Valahogy mindig úgy éreztem, hogy a fiúknak annyival könnyebb az életük. Úgy él(t) bennem, hogy ha egy fiú csintalan, örökmozgó, olvashatatlanul ír, nem jó tanuló, csúnya szavakat használ, mindig csak a kényelmes ruhát és cipőt viseli, borzas, verekedős, kimarad éjszakára – mindenki csak legyint: áh, fiú! De mindezeket egy lányra vonatkoztatva szinte látom magam előtt a tágra nyílt szemeket és a lesajnáló hümmögést.
Szóval, amikor megtudtam, hogy lányom lesz, igyekeztem elvonatkoztatni a fentiektől, nem a szülés fájdalmára, a szőrtelenítési és egyéb szépítkezési nehézségekre, vagy a havi pirosbetűs napok kellemetlenségeire gondolni, de még arra sem, hogy mennyivel körülményesebb lesz majd a lányomnak megoldani a pisikálást, míg az unokatesóknak (többségben fiúk) csak eszükbe jut, s máris milyen könnyen megoldódik a dolog.
Amikor aztán Panna megszületett, elvarázsolt a lányos világ: a szebbnél szebb ruhácskák, cipőcskék, a kislányos báj, a törékenység, az anya-lánya és az apa-lánya kapcsolat más-másmilyensége, mélysége, és az is, hogy milyen cuki kistesója van az én nagylegényemnek. Mindezek mellett pedig megdöbbentett a csajos akarat és hiszti – mert ugye, ez is hozzátartozik a mindennapokhoz.
Ott még nem tartunk, hogy Panna beleszól, hogy mit (nem) vesz magára abból, amit kiválasztottam a szekrényből, de a hajrendezéssel komolyan meggyűlik a bajom. A kevésbé türelmes fiúknak ugye elég, ha a hajnyíró gépet megfelelően beállítjuk, s azzal elöl-hátul, jobbról-balról elbánunk az ellenkezni próbáló buksival, de a lányoknál ennél egy kicsit többre van szükség.
Matyival soha nem jelentett gondot a hajmosás, szárítás, nyiratkozás, Panna azonban feladta a leckét. Pici korától gyűlölte, ha vizes lett a haja, a hajmosásokra külön lelkileg is rá kellett készülnünk Apával, egyedül ugyanis egyikünk se vállalta, hogy a kapálózó, ordítozó kisasszonnyal elbánik. Hajat mosni márpedig kell, legalább hetente! És ahogy növekedett Panna, úgy lett egyre hosszabb a haja, egyre több időbe telt a mosás és a szárítás. Arról nem is beszélve, hogy sem csattot, sem bármiféle hajfogót nem lehetett ráimádkozni a legkreatívabb ötletekkel sem. A hajrendezés mindennapos problémává nőtte ki magát.
Amikor aztán oda jutottunk, hogy a szemébe lógott, megpróbáltunk családilag „beavatkozni” – elképzelhető, hogy mekkora sikerrel. De ideig-óráig megoldódott a probléma – legalábbis elölnézetből. De a haj visszanőtt, sőt hátul is olyan hosszú lett már, hogy minden fürdetésnek hajszárítás lett a vége. Ekkor kezdtem buzgón érdeklődni gyerekhajnyírásban (is) tapasztalt, hisztiktől meg nem futamodó, végtelen türelmű fodrász után. A babás-mamás csoportokban szerzett ajánlások alapján már csak reménykedni tudtam, hogy a megkeresésemre igent mond majd a szakember. Végül sikerült időpontot egyeztetni, én pedig ráálltam Berg Judit: Maszat a fodrásznál meséjének olvasására, hogy az ott látottak is felkészítsék Pannát a nagy alkalomra. Többször is megálmodtam az üvöltöző lányomat a fodrászszékben, láttam a rémült és megbotránkozó tekinteteket, a nagy napon pedig a torkomban dobogó szívvel ébredtem.
A helyzet azonban szinte az érkezés pillanatában megoldódott: elbűvölően kedves fodrász várta az én hajrendezést gyűlölő lányomat. Az első percben megnyerte magának, s onnan sínen volt a frizurázás. Nemhogy a gondosan becsomagolt meséskönyvet, kedvenc játékot, de még a rajzfilmet se kellett elővenni, Pannát elvarázsolta a nyaka köré terített „palást”, a kezébe kapott simogató varázsfésű és a kis kezére priccolt vízcsepp, amivel ő is részese lett a fodrászi munkának. Annyira megbarátkozott a környezettel, hogy a végén kikövetelte magának, hogy a levágott tincseit ő seperhesse fel. Én pedig végtelenül hálás és megkönnyebbült szívvel néztem a megszépült kétévesem és a vérbeli profi, tündéri fodrászt, amint együtt takarítják el a földre hullott hajszálakat.
Itthon aztán Panna alig várta, hogy Matyi megérkezzen az oviból, s megcsodálja az új frizuráját:
Ní, Atyi, níííí – mutogatta, s borzolgatta a haját. A lelkes elismerés pedig nem váratott magára: Jaj, de cuki vagy, Panna, gratulálok neked!
