, mi, Krisztus szolgái az egyházunk körében küldetésünknek öntudatában járva, tisztán és világosan hirdessük: nem adatott más név, amellyel megtartatnánk, csak a Krisztus neve. Egy anyaszentegyház nem élhet meg, ha nincsenek hivatásuknak élő, megszentelt szívű lelkipásztorai. Ezért volt az testvéreim, hogy amikor az atyák akarata engem elhívott az anyaszentegyház főpásztori székébe, akkor kinyújtottam a kezemet felétek, mert éreztem, hogy veletek és értetek kell elsősorban dolgozni. Ismertem a nehézségeket, amelyekkel viaskodtok, és az első utam az volt, hogy szót emeltem az érdeketekben. Köszönettel és elimeréssel emlékezem meg arról, hogy amikor a kultuszminiszter előtt megjelentem és bizonyságot tettem arról, hogy ez a református lelkészi kar az Isten törvényéből tanulja meg a hűségét a trón és a haza iránt, és hogy ez a református lelkészi kar lojálisan és hűségesen akar dolgozni, amikor rámutattam arra, hogy gyermekes gondokkal küzdő lelkipásztorok segítséget kérnek, akkor magas helyről hangzott el a biztató szó, hogy ismeri a mi egyházunk helyzetét, lelkipásztoraink munkájának jelentőségét, a kérésnek az igazságosságát és a méltányosságát és rajta lesz, hogy a mi kívánságaink az ország helyzetének és körülményeinek mérlegelésével, de érvényesülésre találjanak.
Belső erőinknek a szeretet szolgálatába állítása útján el kell követnünk mindent, hogy mi egy élni való és az élet feladatát betölteni tudó, munkára hivatott lelkipásztori testület legyünk. És ez a gondolat vezetett arra, hogy a lelkipásztoroknak megadjuk azt a gyakorlati kiképzést, ami őket alkalmasakká teszi az élet napi feladatainak jobb megoldására, és arra, hogy a mai időben annyira szükséges falumunkát, mint lelki vezetők, nemcsak anyagi tekintetben, hanem a magasabb keresztyén idealizmusnak a szempontja alatt irányítsák a békesség munkájának előhaladása és ezáltal az ország kulturális fejlődése érdekében.
Krisztus pedig egy törvényt adott mindenkinek: Arról ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretni fogjátok. Ennek a szeretetnek a bizonyságtételével a szívemre ölelve titeket, kérem az Istent, áldja meg a mi munkánkat, irányítsa a mi tanácskozásainkat”.
A nagyenyedi vártemplom volt a lelkészi értekezlet helyszíne
A továbbiakban a dr. Árkossy Jenő által ismertetett ügyrend és munkaprogram után a tisztikar megválasztása következett. Elnök lett Vásárhelyi János püspök, alelnökök: Kádár Géza, dr. Imre Lajos, Kiss Albert és Máthé Sándor, ügyvezető titkár titkos szavazással László Sándor, jegyző dr. Mezei Pál, pénztáros Deák Ferenc, ellenőrök pedig Nagy Ferenc és Zólyomi Jenő.
A közgyűlés után Szász Pál, a Bethlen kollégium főgondnoka, a közismert politikai, társadalmi személyiség tartott nagyszabású előadást, amelyet jelen ismertetőm befejezéseként fogom leközölni.
Lelkészi értekezlet a templomban
Szeptember 11-én, délelőtt 10 órakor a református vártemplomba vonultak a résztvevők a kultuszminisztérium, a polgári hatóságok, a különböző vallásfelekezetek, s nem utolsósorban nagyszámú helybéli református kíséretében, mely alkalommal Biró Lajos esperes szentírásmagyarázata s hálaadó imája után a helybeli Iparos Önképzőkör vegyeskara énekelt, majd Vásárhelyi János püspök Kálvin nagy művéről, az Institutio céljairól és hatásáról, fontosságáról tartott nagy szónoki készséggel előadott egyházi beszédet. Az ünnepi istentiszteletet követő díszközgyűlésen Tavaszy Sándor és Musnai László ugyancsak az Institutioról tartott szakavatott, mélyreható gondolatokban gazdag előadást.
