Orbán: ez az év bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk

Orbán: ez az év bebizonyította, hogy mi,  magyarok valóban összetartozunk
Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIX., illetve a Diaszpóratanács online megtartott ülésére küldött videoüzenetében csütörtökön.

A kormányfő a Máért és a Magyar Diaszpóra Tanács résztvevőit köszöntve arról beszélt: idén érdekes módon esnek egybe egymástól látszólag különböző dolgok, így a trianoni diktátum századik évfordulója és egy világjárvány. Mind a kettő próbatétel, és „összekapcsolódásuk arra emlékeztet bennünket, hogy a próbatételek nem történetiek, hanem itt vannak minden nap velünk”.

„Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával a lehető legszorosabb együttműködést alakítottuk ki, az osztrákokkal pedig szinte napi egyeztetésekben voltunk, s közben a politikai nehézségek ellenére a Kárpátalján és Erdélyben élő magyaroknak is segítséget tudtunk nyújtani. Bebizonyítottuk, hogy nekünk minden élet számít, határon innen és határon túl. Bebizonyítottuk, hogy egyetlen magyar sincs egyedül” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a világjárványnak még nincs vége, és azt kérte, „továbbra is vigyázzunk egymásra!”.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ülésen azt javasolta: legyen 2021 a nemzeti újrakezdés éve. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt egyetlen nemzetpolitikai programot sem kellett megszüntetni, azokat az online térbe helyezték át, illetve kiegészítették. Ha a járványhelyzet elmúlik, minden program a hagyományos formájában folytatódhat – jelezte a miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte továbbá: az elmúlt tíz évben több mint tízszeresére nőttek a nemzetpolitikai támogatások. A külhoni magyarság hagyományos identitásvédelme mellett kitért az oktatási-nevelési támogatásokra, a gazdaságfejlesztési programra és a határon túli etnikai magyar pártok támogatására.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kiemelte: mára a nemzetpolitika olyan területe a kormány tevékenységének, amelyre méltán lehetnek büszkék.

(Borítókép: Semjén Zsolt és Potápi Árpád János a Máért online megtartott ülésén)