Online követhetők decembertől a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjei
Vissza

Online követhetők decembertől a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjei

Decembertől online követhetik az érdeklődők a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeit, az első virtuális előadás pedig csütörtökön, december 3-án látható a Filharmónia Magyarország szervezésében.

A koncertek professzionális technikai stáb segítségével, streaming szolgáltatás formájában követhetők a zenekar Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és weboldalán – közölte az együttes.     

A téli koncertdömpinget Szegeden indítja a zenekar Járdányi Pál Szimfonietta című művével. Az Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző idén lenne 100 éves, és nem mellesleg Lukácsházi Györgynek, a zenekar csellistájának nagyapja. Az előadáson Beethoven és Liszt művei is megszólalnak, megemlékezve a legendák idei 250. és közelgő 210. születési évfordulójáról.     

A szegedi koncert szólistája Szokolay Ádám, aki a nemzetközi kitekintésű Bartók Világversenyen tavaly első helyezésével nyerte el a lehetőséget, hogy felléphessen a zenekarral. A zongorista Liszt Ferenc Malédiction című zongoraversenyét adja elő vonószenekari kísérettel.     

Az előadás ingyenes élő közvetítése a Filharmónia Magyarország hivatalos Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és Vimeo-felületén érhető el csütörtökön 19 órai (romániai idő szerint 20 órai) kezdettel, a közvetítés linkjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar is megosztja közösségimédia-felületein.     

A Liszt Ferenc Kamarazenekar az évad első bérletes koncertjével pénteken 19.30-kor (20.30-kor) a Zeneakadémia színpadjáról jelentkezik. Dvořak Szerenádját és Vivaldi ikonikus darabját, a Négy évszakot Baráti Kristóf hegedűművész közreműködésével adják elő a zenészek.

(Fotó forrása: Liszt Ferenc Kamarazenekar weboldala)


KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Oltáselőjegyzéskor előnyt élveznek az ...
Téli bonyó és a perecoltás
Farkas Árpáddal a magyar kultúra napján

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