Pénteken mutatják be Kolozsváron a Moromeții 2-t
Vissza

Pénteken mutatják be Kolozsváron a Moromeții 2-t

Kolozsvárra érkezik a Moromeții 2 című filmet országos szinten bemutató karaván: november 16-án, pénteken három gálavetítés során láthatja a kolozsvári közönség a produkciót.

Az eredeti elképzelés szerint a szervezők két helyszínen– Cinema City (Iulius Mall), este 7 órától és Florin Piersic mozi, este 8 órától – vetítették volna a Moromete családról szóló film folytatását, ám a nagy érdeklődésnek köszönhetően a Győzelem moziban is tartanak gálavetítést, szintén este héttől – olvasható a szervezők közleményében.

A gálavetítésen részt vesznek a film készítői is, az alkotók közül jelen lesz Oana Giurgiu és Tudor Giurgiu producerek, Stere Gulea rendező, Vivi Drăgan operatőr, valamint Dan Aștilean, Liviu Pintileasa, Oana Pellea, Gheorghe Visu, Iosif Paștina és Horațiu Mălăele színészek.

A stáb tagjai október 29-én indultak el a filmkaravánnal, megközelítőleg 60 városba látogatnak el. A produkció gálapremierjét november 5-én Bukarestben tartották, a Sala Palatuluiban szervezett vetítésen több mint 4000 ember vett részt.

A Moromeții 2, amely 30 év után hozza vissza a mozivásznakra Marin Preda karaktereit, november 16-án, pénteken kerül a romániai moziforgalmazásba.

(Borítókép: Jelenet a filmből. Fotó: Vlad Cioplea)

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Grendel Lajos író
"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...