Politika vs. pókerparti

Politika vs. pókerparti
Az európai választások eredményeit (mivelhogy a Rechtstruck, azaz a jobboldali fordulat, nem következett be) a német sajtó örömmel regisztrálta. Az „eredmények” azonban egyfajta földrengéshez vezettek.

A német CDU/CSU a maga 28,9 százalékával 6,4 százalékot veszített, az SPD vesztesége még riasztóbb: 11,5 százalék. A nagykoalíció picinykévé zsugorodott. A választásoknak két győztese van: a zöldek (ők megkétszerezték támogatottságukat, 9,8 százalékkal jutottak több szavazathoz) és a jobboldali AfD, mely 3,5 százalékkel növelte támogatottságát.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a statisztikák szerint a CDU/CSU mínusz 6,4 százaléka csaknem teljes egészében a CDU vesztesége. A Bajor CSU hozta, sőt némileg még javította is korábbi formáját.

Így aztán az kereszténydemokrata-keresztényszociális unión belül is éleződnek a korábban is lappangó ellentétek. Hogy Angela Merkel pártja mennyire kétségbeesett, azt az új pártelnök, Annegret Kramp-Karrenbauer egyik nyilatkozata is jelzi. Az új pártelnöknő a koalíció megalázó vereségét a sajtó rovására írta. Szerinte 70 német lap a választásokat megelőző két napban közös megegyezéssel arra szólította fel a választókat, hogy a CDU és SPD ellen szavazzanak. Az igazi botrányt azonban az váltotta ki, hogy elmondta: a vereségben szerinte nem csak a véleményformáló újságírók, de a Youtub bloggerei is meghatározó szerepet játszottak. A „középpártok” elleni szavazásra ösztökélték a választókat. A Rezo nevezetű blogger egyenesen azt írta, hogy a CDU aláássa „életünket és jövőnket”. A klímaváltozás tekintetében tétlen maradt és a gazdagok érdekeit szolgálta, hányta a párt szemére. A párt masszív veszteségei a klímakérdés elhanyagolásának „köszönhetők”. Arról jeles blogger is megfeledkezett, hogy Angela Merkel éppen a témát meglovagoló zöldektől nyúlta le az atomerőművek bezáratásának tetszetős ötletét. De mivel az ország energiagondjai az atomerőművek nélkül nem bizonyultak megoldhatónak, kénytelen volt a német gazdaság és társadalom energiaigényeit a szénerőművekre alapozni. Igaz, látványos lépéseket tett a nap és a szélenergia hasznosításának érdekében is. Ezek az energiaforrások azonban – ebben a pillanatban (még?) – képtelenek a gondok megoldására.

A zöldek most ezt a kényszerűséget fordították ellene. Anélkül azonban, hogy a valóságos megoldásra, azaz a modern társadalmak fenntarthatatlan életstílusának megváltoztatására, más szóval a kapitalista gazdaság profitmaximalizáló mechanizmusainak radikális átalakítására – a szép szavakon túl – maguk is hatékony megoldásokat javasoltak volna. A kérdéskörben jobbára tájékozatlan, a klímakatasztrófa voltaképpeni okait nem igazán ismerő, de a várható következményekkel már tisztában lévő fiatalok könnyű prédának bizonyultak a zöldek számára. Tömegesen rájuk szavaztak.

A német politikai életben is vannak már, akik ezt felismerik. Az egyik éppen AKK, aki úgy vélte, hogy a médiát, főként az on-line publikációkat – a választások időszakában – cenzúrázni kellene. Ez valóban a sajtószabadság korlátozást jelentené. Ha létezne Németországban valódi sajtószabadság, ha a német sajtó – szinte teljes egészében – nem obskurus gazdasági érdekcsoportok szolgálatában állna. S ha a Facebook (egyebek közt Angela Merkel követelésére) eddig is nem cenzúrázott volna…

A Youtubon a mainstream sajtó hatása alatt álló „közvélemény” több tízezer képviselője tiltakozott AKK „követelése” ellen. Ha lenne tényleges sajtószabadság, ezek a tiltakozások valóban maradéktalanul helyénvalók lennének. Sajnos, egyáltalán nem biztos, hogy azok…

De nem csak AKK szeretné úgymond felszámolni a német sajtószabadságot. A bajorországi Bajorpárt az Alaptörvény gyülekezési szabadságra vonatkozó cikkelyét szeretné felfüggeszteni. A párt főtitkár-helyettese, Regina Schropp megakadályozná, hogy a zöldek főnöke, Robert Habeck júniusban beutazzon egy, a felső-bajorországi Weilhelm-Schongau tartományi körzetben tartandó rendezvényre. Erre vonatkozó indítványát nyilvánosan is közzétette. Indoklással is szolgált: Habeck ugyanis Bajorországról több rendben is „ellenségesen nyilatkozott”. Kijelentette, hogy „szívesebben tekintené önmagát az egyiptomi Kairó, semmint a bajor Alm polgárának”. Ezen felül a bajorokat „antidemokratáknak” nyilvánította. Ezek a kijelentések – állította Regina Schropp a Facebookon – teljes mértékben indokolják a beutazási tilalom indítványát. Az ötletet a Die Welt joggal nyilvánította nevetségesnek.

