Olvasni csak keveset, ritkán, meg minek is?

A romániaiak 35 százaléka elismeri, hogy életében egyetlen könyvet sem olvasott, egyébként is naponta öt percnél kevesebbet szánunk olvasásra. Mára veszélyes szinteken mozog a funkcionális analfabetizmus: az utóbbi PISA-felmérések szerint a romániai 15 évesek közel fele képtelen értelmezni, amit olvas. Ennyire jutnak a hazai tanügyben eltöltött 8-10 év alatt a tanulók. Az sem megnyugtató, hogy minden hetedik diák még a nyolcadik osztály előtt feladja az iskolát. És nem azért, hogy autodidakta módon tanuljon, netán olvasson… A román a legkisebb könyvpiac Európában – fejenként csupán 5 eurót költünk könyvekre egy évben. Ezekhez olyan további aggasztó adatok társulnak, minthogy a hazai gyermekek több mint 40%-át a szegénység és társadalmi kirekesztettség veszélye fenyegeti, az Európai Unió 15 évesnél fiatalabb anyáinak közel fele romániai, és majdnem 74 ezer gyermeknek legalább az egyik szülője külföldön dolgozik.

Hiábavaló Egyezmény az olvasásért

Felesleges tagadni a fenti adatok összefüggését. A felsoroltak súlyos hatást gyakorolnak a munkaerőpiacra és a szociális kapcsolatokra. A tanulatlanság és korai iskolaelhagyás megfosztja a fiatalokat a jobban fizetett munkahely, magasabb életszínvonal, a kiteljesedés lehetőségétől, de még az általános egészségügyi állapotukat is hátrányosan befolyásolja. Ami még súlyosabb: a tanulás sem feltétlenül záloga a tisztességes bérezésnek, ami már rendszerszintű probléma és roppant szerteágazó, úgyhogy kanyarodjunk inkább vissza a könyvekhez, még ha ezek fogyasztása is nagyban függ a(z alacsony) bérektől.

A fentiek tükrében aláírásgyűjtést kezdeményezett a Romániai Kiadók Egyesülete (AER): március közepéig 3300-an írták alá az Egyezmény az olvasásért elnevezésű kiáltványt – sokkal többen, mint amennyi egy hazai könyv átlagos példányszáma. A kiáltványban a kezdeményezők Klaus Iohannis államfőt, a kormányt, a politikusokat szólítják fel az AER által az idők folyamán tett olvasástámogató javaslatok életbe léptetésére. Erről szólt az utolsó hír, amire a nyilvános térben semmiféle válasz nem érkezett a címzettek részéről…

Mit javasoltak hát a kiadók? Meglepő módon nem oldalakon át taglalt intézkedéseket – bár ennek is helye lett volna –, csupán négy nagyon tömör és konkrét, logikus és azonnal megvalósítható javaslatot: állami támogatású országos olvasásnépszerűsítő kampányt, a könyvtártörvény tiszteletben tartását és a könyvállomány törvény szerinti éves megújítását, az évi 100 eurós tanári könyvvásárlási program újraindítását és más társadalmi csoportokra (tanulók, egyetemisták, orvosok stb.) való kiterjesztését, a postai/futáros könyvforgalmazás támogatását a kiszállítási költségek 50%-os fedezésével az írott kultúrára vonatkozó törvény szerint. Ennyi.

Jó a törvény, de nem alkalmazzák

A könyvtártörvény szerint a közkönyvtáraknak kötelességük évente ezerlakosonként 50 címmel bővíteni gyűjteményüket. Ugyanakkor legalább a kiszolgált lakosság létszámával megegyező számú könyvtári dokumentummal kell rendelkezniük. A Kolozs Megyei Octavian Goga Közkönyvtár ilyen tekintetben nagyon jól áll: kolozsvári állományuk meghaladja a 600 ezer darabot, bár a város lakossága a legfrissebb népszámlálás szerint a 300 ezret sem éri el (hivatalosan). A magyar nyelvű könyveket tekintve már korántsem ilyen szerencsés a helyzet: majdhogynem a tízszeresére kellene növelni a magyar könyvek számát ahhoz, hogy elérje a törvényben előírtat – most mintegy hatezer magyar kötet közül válogathatunk. Jó hír viszont, hogy az utóbbi évek sikerkönyveit is jó eséllyel megtalálhatjuk a polcokon, kortárs magyar és nemzetközi, felnőtt- és gyermekirodalmat egyaránt, ráadásul Kolozsváron több helyen kölcsönözhetünk (a Hóstát/Mărăşti negyedi központi székhelyen kívül a Monostoron, a Hajnal negyedben és a Farkas utcai kirendeltségnél is).

