Pingpongozik a szorongás
Villámvignetták
Villámvignetták
Vissza

Pingpongozik a szorongás

Kodolányinak hívták, aztán valami pompózusabb neve lett. Ebben a kollégiumban éltem öt hónapot egyedül egy szobában.

Már a Kriterionnál dolgoztam, elkéreztem tehát. Még azokat az időket éltük, hogy havonta haza kellett volna jönnöm Pestről, letelepedési engedélyt kellett szereznem, s egyáltalán, rengeteg papírt szereznem. Megszereztem, elintéztem, batyuba szedtem a szorongásaimat, és kutatni kezdtem Bethlen Gábor korát.
Akkoriban alig valami közöm volt a régi magyar irodalomhoz, az ösztöndíj azonban így alakult. Egy nap a Bethlen Gábor emlékezete című kötet került a kezembe, benne Don Diego de Estrada írásával, melyből az derült ki, hogy Brandenburgi Katalin szeretője volt. A dolog annyira elkezdett izgatni, hogy húsz év múlva megírtam a Vadkanragyogást. Nagyjából ennyi következménye lett az ösztöndíjnak, mármint tudományos értelemben.

Emberi értelemben annál több. A kollégiumban határon túliak laktak, felvidékiek, vajdaságiak, kárpátaljaiak és erdélyiek. Az EB-t néztük és valami teniszt, és a vajdaságiak mindegyre azt mondták, „brutálisan abálja”, mármint, hogy keményen üti a labdát. Ketten közülük rémesen rasszisták voltak, minden focimeccsen megszámolták a feketéket, és hangosan borongtak a világ elkeserítő állapotján. Később tudtam meg, hogy évek múltán egyikük meghalt autóbalesetben.

Két évfolyamtársam is ott lakott, ők segítettek az iratok megszerzésében meg a tájékozódásban. Egyikük meghívott egy vallásos körbe, de akkor még nehezen tudtam elképzelni, hogy megvalljam a bűneimet, és ezalatt azt értsem, hogy csúnyán néztem valakire. A szorongásaim kikandikáltak a batyuból. Ott hallottam egy katolikus szerzetes fergeteges humorú előadását a Gulágon töltött éveiről.

Sokat pingpongoztunk. Rövid ideig egy fiatal pár lakott a szomszéd szobában, vásárhelyiek voltak, kémiára jártak. Beszélgettem egy hunyadi meg egy szentgyörgyi sráccal. Meghallgattam Sárközy Gergely hangversenyét a Várban, elmentem egy könyvbemutatóra a Liteába. Akkor kerestem fel először Réz Pált, Liiceanu-fordítást vittem neki.

Amikor mindez lejárt, megint szedelőzködhettem. A kolozsvári dolgaimat egyik volt osztálytársamnál hagytam, az élet kanyarjainak következtében hozzá költöztem. A Soros-ösztöndíjból futotta annyira, hogy kifizessem a bért, a fizetésből már nem, hogy ott is maradjak, végül hazamentem nagymamámhoz.

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emberszabásúak agyi fejlődését ...
Ma kezdődik a 12. Nemzeti Vágta
Brexit - Szombaton szavaz a londoni ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