PuliPali
Állsz ott az örök harcmezőkön, harsányan és büszkén meséled, hogy te aztán jól kibújtál a kerítés alatt, s végre jól elijesztetted azt a vadállatot...
Aki végül egy harapással... De hát a véredben volt a védés, óvás.
Tíz éve kerültél hozzánk. Nem örvendtem neked. Hisztisnek és mitugrászoknak képzeltem a pulikat. Hogy PuliPali lesz a neved, már akkor tudtam, amikor először kivettelek az autóból, és a szemembe néztél. Kicsi gombszemeid okosságot tükröztek. Innen is indult a barátságunk...
Luca lányunk születésekor teljesen megváltozott a te világod is, ő lett a lényege. Pici volt még, alig másfél éves, amikor váratlanul, éles kiáltással ébredt hajnalban, majd vigasztalanul sírt. Hosszan, nagyon hosszan. Én nem tudtam már mit tenni, amikor kivittem a kertbe. Te előjöttél, bukfencet vetettél, egyből négyet, majd megvigasztaltad. Csend lett. Majd gyerekkacaj. Nyugalom.
Hamar visszaaludt, én kimentem hozzád, s megköszöntem. Komolyan néztél. Tudtad, segítettél! S tetted még háromszor ugyanezt azon a nyáron. Majd eltelt az az időszak is.
Luca járni kezdett. Akkor már Bori barátnőd is ott botorkált melletted a nagy komondorlábain. Akkor kezdtél el velem beszélni. Ha veszélyben érezted Lucát, egy érthető ugatással hívtál. És én mindig azonnal mentem. Tudtam, pontosan és jól méred fel a helyzetet.
És még volt egy másik ugatásod is, a sünijelzős. Tudom, ajándékba hoztad, azért tetted a süniket a lépcsőre, de nem szabad, ők is élőlények, vigyáznunk kell rájuk.
Rendje volt ennek is. Felébredtem a sünijelzésedre, fogtam egy törülközőt, felkaptam a sünit, bevittem a házba, dobozba vagy a kádba tettem, majd visszamentem, megsimogattalak, majd elmondtam, hogy nem szabad. Te olyan boldogan csóváltad a farkad. Néha kihúztam egy-két tüskét a szájad széléből, az orrocskádból, s mentünk vissza, lefeküdni. És reggel mekkora volt a Luca öröme, amikor Kukta ismét meglátogatta... Hiába mondtam én, hogy inkább sün Balázs, Kukta volt az egész, és kész.
Mennyit nevettünk, amikor Bori barátnődet égetted az utazásaink során. Ültetek ketten a csomagtartóban, s ha megálltunk valahol, Bori komondor csontjait kinyújtva kihúzta magát a csomagtartóban, enyhén meghajolva, s amint valaki közeledett az álló autóhoz, te, PuliPali, azonnal ideges ugatásba kezdtél éles kis hangoddal. Te persze nem látszottál ki. Sokan csodálkoztak, hogy milyen furcsa hangja van a nagy barátnődnek.
Köszönjük ezt a tíz évet, PuliPali!
Luca tudja, hogy védtél, azért mentél el, s meséled most ott az örök harcmezőkön, harsányan és nagyon büszkén, hogy egy vadállattal küzdöttél.
(2018, Kézdiszárazpatak)
A megszokott ölben
Nem volt az öt perc. A barátnőm – nevezhetlek így Éva? – játszi könnyedséggel vette át az ölébe, levitte sok lépcsőn, betért vele egy nagy terembe. Figyelmét annyira lekötötte az újdonságok tömkelege, hogy nem figyelt fel rám, hogy ott vagyok, döcögök a szekerével a közelben, pontosabban a nyomukban.
– Na, gyere anyához! – tártam szét karjaimat felé…
Ledöbbent. Nézett Évára, nézett engem, majd ismét rá, majd megint rám. Ki ő, ki vagyok én, de hol, kinél van ő, és hogy történhetett mindez vele? Ez járhatott a kis héthónapos fejecskéjében, míg végül visszakerült a megszokott ölbe. Azóta naponta többször ellenőrzi, hogy én én vagyok-e, hogy ő ott ül-e, ahol a helye van. Ilyenkor szembe fordul velem, megsimogatja az arcomat, megbügyürgeti a hajamat, megszagolja a bőrömet, orrocskáját a nyakamba fúrja, jó nagyot szippant belőlem. Tekintete ilyenkor a kezdeti aggodalomból fokozatosan vált át a feltétel nélküli rajongássá, amint megbizonyosodik a dolgokról. Hogy ez mennyire kedves, hogy elolvad az ember lánya, hogy szorosabbra öleli, puszit nyom aggódó, majd rajongó tekintetét rejtő szemecskéire, ez mind igaz, még ha századjára is ellenőrződik le egy-egy nyűgösebb napon.
– Naaaaaa, nem bírom, ide kell jöjjek hozzátok! – szalad a lányom is a tegnap, ülnek mindketten az ölemben. Indulnék. De maradok. Hisz jön majd egy fordulat. Onnantól ők mennének, én kérném, hogy még csak egy kicsit maradjanak itt a lépcsőn mellettem. Egyszer…
(Borítókép: Luca és PuliPali. A szerző felvétele)