Ötszáz iskolakönyvtár szűnt meg három év alatt (Forrás: Facebook)

Összetett okai vannak annak, hogy a könyvtár aktív olvasói közül csupán mintegy 1500 magyar, vagyis száz kolozsvári magyar között hármat találunk, aki a közkönyvtár visszatérő látogatója (a 2011-es népszámlálási adatokkal számolva), ezzel szemben száz kolozsvári román közül majdnem 11 használja a Goga-könyvtárat. Bár a magyarok részéről tapasztalható látszólagos érdektelenség okainak feltérképezése (nagyon hiányolt!) részletes szociológiai felmérés után kiált, minden bizonnyal az olvasás népszerűségének csökkenése is közéjük sorolható. Pedig az ezredfordulón még Erdélyben olvastak a legtöbben a magyarok: egy magyarországi felmérés az erdélyi magyarok 65-70 százalékát könyvolvasónak találta – a felvidéki és kárpátaljai magyarok 60, az anyaországiak 49%-a számított akkoriban könyvolvasónak, és Erdély a rendszeres könyvolvasókat tekintve is listavezetőnek számított, bár utóbbiak aránya kevésbé éles kilengésekkel a felnőtt lakosság 10-15%-át jelentette mindenütt. Az elemzők már akkor az olvasás nagymértékű csökkenését jelezték az erdélyi magyaroknál is: míg 1985-ben csak 10, addig az ezredfordulón már mintegy 30%-uk egyáltalán nem olvasott könyvet. Azóta reprezentatív felmérések nem készültek az erdélyi magyarok olvasási szokásairól, csupán kisebb, csak bizonyos korcsoportra vagy intézményre szorítkozó helyi kutatások, így összehasonlítási alapunk nincs. Az bizonyos, hogy azóta Erdélyben is csak tovább fokozódott a felgyorsult életvitel, amit a szakemberek már a kétezres évek elején az olvasás háttérbe szorulásának egyik fő okaként jelöltek meg. A rendszerváltás után a televízió, később a számítógép és az internet hódított teret az olvasással szemben, s ha napjainkra még vissza is szorult az azonnali szórakozást és kikapcsolódást jelentő tévézés, helyébe nem feltétlenül az olvasás, hanem sokkal inkább a streamingcsatornák léptek. Az olvasás készség- és személyiségfejlesztő szerepét viszont a film nem tudja ellátni, és a hatóságok vajmi keveset tesznek az olvasás népszerűsítéséért, támogatásáért.

Okleveles tündérkönyvtáros Szamosújváron

Már az iskolakönyvtárak sem kapják meg a szükséges és törvényes támogatást. Pedig a gyerekek (és a gyerekeknek) tízéves korig még jellemzően nagyon sokat olvasnak, megfelelő infrastruktúrával felnőttként is olvasók maradhatnának. Ám a pénzforrásokkal körültekintően kell bánniuk a tanintézményeknek: új könyvekre nem jön alanyi jogon elkülönített pénz, azt évről évre kérni kell az iskola fenntartására biztosított költségvetés részeként. Aki leleményes, sokat kér, hogy legalább keveset kapjon. Ahol viszont nagyon sok lyukat kell az iskola működtetésére igényelhető önkormányzati forrásból betömni, ott könyvtárra már nem futja – és legtöbb esetben nagyon sokfelé kell osztani a költségvetést.

