Összefognak az erdélyi magyar pártok

Összefognak az erdélyi  magyar pártok
Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.
Erről Izsák Balázs SZNT-elnök, Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője számolt be azon a Makfalván tartott sajtótájékoztatón, amelyet a polgári kezdeményezés hivatalos bejegyzése alkalmából tartottak. Amint elhangzott, e naptól számítva egy év áll rendelkezésre az egymillió európai támogató aláírás összegyűjtésére, a tényleges aláírásgyűjtést a hét végén tartandó makfalvi Székely majálison kezdik el. Mindhárom párt apparátusának teljes bevetését vállalta, az RMDSZ képviselője 200-250 ezer aláírás összegyűjtését ígérte.

Amint Izsák Balázs idézte, az SZNT állandó bizottsága 2012-ben Makfalván fogadta el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés szövegét, és itt indítják az aláírásgyűjtést is. Hozzátette: a marosszéki településen hét végén tartandó Székely majálison egyelőre a papír alapú aláírásgyűjtés kezdődik el, és reményei szerint egy hónap alatt sikerül megteremteni az online aláírásgyűjtés elindításának a műszaki feltételeit. Az SZNT elnöke abbeli reményét fogalmazta meg, hogy az egyéves aláírásgyűjtési folyamat megerősíti az európai etnoregionális mozgalmakat. Elmagyarázta: az etnoregionalizmus alatt azt érti, amikor egy tájegység és az illető tájegységen többséget alkotó nemzeti közösség érdekei egybeesnek, és létezik egy erős politikai akarat arra, hogy kifejezzék ezeket az érdekeket.Szerinte az államok sok esetben szemben állnak az etnoregionalista mozgalmakkal, pedig a globalizáció kihívásai miatt az államoknak és a régióknak szövetségeseknek kell lenniük. Korodi Attila felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ által elindított Minority SafePack európai polgári kezdeményezés és a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés kiegészítik egymást. Hozzátette: az RMDSZ a kezdetektől támogatta az SZNT polgári kezdeményezését is, ezért vett részt a kezdeményezés polgári bizottságában. A frakcióvezető bejelentette: az RMDSZ az őszi hónapokban lát neki az aláírásgyűjtésnek, és év végéig összegyűjti a 200-250 ezer vállalt aláírást. Csomortányi István EMNP-elnök elmondta: pártja az aláírásgyűjtés mellett az európai szövetségesek mozgósítását vállalta. Mint felidézte: Szilágyi Zsolt korábbi pártelnök kezdeményezésére az Európai Szabad Szövetség (EFA) már határozatot fogadott el a kezdeményezés támogatásáról. Mezei János, az MPP elnöke azt ígérte: pártja részt vesz az aláírásgyűjtésben, és minden tőle telhetőt megtesz a kezdeményezés sikeréért. Úgy vélekedett, a polgári kezdeményezés egy lehetőség arra, hogy Székelyföld „feltegye magát a térképre”, és erősebb kontúrt kapjon.A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt javasolták, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.