A délutáni órákban szintén a templomban lelkészi értekezletre került sor, amelyen Kováts Pál helybeli lelkész bibliaolvasása és imája után Kádár Géza esperes ismételten Kálvin Institutiojának gyakorlati alkalmazásáról tartott tanulságos előadást. Végül az értekezlet Vásárhelyi János zárószavaival és áldásával zárult.
Befejezésül pedig következzen Szász Pál Mit ad a Bethlen Kollégium a református lelkipásztornak és mit vár el tőle? című előadása.
Megérezte korának szellemét
„Akármit és akárhogyan beszéljünk a Bethlen Kollégiumról, lehetetlenség, hogy ne gondoljunk legelőször az alapító fejedelemre és ne lássuk az ő nagy tettét. Tudjuk, hogy Bethlen Gábor nagy tetteinek véghezvitele előtt mindig hosszasan elmélkedett s ezek az elmélkedések mindig a Szentírásra támaszkodtak. Elővette a szent könyvet, olvasta, gondolkozott. És addig olvasta, amíg Isten segítségével megvilágosodott benne a gondolat. Mint bölcs államférfiú és nagyon messzelátó ember, teljesen megérezte korának szellemét és megérezte a jövő szellemének követelményét is.
Mielőtt a Bethlen Kollégiumot megalapította, tisztán látta hazája jövendő helyzetét és alkotott valami olyant, ami abban az időben szinte lehetetlennek látszott. Gondoskodott az intézet lelki alapjairól, de egyszersmind anyagi javairól is, ami az intézet mai fennállását is biztosítja. Az intézetet valahogy ez országrész történelmébe úgy iktatta be, hogy ez annak alkotó hozzátartozója lett. Amint Erdély történelme hanyatlott, vagy virágzott, úgy szenvedett, vagy virágzott a kollégium is. Vagyonilag sokszor tönkrement, de mindig felújult, hogy hivatásának meg tudjon felelni.
Bethlen Gábor amikor ezt az intézetet megalapította, elsősorban a református papokra gondolt. Nemesítette a papságot. Ez a nemesítés abban állott, hogy az országnak alkotott egy intézményt, amely arra való, hogy embereket neveljen a tudományban, hogy legyen kire rábízza intézményét. Bethlen Gábornak ez volt a messze előrelátása. Létesített egy új középosztályt, amelyet mentesített sok kötelezettség alól, de rábízta szeretett intézményét. Ezért ez az intézet ma is a református papság tulajdona. És ennek a papságnak féltő gonddal kell vigyázni reá. Ez volt Bethlen Gábor messzelátása.
Ebből az intézetből az ingyen tanítottak ezrei mentek ki
A Bethlen Kollégium szervezete az volt és az ma is, hogy van egy elöljárósága egy főgondnokkal az élen, akik a felelősséget viselik a főtanodáért. De lehetetlen a mai időkben akármilyen elöljáróságnak, vagy főgondnoknak magára hagyatva viselni a felelősséget. Ennek az intézetnek az elöljáróságát az ország refomátus papsága kell hogy vállalja. A múltban ugyanis ez az intézet jótékony intézet is volt. Ebből az intézetből az ingyen tanítottak ezrei mentek ki. Ez az intézet annyira szabadelvű volt és annyira együtt élt országa történelmével, hogy ide nemzeteinek összes fiai járhattak. Itt nem történt meg, hogy román fiú ne kaphatott volna kedvezményt, vagy ingyenességet, hiszen ha csak a mi időnkre emlékezünk vissza, tudjuk, hogy sokan voltak, akik teljes ingyenességgel végezték itt tanulmányaikat. Természetesen ma nem lehet az a jótékony intézmény, ami a múltban volt. És éppen ezért a református papságnak tudomásul kell vennie, hogy a Bethlen Kollégium elsősorban a református papság gyermekeit fogadja be. Hogy a múltban tudott jótékony lenni, ez nem azt jelenti, hogy az elöljáróság elvet változtatott volna, hanem ma mások a lehetőségek.