Mindenesetre ez is jellemző a Németországi viszonyokra.

A fentiek előterében a Die Welt egy másik cikkírója, Torsten Kranel a német hatalmi körökben uralkodó optimizmust joggal tekinti a tényektől való elfordulás tipikus tünetének. A politikai harcok továbbra sem ideológiák, hanem az álkonzervatív CDU és a látszat-környezetvédő zöldek közt fognak zajlani. Egészen pontosan – mint a fentiekből is láthatjuk – máris zajlanak…

Németország nem kevésbé megosztott, mint Franciaország vagy akár az Amerikai Egyesült Államok. Magyarországról vagy Lengyelországról nem is beszélve.

Mindennek az oka a „közép” politikatudományi fogalmának elmúlt évtizedekben kialakult manipulálása. A politikai szélsőségeknek (a második világháború győztesei által kikényszerített) demonizálása következtében a hagyományos pártalakulatok, hogy a sajtó által felelőtlenül osztogatott stigmát elkerülhessék, mindannyian „középre” törekedtek. A német „szociáldemokraták” és „konzervatívok” fokozatosan megkülönböztethetetlenné váltak egymástól, hiszen mindkettő a neoliberalizmus eszmerendszerébe igyekezett belesimulni. S ugyanez történt Franciaországban, Olaszországban és Európa többi államában. Ez a „közép” azonban jobban hasonlított valamiféle diktatúrához, semmint a valóságos demokráciához. A sajtó és a gyülekezési szabadság korlátozásának német reflexei tehát korántsem tekinthetők véletlenszerű jelenségeknek…

Így aztán a társadalom igazi problémáinak eltérő nézőpontú megvitatása szóba sem jöhetett. A megoldatlan kérdések évtizedről-évtizedre csak halmozódtak. A társadalmi elégedetlenség azonban elkerülhetetlenül épp azokat az ideológiákat regenerálta, melyeket a hivatalos ideológia ki szeretett volna rekeszteni a közéletből. Azaz a valóban jobb és baloldali nézeteket, melyeknek vetélkedése korábban – a váltógazdaság körülményei közt – az alternatív hatalomgyakorlás keretében hosszabb távon épp azt a nagybetűs közepet, azaz az egymást időben kiegészítő ideológiák egységét teremtette meg, melynek állítólagos igényén az új rendszer legitimitása alapult.

Ezeket a jobb- és baloldali nézeteket azonban az új rendszerben az uralkodó elitek, s az ezeket kiszolgáló sajtó továbbra is szélsőségeknek minősítve próbálta kizárni a politikai küzdelmekből. Ezekkel a pártokkal a mainstream pártalakulatok mindenféle együttműködést elhárítottak. Nem csoda, hogy Európa három legjelentősebb államában éppen a leginkább megbélyegzett – azaz a jobboldali – politikai erők kerültek előtérbe. Legalábbis Franciaországban és Olaszországban. Németországban a fasiszta múlt emléke az AfD hasonló mérvű sikerét lehetetlenné tette, de feltehetőleg csupán egyelőre.

A jobboldal felfutása azonban hosszabb távon elkerülhetetlenül a hagyományos értelemben vett (azaz radikális) baloldal felfutását is elkerülhetetlenné teszi.

Egyelőre azonban – mint már említettem – európai szinten a jobboldali fordulat sem következett be. A status quohoz való ragaszkodás azonban az Európai Unió politikáját is szükségszerűen megbénítja. Hogy ismét a Die Welt egyik cikkének címét idézzem, „Brüsszelben a világ legnagyobb pókerpartija veszi kezdetét”.

Márpedig, ha az ésszerű érveken és a kölcsönös bizalmon alapuló politizálást továbbra is a másik „ártó” szándékainak kifürkészése és az egymás módszeres megtévesztésén alapuló hazardírozás helyettesíti, a jövőtől sem várhatunk több jót, mint amennyit a múlttól kaptunk.