Orbán Viktor Tusványoson: „Európa a legrázósabb szakasz, kérem, kössék be az öveiket” (FRISSÍTVE)

Fotóriporttal

Orbán Viktor Tusványoson: „Európa a legrázósabb szakasz, kérem, kössék be az öveiket” (FRISSÍTVE)
Legélesebben Európa vezetőit bírálta szombati beszédében a magyar miniszterelnök, de a kritikából másoknak is jutott. A politikus szólt ugyanakkor az elmúlt egy év eredményeiről, elemezte a jelenlegi helyzetet, illetve előrevetítette, az elkövetkező időszakban mire lehet számítani.

Megítélése szerint a közeljövő legfontosabb feladatát a 2019-es európai választások jelentik, a magyar kormánynak és a FIDESZ-nek erre kell elsősorban összpontosítania. Ezen kívül a legjelentősebb politikai tervként „a Kárpát-medence újjáépítését” határozta meg.

A pénteki esőzés miatt a tusnádfürdői hétköznapokon futballpályaként használt övezet sártengerré vált, ezért szalmát szórtak le, így a szervezők nevében Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Orbán-Tőkés előadás moderátora felhívta a figyelmet: cigarettázni szigorúan tilos… A múlt évvel ellentétben, idén rendbontás nem történt. 

„Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövőnk. Ma már tudjuk, mi vagyunk Európa jövője” – jelentette ki a szombaton Tusványoson Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök igen élesen bírálta a kontinens politikai vezetőit, akiket „alkalmatlannak” tart, ugyanis „nem tudták megvédeni Európát a bevándorlóktól”.

Feladatok, jogok, csaták

Hozzátette: az elkövetkező időszakban a magyar kormány és a FIDESZ legfontosabb feladatát a jövő évre kitűzött európai választások jelentik.

Minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját, a hagyományos családmodellt, és jogában áll elutasítani a bevándorlást és a multikulturalizmus ideológiáját. Minden államnak lehetősége kell legyen ahhoz, hogy kijelentse: minden gyermeknek joga van egy anyához és egy apához – tette hozzá.

A magyar miniszterelnök szerint az elmúlt egy év legjelentősebb és legfontosabb megvalósítása az, hogy az egymilliomodik személy is letette a magyar állampolgársági esküt.

- Nehéz csatában győztünk, közös erővel – jelentette ki Orbán Viktor a néhány hónappal ezelőtt zajlott országgyűlési választásokra utalva.

Úgy vélekedett, a nemzetegyesítést követő időszakban a nemzetépítés következik.

- Tizenhat évet voltunk ellenzékben, s tizenkettőt kormányon. Amikor ezt a ciklust végigvisszük, akkor egyenlítünk. A kormány sportemberekből áll, tehát nem érjük be döntetlennel – mondta a hallhatóság tapsát kiváltva.

 

Tőkés László: Szenvedélyünk Erdély

Az idei rendezvénysorozat jelmondatát (Szenvedélyünk Tusványos) átírva, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: Szenvedélyünk Erdély.

Az EMNT elnöke megemlékezett Erdély nemrég elhunyt, kiemelkedő személyiségeiről: Doina Cornea, Kallós Zoltán és Kányádi Sándor.

- Sajnos a román politikusok megszakították a Traian Băsescu által létrehozott hagyományt, s kevesen jöttek el nyári táborunkba. Reméljük, a román politikusok ugyanúgy védelmükbe veszik a magyar kisebbséget, mint a medvéket – mondta.

Szerinte elszomorító, hogy az Európai Unió a kontinensre „özönlő” muszlimok emberi jogaira összpontosít ahelyett, hogy az őshonos kisebbségek jogaira koncentrálna.

- Az EU egyfajta magyarellenes politikai kurzus vonalán halad – mondta.

Úgy vélte, a centenárium éve jó alkalomnak bizonyulhat az erdélyi magyarság ügyeinek a megoldására, a román s a magyar közösség közötti megbékélésre. Szerinte a magyar és a román nemzet szuverenitása nem képezheti vita tárgyát. Ugyanúgy elvitathatatlan „erdélyi magyarságunk, illetve Székelyföld autonómiához való joga”.

(Hangulatképeket tartalmazó fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg)