Parkolóhely-bérlési szabályzatot fogadott el a kolozsvári tanács

Parkolóhely-bérlési szabályzatot fogadott el a kolozsvári tanács
A kolozsvári városi tanács csütörtöki ülésén elfogadták a parkolóhelyek bérlésére vonatkozó új szabályzatot.

Ennek értelmében a “gazdátlan” parkolóhelyeket elsősorban a parkolóhely közelében élő és gépkocsival rendelkező fogyatékkal élő személyek bérelhetik ki; őket követik a közelben lakó és gépkocsival rendelkező magánszemélyek, vagy akiknek a tartózkodási helye a parkolóhely környékén található. Parkolóhelyet bérelhetnek azok a jogi személyek is, amelyek székhelye vagy telephelye közel van az adott parkolóhelyhez. A parkolóhely bérléséhez még szükséges az érvényes műszaki vizsga megejtése is. Egy magán vagy jogi személynek egy, vagy legtöbb két parkolóhely jár ugyanazon lakásra, székhelyre vagy telephelyre.  A második parkolóhelyet csak akkor bérelheti ki, ha az első parkolóhely-bérlési kéréseknek már eleget tettek.

A parkolóhely-bérlési kéréseket évente be kell nyújtani, a bérlet pedig legtöbb egy évre érvényes. A bérlő  nem adhatja bérbe más személynek a polgármesteri hivataltól bérelt parkolóhelyét, ellenkező esetben elveszti a helyet. A bérlők azonban kicserélhetik parkolóhelyeiket egymás közt a polgármesteri hivatalba benyújtott kérés alapján. A lebontott garázsok helyén épült parkolóházakban főleg azoknak a gépkocsi-tulajdonosoknak biztosítanak bérelt parkolóhelyet, akiknek ott volt a bérelt garázsuk. Őket követik a parkolóhelyeket cserélő személyek, majd az új parkolóhelyet  igénylők, ez utóbbiak a kérésük iktatószámától függően kaphatnak bérelt parkolóhelyet.

A belvárosi parkolóhelyeken és a Mócok úti parkolóházban csak óradíjas parkolás lehetséges, semmilyen bérletet vagy szerződést nem kötnek. A bicikliket azonban éves bérleti szerződés alapján lehet leparkolni. A bérleti helyek elsősorban a közelben lakó magánszemélyeket illetik meg a kérés benyújtásának sorrendében. Ugyanazon személynek legtöbb két bicikli-parkolóhelyet lehet odaadni, illetve egy lakásra legtöbb négy bicikli-parkolóhely jár. A biciklik éves parkolási díja 50 lej. A polgármesteri hivatal parkolóhelyeket kezelő részlege szerint, 8600 személy kért és eddig nem kapott parkolóhelyet a kerékpárjának. 

Borítókép: illusztráció (Rohonyi D. Iván)