A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban könyvtáros sincs, és ezen nem segít, hogy a jogszabály szerint járna. A könyvtártörvény különféle sajátos helyzetekre kiterjedően részletesen meghatározza a könyvtári személyzet létszámát, például a líceumoknak diáklétszámtól és könyvállománytól függetlenül joguk van teljes állású könyvtáros foglalkoztatására. Az ezzel járó költségeket viszont az iskola éves költségveté­sének kell fedeznie, amit kérni ugyan lehet bőkezűen és alapos indoklással, de ez nem garantálja az igényelt összeg egészének folyósítását. Így aztán a szamosújvári iskola gazdag könyvtára egyelőre kihasználatlan. Csak az elemistáknak van néhány polcnyi olvasnivalójuk. A negyedikesek tancija, Kis Angéla a kicsik okleveles tündérkönyvtárosa: nem kisebb hatóság, mint maga Bosnyák Viktória (a Tündérboszorkány-trilógia szerzője) tartotta a címre érdemesnek. Angéla birodalma ugyan lakosságban szerény – néhány perc alatt akár meg is lehetne számolni az ötsornyi könyvet, amelyeknek 80 százaléka régi kiadás –, ám látogatókban és hangulatokban annál gazdagabb. Ebben a tündérkönyvtárban nem számítógépen vezetik a nyilvántartásokat, csak odalépnek a polchoz és leveszik a keresett könyvet. Mégis, az iskola öt elemi osztályában minden tanuló értő olvasó. Hogyan lehetséges?

– Amikor megépült az iskola, a Téka-házból sorra átkerült hozzánk a különféle hagyatékokból, adományokból kialakított könyvtár, s mivel különösen szeretem a könyveket, örömmel vállaltam az elrendezésüket – mondja Kis Angéla, aki így lett aztán önkéntes könyvtáros. Kiderül, Angéla és kollégái esetében a tanítói munka amúgy is szervesen összefonódik az olvasással, könyvtárlátogatással. – Könnyű a kicsikkel könyvtároskodni, hiszen ők még éhesek az olvasásra, és a tankönyveink is kapcsolódnak a könyvekhez, gyakran a könyvtárhoz „küldenek” a szövegek. Nézegetjük a könyveket, beszélgetünk az olvasmányainkról, a kiszemeltet magunkkal visszük a sószobába és ott kedvünkre olvasunk, a kézimunka-foglalkozások is a könyvespolc mellett zajlanak – részletezi a tündérkönyvtáros. A szamosújvári iskola elemistáinak világában az olvasás közös tevékenység, nem (csak) magánügy. Barátságos környezetben, már-már varázslatossá tett hangulat övezi, így az elemi osztályokban nincs olyan gyerek, aki ne olvasna. Író-olvasó találkozókat szerveznek – járt náluk pl. Bosnyák Viktória, Cseh Katalin –, kiadókat hívnak meg, könyvjutalmakkal járó versenyeket szerveznek, olvasómaratonba kapcsolódtak és a könyvfaló játékba, amelyhez az aktuális könyveket a szülői bizottság segítségével szerzik be. Kis Angéla szerint elkelne egy kis irányítás, visszacsatolás ötödiktől is, „semmit nem érünk el csak annyival, hogy adunk egy listát a kötelező olvasmányokkal, mint hogy a gyerekek elvesztik a motivációjukat”.

Megmosolyogják a faluban a könyvtárost

Mit remélhetünk hát faluhelyen, ha ez történik Kolozs megye hat városának egyik rangos iskolájában (ahol szintén minden költségvetési lejnek legalább két helye is lenne)? Maga a törvény nagylelkű: könyvtár alapítható minden egyes vidéki iskolában, ahol a településen nem létezik közkönyvtár – negyednormás vagy heti 10 órás könyvtárosi állással, de három-négy elszigetelt iskolában akár teljes munkaidejű könyvtárossal. Ehhez képest a valóságban 500 iskolakönyvtár szűnt meg három év alatt, tavaly már csak 6050 működött országszerte. Ebben az időszakban majdnem félmillióval csökkent azoknak a gyerekeknek a száma, akik legalább egy könyvet kölcsönöztek (a Mentsétek meg a Gyermekeket Szervezet tanulmánya szerint).