A főtanoda elöljárósága elfogadta azokat a nevelési elveket, amelyek a kor követelményeinek leginkább megfeleltek, hogy mindig a Bethlen Gábor szellemében irányíthassa a kollégiumot. És a papságnak tudnia kell, hogy az elöljáróság mit végez ezen a téren. Mindenek előtt egy nyugodtabb világszemléletet és valláserkölcsi nevelést akarunk. A tudást kiszélesíteni és a gyakorlati élet követelményeinek a meglátását és követését tanítjuk. Ami magát, a tananyagnak összességét illeti, itt az egyéniségnek nagyon kis szerep jut, mert van egy irányadó tanterv és ezt követni kell. Ez a tanterv pedig nagyon nagy. Mégis a jó tanítótól függ, hogy az egyéniségnek is minél nagyobb szerepet juttasson.
A másik dolog a nevelés ügye, ami nincs előírva. E szempontból a Bethlen Kollégium ma meglehetősen az individuális nevelés útján van, ami azt jelenti, hogy az egyes tanulókat megfigyeljük. Beosztottuk a gyermekeket, minden tanárnak a gondjára bíztunk egy bizonyos számú gyermeket, aki megfigyeli azokat, mint a szülő helyettese. Egyéni lapokat vezetünk és ezekben a gyermek jellem- és szellemfejlődését tüntetik fel. Ezek az egyéni lapok nálunk már három éve vezettetnek. Az egyes tanárra rá van bízva körülbelül 10 gyermek, akiket igyekszik szívéhez minél közelebb hozni, de meg van bízva azzal is, hogy minden évben legalább két levelet váltson a gyermek szüleivel. Ebben a levélben azonban nem kell a gyermek tanulásáról beszélnie, ebben ő, mint a szülő helyettese segíteni akar a szülőnek a gyermek nevelésében. Arról, hogy a gyermek hogy tanul, az osztályfőnök, vagy az igazgató értesíti a szülőket. De azt, hogy a gyermekben miféle hajlamok fejlődnek ki, azt a megfigyelő tanárnak kell megírnia. Célja ennek az intézkedésnek az, hogy a vakációban – tudván, hogy a tanár hogyan neveli a gyermeket – a szülő nevelése hozzáigazodjon az iskolai neveléshez. Másik oldalon a szülőnek tudnia kell, hogy a kollégium tart valakit, aki a szülőt igyekszik helyettesíteni. Lehetetlen, hogy annak a szülőnek a szívében ne lenne melegség, ha tudja, hogy van valaki, aki szeretettel kezeli és gondozza gyermekét.
Hogy a gyermeknek egészségtelen fogai vannak, az nem magánügy
A gyermekek egészsége érdekében az intézet bizonyos átalakításokon ment át. Ma már, hála Istennek, fürdőnk is van, kórházunk nagyon jól be van rendezve, szóval minden megvan, ami minden más intézetben meg lehet. Azonban azt hiszem, hogy nincs az országban egy intézet sem, ahol a fogászat kötelezőleg lenne bevezetve. Itt akár akarja a gyermek, akár nem, a fogait rendben tartjuk. Mert hogy a gyermeknek egészségtelen fogai vannak, az nem magánügy. A beteg fogú gyermek fertőzi a többit, vagy beszédhibái lesznek a jövőben. És nem hiszik el, hogy 97% fogbeteget találunk a gyermekek között. Szóval csak 3% az, akinek egészséges a foga. Itt most már a gyermek nyugodtan megy el a fogorvoshoz. Sajnos, nem mehettünk el az elemi iskoláig s csak a gimnáziumban, tanítóképzőben és gazdasági iskolában tudtuk bevezetni. Pedig nagy fontosságú a tejfogak kezelése is, mert kimutatott tény, hogy ezeknek elhanyagolása, rendetlen fognövésre és esetleges gyomorbajokra ad alkalmat. [Itt említem meg, hogy Csőgör Lajos volt a kollégium első fogorvosa 1935–1940 között, 1940-től 1944-ig tanársegéd a kolozsvári fogászati tanszéken, 1944-től egyetemi tanár, 1945–1948 között a Bolyai Tudományegyetem, majd 1948–49-ben és 1964-től 1967-ig a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet rektora. A szerző megjegyzése].
