Őrségváltás a 10. Magyarlapádi falunapokon
A fiatal generáció vállalta fel a jubileumi rendezvény lebonyolítását
A fiatal generáció vállalta fel a jubileumi rendezvény lebonyolítását
Vissza

Őrségváltás a 10. Magyarlapádi falunapokon

A kezdőkre jellemző lelkesedéssel szervezte meg 2018. augusztus 31. és szeptember 2-a között a néptáncáról és népzenéjéről híres Fehér megyei település ifjúsága a jubileumi magyarlapádi falunapokat. A pozitív hozzáállás, a magyarországi vendégek bemutatói és a kedvező időjárás hozzájárultak a sikerhez.

A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet kínálta program elsősorban a fiatalabb korosztályhoz szólt. Az első két nap, pénteken és szombaton beerpong- versenyt, két focibajnokságot és szabadtéri koncerteket szerveztek. Helyi erőforrásból sikerült jó bulit szervezni, hiszen a fellépők mind helybeliek voltak. Szabó Zoltán már sokadjára koncertezett a hazai deszkákon, a HóHányók pedig negyedszerre léptek a hazai közönség elé.

Vasárnap ünnepi istentisztelet keretében köszöntötték az arany- és ezüstlakodalmas párokat, akik megerősítették fogadalmukat. Az ezt követő ünnepi ebéd után nemsokára kezdődött a falunapok legjava. A hagyományos falunapi menet szimbolikus kiindulópontja a református templom és a mellette álló Magyarlapádi Szórványkollégium volt, a hagyományok és az identitás megőrzőinek fáklyavivői, azon spirituális helyek, amelyekre a falu jövője alapozható.

A huszárok vezette, népviseletbe öltözött menet körbejárta a falu utcáit, majd a falunapok helyszínéül szolgáló focipályára vonult, ahol egy hatalmas sátorral fedett színpad várta a fellépőket és a közönséget.

Elsőként az üllői Vitéz Lovas és Hagyományőrző Egyesület huszárjai mutatták be bravúros produkciójuk, amely attól is különleges volt, hogy lapádi gazdák lovait tanították be rekordidő alatt erre az alkalomra. Az anyaországi lovasok már a tavalyi falunapokon is felléptek, a kapcsolatot pedig erősíti, hogy az egyik lapádi ifjút, Takács Lórándot a tavaly huszárrá avatták.

A lovasok kivonulása után kezdődött a kulturális program, közben startolt a szokásos gulyásfőző verseny is. Az eseményt konferáló, Petőfi-ösztöndíjas Hajdara-Herczeg Hajnalka sorra szólította a színpadra a helyi iskolások alkotta Karperec Gitáregyüttest, a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttest és a magyarlapádi Gyöngypárta Néptánccsoportot, akik produkciójukkal méltán kiérdemelték a közönség vastapsát, hasonlóképp a Pirospántlikás Zenekar is, aki a talpalávalót húzta. Az est tábortűzzel ért véget.

A fiatal szervezők örömmel nyilatkozták, hogy a szervezés könnyen ment, mert sok fiatalra lehetett számítani és ez lelkesedéssel töltötte el mindazokat, akik felvállalták a falunapok megrendezésének összetett feladatát. További biztatást jelent számukra az is, hogy az idősebbek mellett most először sikerült nekik is közvetlen kapcsolatot teremteni a hajdúnánásiakkal, és ezt az ismerettséget is szeretnék kamatoztatni az elkövetkezendőkben.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egy szakácskönyv, amely más, mint a ...
Díjat nyert Szabó Réka dokumentumfilmje ...
Milyen időjárás lesz a hétvégén?

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Haáz Sándor: A Kolozsvári Magyar Napok ...
  • Búcsú Rónai Istvántól
  • VIDEÓ - A Szentegyházi ...
  • Felavatták Dávid Ferencnek, az ...
  • Hangulatképek a Kós Károly ...