Orange I. liga: Döntetlenekkel zárt a rájátszás 7. fordulója

Orange I. liga: Döntetlenekkel zárt a rájátszás 7. fordulója
A román labdarúgó élvonal felső- és alsóháza is hagyott egy-egy mérkőzést hétfőre, mindkét találkozó döntetlennel végződött a rájátszás 7. fordulójának zárásaként.

A főváros Nemzeti Arénában a két bajnokaspiráns, az FCSB (korábban Steaua) és a Konstancai Viitorul mérkőzött meg egymással – a házigazdák keze közül kicsorgott a győzelem, hiába szereztek vezetést, és játszottak a hajrában emberelőnyben (Robert Hodorogea gólöröm közben megsérült a 80. percben, s akkor már Gheorghe Hagi vezetőedző már mindhárom cseréjét felhasználta). Az egykoron a Steauát is megjárt George Ţucudean első labdaérintésével egyenlített, a mérkőzés egyik hőse a vendégek hőse, Victor Râmniceanu kapus volt.

A sereghajtó marosvásárhelyiek gól nélküli döntetlent küzdöttek Jászvásáron, az újonnan kinevezett Ionel Ganea vezetőedző irányításával.

Eredmények, felsőház (1–6.) hely: • FCSB–Konstancai Viitorul 1–1 (gól: Mihai Pintilii – 40. perc, illetve George Ţucudean – 73. perc).

Alsóház (7–14. hely): • Jászvásári/Iaşi-i Politechnika MSC–Marosvásárhelyi ESE/ASA 0–0.

A nyolcadik fordulót péntektől hétfőig rendezik.

A tervezett program (a mérkőzéseket élőben közvetíti a DigiSport1 és a DolceSport, a többit külön közöljük):

Felsőház, szombaton: • Viitorul–Gyugyevói/Giurgiui Astra (20.30 órakor, Look Plus). Vasárnap: • Kolozsvári CFR 1907–Krajovai Universitatea SK (20.30 órakor, Look tv). Hétfőn: • Bukaresti Dinamó–FCSB (20.30 órakor, Look tv).Alsóház, pénteken: • Chiajnai Concordia–Jászvásár (20.30 órakor, Look tv). Szombaton: • Mv. ESE–Medgyesi Gázmetán (15 órakor, Look Plus). Vasárnap: • Zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i Pandúrok–Voluntari-i FC (18 órakor, Look tv). Hétfőn: • Temesvári ACS Poli–Botoşani-i FC (17.30 órakor, Look Plus). Addig a táblázatokon:Felsőház:1.      FCSB         7       4       2       1       10–5 38

2.      Viitorul      7       2       3       2       7–6   35

3.      Dinamó      7       3       3       1       9–6   33

4.      Kv. CFR     7       3       2       2       8–7   33

5.      Krajova      7       1       3       3       5–10 28

6.      Astra 7       1       1       5       7–12 26

Alsóház:

1.      Jászvásár    7       4       3       0       8–2   30

2.      Gázmetán   7       2       3       2       8–7   29

3.      Botoşani     7       2       3       2       9–6   25

4.      Voluntari    7       2       3       2       7–8   24

5.      ACS Poli    7       4       2       1       7–3   21

6.      Pandúrok   7       1       4       2       5–8   17

7.      Concordia  7       0       3       4       4–10 16

8.      Mv. ESE    7       1       3       3       3–7   12