Úttörő volt a kollégium a fogászati ellátás terén, első fogorvosa, Csőgör Lajos (1935–1940) rendben tartotta a gyerekek fogait „akár akarja a gyermek, akár nem”
Most megint a történelemre kell hivatkoznom. Az a helyzet, hogy a Bethlen Főtanodának kellett valamit tennie, hogy a magyar falukhoz közelebb férhessünk. Én arra gondoltam mindig, hogy a református pap, a református tanító kötelezettsége, munkája ma olyan súlyos és olyan felelősségteljes, amilyen mostanig sohasem volt, hiszen minden faluban, amelyben ma munkálkodik, hajdan ott volt a földbirtokos, ott voltak a hatóságok, amelyek mind sokat segítettek a pap munkájának elvégzésében. Ma azonban mindent attól a szegénységben élő paptól várunk. Lehetetlenség hogy mi ne siessünk segítségére a papnak. Tehát meg kellett találni azt a módot, hogy a népnek segítsünk egy új iskolai típus beállításával és hogy presbitereket neveljünk a papnak. Ez volt a gazdasági iskola gondolata és létrehozatala. Az első próbaév azt mutatja, hogy igenis életképes az iskola és hogy ebben az irányban nagyobb tevékenységet kell kifejtenünk. Az iskola benépesedett s úgy ahogy a tavaly is, a tanítványok már az idén is teljes számban megvannak. Az iskola előadásainak hallgatása díjmentes, de az internátus semmiféle kedvezményt nem ad. Az iskola be van népesítve a húsz-negyvenholdas, az u.n. parasztbirtokosok gyermekeivel.
Miután a Bethlen Főtanoda képezi ki országrészünk református tanítóit, össze kell hozni ezeket a leendő presbiterekkel, hogy amikor az életbe kimennek, ne mint idegenek álljanak egymással szembe, hanem mint ismerősök és az általuk képviselt szellem egységes legyen. Nem merem azt mondani, hogy egy fiatal tanítónak kialakult világnézete legyen, de mindenesetre elindult egy úton, amelyen haladva, egy egységes világnézetet alakít ki. Mindenki a maga egyénisége szerint dolgozza fel magában ezt az itt nyert tudást, amit vissza kell adnia az egyháznak. Nem elég az, hogy itt megtanuljuk a dolgokat és megyünk vele tovább, hanem azt be kell idegezni, hogy amit itt tanultunk, azt feldolgozva kell visszaadni az egyháznak.
