Prefektus: nem kizárt Kolozsvár karanténba helyezése

Büntetőjogi felelősség is szóba jöhet a magyar operánál

Prefektus: nem kizárt Kolozsvár karanténba helyezése
Rendkívüli ülést tartott ma délután a Kolozs Megyei Sürgősségi Esetek Bizottsága (CJSU), amelyen az érintett közintézmények vezetői a prefektus által „rendkívül aggasztónak” nevezett helyzetet elemezték. A grémium ülésén többek között arról döntöttek, hogy a járványügyi helyzet miatt milyen változások következnek be például a tóközi református óvodánál, a Szék községben működő gimnáziumnál, illetve a szamosújvári oktatási intézményeknél. Ugyanakkor egész Kolozs megye területén kötelezővé tették a védőmaszk viselését a zárt köztereken, kereskedelmi helyiségekben, közszállítási járműveken és a munkahelyeken. Azokon a településeken, ahol a fertőzési esetszám kisebb vagy nem haladja meg a hármat ezer lakosra számítva, ott a piacokon, autóbusz-megállókban, vásárokon is kötelező lesz a védőmaszk viselése, ahol viszont 3 fölé emelkedik, a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése nyilvános helyen mindenhol kötelezővé válik.

Csütörtökön a Kolozs Megyei Sürgősségi Esetek Bizottsága (CJSU) rendkívüli ülése után tartott sajtóértekezleten Erdély fővárosának a karanténba helyezését sem zárta ki Mircea Abrudean. Kolozs megye prefektusa közölte: jelenleg 2,18 az ezer lakosra vetített fertőzési esetszám, ám mihelyt eléri a hármat, szóba kerülhet Kolozsvár karanténba helyezése.

– Több mint aggasztó, riasztó, sőt nagyon súlyos a helyzet. Ettől a ponttól a kritikus állapotig már nincsen sok. A helyzet alakulásától függően az valószínűsíthető, hogy Kolozsváron is eléri a hármat az ezer lakosra számolt fertőzési esetszám, és ekkor változik a helyzet. Szóba jöhet akár Kolozsvár karanténba helyezése – mondta a prefektus.

A kormány területi képviselője arra kérte a lakosságot, gyakoroljon önmérsékletet, egyfajta személyes elszigetelődést annak érdekében, hogy a vírus terjedését visszafogjuk.
 
– Legalább két hétig feltétlenül kerüljük a zsúfolt helyeket, ne menjünk vendégségbe barátainkhoz és ismerőseinkhez, viseljünk mindenhol védőmaszkot és tartsuk be a hatóságok által hozott intézkedéseket és szabályokat – kérte a lakosságot Mircea Abrudean.

Tudatta: a 3 ezrelékes fertőzési ráta elérésekor az összes iskolát bezárják, a gyermekeknek otthon kell maradniuk egyik szülővel. Közölte azt is, hogy a kolozsvári Covid-kórházak tele vannak, ezért a tünetmentes és az enyhe tünetekkel rendelkező személyek egészségügyi állapotát nem ott fogják felmérni.
 
A prefektus a sajtó rendelkezésére bocsátotta a CJSU által október 15-én hozott és mától érvényes 51-es számú határozatot, amely alapján több kolozsvári óvodánál, például a tóközi református óvodánál a hibrid oktatási rendszerre térnek át, a széki gimnáziumnál online tanítás lesz. Kolozsváron két líceum (egy sportlíceum, valamint az Emanuel teológiai líceum) tér át kizárólag online tanításra, Szamosújváron pedig minden oktatási intézmény ezt az oktatási formát választja. Nyílt helyeken is kötelező lesz a védőmaszk viselése mától, október 16-ától Szamosújváron (ahol a lakosság 4,24 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést), Széken (4,36 ezrelék) és Kackón (7,55).

Szigorú felügyelet a Hegyvölgy utcai szórakozóhelyeken

A Hegyvölgy (Piezişă) utcában szigorú felügyeletet vezettek be, rendszeresen járőröznek a rendőrök, mivel koronavírus-gócpontnak tekinthető – mondta a prefektus. A hely ismert a fiatalok, főleg a Kolozsváron tanuló diákok körében, számos étterem, kávézó, italozó létesült a környéken, a közelben levő diákszállások révén pedig a látogatottságuk is nagy. Mircea Abrudean szerint a járvány terjedése szempontjából ez a legnagyobb kockázati hely a városban. Az orvosi egyetemen tanuló külföldi diákok közül 20 esetében volt pozitív a koronavírusteszt.

Büntetőjogi felelősség is szóba jöhet a magyar operánál

A sajtótájékoztatón a prefektustól megkérdeztük: a hatóságoknak milyen információik vannak a Kolozsvári Magyar Operánál kialakult fertőzési gócról.
 
– Szomorú, hogy egy állami kulturális intézménynél ilyen méreteket ölt a fertőzési góc. Világos, hogy semmilyen szabályt nem tartottak be. Az is egyértelmű, hogy a próbákon nem lehet védőmaszkban énekelni, ez érthető, de valószínűleg nem onnan fertőződtek meg az emberek. Amennyiben az ellenőrzés során olyan helyzettel szembesülünk, amelynek büntetőjogi vonzata van, az ügyet a megyei rendőrség veszi át. Eddig egyetlen állami intézménynél sem volt ennyi fertőzött – jegyezte meg a prefektus.

A Szabadság-hírportálon látható videóinterjúban Mircea Abrudean kijelentette: jelenleg folyamatban van a járványügyi ankét, az ennek során begyűjtött információk alapján nem kizárt a büntetőjogi felelősség sem.– Azt gondolnánk, hogy ilyen helyeken felelősségtelje­sebben viselkednek az emberek – fogalmazott a kormány képviselője. Amennyiben betartották volna a szabályokat, ez a helyzet nem áll elő. Meg kell vizsgálni, mennyiben voltak ismertek bizonyos fertőzések és, hogy ezeket az információkat nem továbbították-e. Az illetékesek külön figyelembe veszik, hogy az előadásokon és próbákon gyermekek is részt vettek – nyilatkozta a prefektus.