Orosz elnökválasztás - Délelőtt 10 óráig minden eddiginél magasabb a választási részvétel

Orosz elnökválasztás - Délelőtt 10 óráig minden eddiginél magasabb a választási részvétel
A választópolgárok 16,6 százaléka adta le voksát moszkvai idő szerint 10.00 óráig, ami minden idők legmagasabb részvételi aránya ebben az időben- jelentette ki Ella Pamfilova, az Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap Moszkvában.

A Pamfilova által ismertetett adatok  szerint 2000-ben a napnak ebben a szakában a választók 6,36, 2004-ben 8,01, 2008-ban 8,89, 2012-ben pedig 6,53 százaléka szavazott már. Sajtójelentések szerint a részvétel Moszkvában és Szentpéterváron is csaknem duplája a hat évvel ezelőttinek.   
    Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki csakúgy, mint korábban, most is Moszkvában adta le voksát, kijelentette, hogy neki megfelel a választói támogatás bármely olyan aránya, amely "lehetővé teszi az elnöki kötelezettségek teljesítését". Azt hangoztatta, hogy biztos az Oroszország számára javasolt programjának helyességében. 
    Vlagyimir Zsirinovszkij liberális demokrata jelölt a szavazóhelyiségben arról beszélt, hogy a szavazás a Nyugat hibájából, "háború előtti" légkörben zajlik, és hangot adott véleményének, hogy a konfliktust csakis Oroszország tudja megakadályozni.
    Grigorij Javlinszkij, a liberális Jabloko alapítója arra panaszkodott, hogy pártjának választási megfigyelőit "megzsarolták és megfenyegették".
    Ella Pamfilova közölte, hogy a választásra mintegy 3 ezer - köztük 99 külföldi - tömegtájékoztatási eszköz 15 ezer újságíróját akkreditálták. Szavai szerint 109 országból mintegy 1500 megfigyelő érkezett. A legnagyobb küldöttséget, 580 főt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése küldte. 
    Jan Petersen, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) megfigyelő missziójának vezetője közölte, hogy a szervezet nem vesz részt az Ukrajnától négy éve elcsatolt Krím félszigeten megrendezett választás megfigyelésében.
    Tatyjana Moszkalkova orosz emberi biztos közölte, hogy sem az ENSZ, sem az EBESZ, sem az Európa Tanács nem reagált eddig arra az orosz panaszra, hogy az ukrán hatóságok nem engedik szavazni az orosz választópolgárokat az orosz külképviseleteken.
    Pamfilova beszámolója szerint egyébként a moszkvai délelőtti órákig a bizottsághoz 6366 lehetséges szabálysértésre vonatkozó bejelentés érkezett, ezek közül  795 panasz arra vonatkozott, hogy a helyi hatóságok vagy az állami munkaadók megpróbáltak nyomást gyakorolni a választókra a részvételi arány növelése  érdekében. 
    Pamfilova elmondta, hogy vasárnapra virradóra 15 ország IP-címeiről  célzott túlterheléses (DDoS) támadás érte a választási bizottság honlapját.   

 
    A csaknem 111 millió orosz választópolgár több mint 97 300 belföldi és mintegy 400 külföldi választókörzetben adhatta, illetve adhatja le a szavazatát mindenhol helyi idő szerint 8 és 20 óra között. Oroszországban, ahol 11 időzóna van, az első előzetes eredményeket a kalinyingrádi zárás, közép-európai idő szerint 19 óra után hozzák nyilvánosságra.
        Az elnöki posztért Vlagyimir Putyin (független jelölt), Pavel Grugyinyin (Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja), Vlagyimir Zsirinovszkij (Oroszországi Liberális Demokrata Párt), Kszenyija Szobcsak (Polgári Kezdeményezés), Grigorij Javlinszkij (Jabloko), Szergej Baburin (Oroszországi Össznépi Szövetség), Makszim Szurajkin (Oroszország Kommunistái) és Borisz Tyitov (Növekedés Pártja) verseng. A közvélemény-kutatások szerint a választás esélyese Vlagyimir Putyin.