Perzsaleopárd-kölyök született Miskolcon

Június 11-én perzsaleopárd született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. A kis leopárd hathetesen átesett az első állatorvosi vizsgálatán, pénteken pedig a kéthónapos kölyköt sajtónyilvános eseményen is bemutatták a közönségnek.

A kölyköt és anyját az első hetekben gondozói is a lehető legkisebb mértékben zavarták, így azon kívül, hogy a nőstény gondosan neveli és az utód jól fejlődik, gondozói is minden egyéb fontos információt csak július végén tudtak meg róla. Például azt, hogy a kölyök nőstény. Az első vizsgálatán megmérték a súlyát, és megkapta a kötelező védőoltásokat.

A kölyök 92 napos vemhességet követően jött a világra a leopárdházban direkt erre a célra behelyezett odúban. Az első hetekben anyja is folyamatosan ott tartózkodott vele, csak enni ment ki. Hathetes korára azonban már a kölyök is gyakran kimerészkedett az odúból, hogy ismerkedjen a külvilággal. Mivel a leopárdok a természetben magányosan élnek, ahol az apa nem vesz részt a kölykök nevelésében, így az állatkertben is meg kellett azt oldani, hogy a kis nőstény nyugodt körülmények között, biztonságban fejlődhessen. Így ő és anyja még a leopárdházban élnek, míg napközben az apját és idősebb testvérét, Tourant lehet a kifutóban megtekinteni. A kölyök fő táplálékát még az anyatej jelenti, de már kóstolgatja az anyja táplálékát jelentő húst is.

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol a zoológusok több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően. Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott. Különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra (Panthera pardus saxicolor), melyből becslések szerint szabadon legfeljebb ezer példány élhet. A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az 1980-as években az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot. Ennek keretében Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben mintegy 100 egyede él, négyen közülük Miskolcon az állatkertben.

Borítókép: FOTÓ: MTI/VAJDA JÁNOS