A tanuló ne hagyja el úgy az intézetet, hogy megtörölje a lábát és azzal elmenjen
Ezért vetettük fel a gondolatot, hogy itt a fiatal lelkészeket is bizonyos dolgokban megneveljük. Mi nem akarjuk a papi nevelést befolyásolni. Mi csak közelebb akarjuk hozni az élethez, közelebb akarjuk hozni lélekben és tudásban ahhoz a néphez, amely közé ki fog menni falura. Ezért kértük a segédpapoknak egy nyolc hónapos tanfolyamra az intézetben való elhelyezését. Mert az innen kimenő fiatal pap megismerkedik azzal a fiatal tanítóval, akivel az életet együtt fogja élni és azzal a gazdával, aki presbitere lesz. Hat hónapig tanulnak itt a gazdasági iskola növendékei s azután a tanárok látogatják meg őket otthonaikban. Erre az útra a tanárok magukkal vihetik a segédpapot, aki megismerheti a szülőket, megtekintheti az egész községet. Összeköttetésbe jöhet az ottani lelkésszel, megmutathatja, hogy milyen meglátásokkal lehet abban a községben dolgozni. Szóval a kezdő lelkész az életbe minden oldalról belelát. Mert én nem képzelem el, hogy minden segédpapból kiváló gazdát neveljünk, de neki meg kell majd látnia leendő községében, hogy gazdasági, szövetkezeti kérdésben mi a teendő. Ezért vagyunk mi itt, az iskola, tessék hozzászokni, hogy ha valami szükséget felismernek, tanácsért forduljanak hozzánk, ahol a szaktanárok minden kérdésben felvilágosítást és útmutatást adnak. Tehát a tanuló ne hagyja el úgy az intézetet, hogy megtörölje a lábát és azzal elmenjen, hanem a kapcsolat állandóan megmaradjon a végzett tanítvány és a többiek között.
Mármost, hogy mi mit kívánunk a papságtól, erre nehéz valamit mondani, amikor minden oldalról olyan sokat kívánnak. Mi csak azt kívánjuk, hogy fogadják ezt az intézetet a magukénak. A Bethlen Kollégium soha sem volt egy körzetnek az iskolája. A Bethlen Kollégium mindig az egész reformátusságé volt. Ennek az intézetnek más a jellege, más a hivatása és más lesz az útja is a jövőben. Meg fogja tartani azt a jelleget, amit a történelemnek ebben a korszakában meg kell tartania. Méltóztassanak figyelemmel kísérni azt a viszonyt, ami a gyermekek és a tanárok között fennáll és betekinteni a kollégium életébe ott, ahol lehet és nekünk segítséget hozni. Ez az, amit mi a papságtól ma kérni tudunk.
Természetes dolog, hogy az életben egy ilyen intézetnek nagy jelentősége van. Azért vagyunk boldogok, hogy a segédpapok ide jönnek egy tanfolyamra, mert környezeti hatásnak nevezem azt is, ha a református lelkészek érdeklődnek a nevelés ügye iránt, s nagyon jó hatást várok a segédpapoktól, akik mint majdnem kész emberek távoznak el a Teológiáról. Az kétségtelen, hogy jótékony hatással lesznek az intézetre. Tehát ne nézzék előzetes kétkedéssel ezt az új alapítást, amelyhez mi olyan erősen ragaszkodunk. Előlegezzenek bizalmat, mert mi igyekszünk ezt az új alakulatot is a lehető legjobban kifejleszteni. Tehát én szeretetet, bizalmat és támogatást kérek önöktől. Ha ezt megkapjuk, önök részesei lesznek ez iskola minden cselekedetének. Önök sokkal többet adnak az iskolának, mint azok, akik régebb vagyonokat adtak, hiszen önök lelket adnak. Azért kérek minél több nemeslelkű embert, mert érzem, hogy a feladat nagy. Előre hálásan köszönöm önöknek, hogy nekünk ezt a támogatást megadják.”
Megszívlelendő, örökérvényű gondolatok. Márcsak ezért is érdemes volt 80 évvel ezelőtt Nagyenyedre eljönni Erdély református lelkipásztorainak.
(Borítókép: Nyolc hónapos kollégiumi „élettanfolyamra” fogták a fiatal papokat 1936-ban: megismerkedtek a „fiatal tanítóval, akivel az életet együtt fogja élni és azzal a gazdával, aki presbitere lesz”. A képen a Bethlen-kollégium1929-ben)
