(Borítókép: Elizabeth Askren karmester és Christophe Alvarez zongoraművész a zárókoncert meghívottjai megköszönik a tapsot. Fotó: Filharmónia)
A zárókoncerten három C-dúrban komponált remekmű hangzott el: egy nyitány, egy zongoraverseny és egy ünnepi mise. A dúr hangnem amúgy is vidám, de a C-dúrban írt művek derűje, életöröme Mozart zenéjében páratlan.
Elizabeth Askren karmester jeles amerikai és európai iskolákon nevelkedett, aki jelenleg a Gheorghe Dima Zeneakadémián végez kutatómunkát készülő doktori disszertációjához. A Mozart-est nem függ(het) össze kutatásának tárgyával, ugyanis azt „nyomozza”, miként hat(hat)ott Debussy zenéje az utána következő zeneszerzők szimfonikus alkotásaira és Bartók operájára, de alapos műismerete, célratörő, határozott, precíz vezénylése azt sugallja, hogy dirigálásához hasonlóan, kutatásában is körültekintő és alapos.
Christophe Alvarez zongoraművész, zeneszerző, karmester, nem először hangversenyezik „kincses városunkban”, jelenleg a Gheorghe Dima Zeneakadémia zongoratanszékének meghívott tanára. Hivatalos honlapján meghallgattam, ahogy Mozart 21. C-dúr zongoraversenyét vonóskvintett kísérettel játszotta, tisztán, fényesen csillogóan, az intim kamarakísérettel muzikálisan „beszélgetve”. Nem tudnám eldönteni, hogy a kamarakíséretes, vagy ezen az estén a zenekarral játszott variáns tetszett jobban, hiszen Alvarez stílusos tolmácsolásában a felvételen és „élőben” is ott lebegett-ragyogott Mozart zsenije.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A színigazgató című nyitányát egy prózai és zárt számokból álló egyfelvonásos singspielhez komponálta. A szenvedéllyel és sziporkázó humorral megírt szimfóniatételnek is beillő néhány perces zenekari darab egy zenei paródia, amelyben Mozart a színfalak mögött zajló pletykálásokat gúnyolja ki a játék és komolyság között kialakított tökéletes egyensúllyal, miközben a legjobb „pletykahangulatot” a zenekarból kimagasló nagyszerű fúvósszólók teremtik meg. Elizabeth Askren karmester jó érzékkel hangsúlyoztatta az oboa-, klarinét-, fagott- és fuvolaszólók gúnyos „fricskáit”, az áriaszerű részeket eleganciával, a vidám-pezsgő részeket precízen, határozottan vezényelte.
Mozart 21. C-dúr zongoraversenye (KV.467.) 1785 márciusában keletkezett. A concerto könnyed, ünnepi, vidám alaphangulatát már a dallamos „csavaros” motívumos fuvola -, oboa- és fagottszólókkal és a szárnyaló zenekar és fúvósok közötti párbeszédekkel teletűzdelt első tétel hosszú zenekari bevezetője is előrevetíti. A zongora a zenekari expozícióban elhangzott témákat-motívumokat fejleszti könnyed-virtuóz, derűt árasztó első tétellé, amelyre csak helyenként vet árnyékot egy-egy sóhaj-motívum vagy panaszos frázis. A lírai gyöngédségű lassú tétel ringató szerenád, zongorára írt bánatos „ária”, amelynek „csendes sóhaját” a frissen-ropogósan száguldó, vígoperás-bohókás hangulatú finálé virtuóz csillogása feledteti.
Karmester és zenekar (Fotó: Filharmónia)
Elizabeth Askren a zenekari kíséretet határozott, biztos kézzel simította a zongorához, az első kadencia előtti szinkronprobléma „veszélyes” pillanatát is könnyen áthidalva. Christophe Alvarez tolmácsolásában a tisztán pergő aprótechnika, a zenekarral folytatott gördülékeny párbeszédek, a bal- és jobb kéz kiegyenlítettsége, a játékosság és komolyság közötti egyensúly, a virtuozitásban is megőrzött dallamok szépsége, az árnyalt dinamika tetszett.
Mozart zongoraversenyének szépségeit és Alvarez stílusos tolmácsolását a közönség hosszasan ünnepelte és a művészt ráadásra ösztönözte, aki a ráadásként játszott művek mindegyikével más hangulatot közvetített: míg Debussy Clair de lune- je a holdfényes éjszaka álomvilágának selymes harmóniákba burkolózó titokzatosságát hangsúlyozta, addig az esős novemberi esténkhez jól illett a szomorkásan kopogó Chopin op. 28. No. 4 e-moll „Esőcseppek” prelude-je, végül Chopin op. 28. No. 8. fisz-moll Prelude-jének zaklatott lelkületével és az op. 28. No. 7. A-dúr Prelude merengő-nosztalgikus hangulatával ejtette ámulatba a közönséget.
Mozart C-dúr „In honorem Sanctissimae Trinitatis” miséjét 1773-ban komponálta a Salzburgi Szentháromság templom részére, valószínűleg a Szentháromság ünnepére. A rövid, csupán 30 perces mise főszereplője a kórus, Mozart egyedüli miséje, amelyben nem szerepeltet szólistákat. A zenekar – hangsúlyozottan a fúvósrészleg – és a Cornel Groza által betanított énekkar tiszta, tömör harmóniái a teljes művet ünnepélyességgel, fénnyel és áhítattal ölelte körül. Az árnyalt dinamika, a forte és piano visszahangszerű kezelése a Kyrie-ben, az emocionális crescendók és a dicsőítés magasztossága a Gloria-ban, a férfi és női szólamok tökéletes egymásra hangolódása és dialógusa a Credo-ban, az Istent dicsőítő örömteli hozsánna a Sanctus -Benedictus-ban, az áhítat és magasztosság hangja az Agnus Dei-ben magával ragadott, felemelt és szépséggel varázsol(hat)ta el a közönséget.
A „Mozart C-dúrban” alcímmel ellátott fesztiválzáró koncerten a közönség a humoros-gunyoros zenekari paródia, a ringató szerenád, a vígoperás-bohókás virtuóz száguldás, a vidámság-komolyság-játékosság, az áhítat, magasztosság és az örömteljes hozsánna élménypillanataival gazdagodhatott. Véget ért ugyan a Mozart-fesztivál, a huszonkilencedik, viszont a harmincadikig tartsuk észben néhai László Ferenc zenetudós szavait, jótanácsát: „Egy nap se múljon el Mozart zenéje nélkül”, hiszen Mozart zenéje nap mint nap örömöt, bánatban vígaszt nyújt(hat).