Magyargyerőmonostoron Hover Judit tanító négy évig könyvtáros is volt a helyi iskolában, ahol azóta megszűnt a magyar tagozatos összevont elemi osztály. Az iskola mintegy 150 kötetet kitevő magyar állományát (főleg a magyar és világirodalom régebbi kiadású klasszikusai) elsősorban a diákok használták, könyvvásárlásra Judit szerint egyszer kaptak pénzt, de csak román nyelvű könyveket vásároltak, ugyanis egyetlen szállítóval dolgozhattak, aki nem forgalmazott magyar könyveket. Az egymást botlasztó jogszabályok gyakran szülnek hasonló szélmalomharcokat szerte a könyvtárakban: hiába rendelkezik maga a könyvtártörvény úgy, hogy a kisebbségi nyelvű könyvek vásárlására elkülönített összegeket az adott kisebbségi lakosság arányának megfelelően kell meghatározni, a gyakorlatban erre nem kerül sor. A falubeli felnőttek inkább a parókia egyre gyarapodó könyvtárában keresnek olvasnivalót.

Kalotaszentkirály-Zentelkén ezzel szemben nemcsak iskolakönyvtár, hanem Dokumentációs és Információs Központ is működik több mint tíz éve. Ilyen központot a törvény előírásainak megfelelő térrel rendelkező iskolák hozhattak létre saját projektjükként, majd fenntartását is az adott iskola biztosítja saját költségvetéséből. A kalotaszegi nagyközségben egyébként közkönyvtár is létezik, jelenleg kihasználatlanul, ugyanis éppen teljesen lebontották a művelődési házat, ahol a könyvtár is működött. Az új kultúrotthonban ismét helye lesz, Póka András György polgármester szerint akkor szándékukban áll majd a zömmel régi kötetekből álló könyvállomány frissítésével is foglalkozni – talán így többen kedvet kapnak ismét az olvasásra.

Az iskolai könyvtárakat aktívan mintegy harminc diák és két-három felnőtt használja. Pedig van Harry Potterük, Ruminijük és Galléros Fecó titkos naplója is. A dokumentációs központ 75 négyzetméteres, kétrészes termében nemcsak szabadpolcos olvasnivaló, hanem cédék, újságok, kazetták, laptopok is vannak kivetítővel. Elsősorban az iskola diákjai és tanárai használják, itt tartják a különféle továbbképzéseket is. A falubeliek is kölcsönözhetnének az iskolakönyvtárból, bár erről nemigen van tudomásuk. „Szoktam ajánlani az embereknek, de többnyire megmosolyognak, és azt is szokták mondani, hogy most már minden megtalálható az interneten” – mondta Bálint Andrea könyvelő, aki három éve az iskola részmunkaidős könyvtárosaként is dolgozik, és kétnyelvű blogot szeretne indítani a könyvtár és a központ lehetőségeinek népszerűsítésére.

Sulikönyvtár Insta-oldallal

Kínálat az Apáczai-líceum könyvtárában (Forrás: Facebook)

A kolozsvári magyar tannyelvű iskolákban nem is kérdés, hogy könyvtárossal működik a kölcsönzés. Lukács Klára „könyvtárának” életében sok változás történt az utóbbi időben: az Apáczai-líceum több évig tartó teljes felújításakor az állományt költöztetni kellett, így huzamosabb ideig nem működhetett a könyvtár, s bár az új térben a korábbinál barátságosabb körülmények csalogatják a diákokat, a látogatottságot jelentősen visszavetette a nyitás után nemsokára beköszöntő Covid-járvány. „Lassan szoknak vissza a diákok” – mondja Lukács Klára, aki sokféle módszerrel igyekszik olvasásra buzdítani az iskolásokat. Különféle vetélkedőket szervez – nemrég például könyves kincskeresőt mintegy félszáz (!) csapat részvételével –, interaktív jutalomjátékokat, fiatal családtagjaitól is rendszeresen inspirálódik a különféle korosztályok éppen aktuális kedvenc olvasmányai felől, olvasókörrel is folyton próbálkozik, és tanítási időben (14 óráig) – bár ez inkább csak szünetekre és az esetleg becsúszó lyukasórákra korlátozódik – a könyvtár menedékül is szolgál a csendes helyet kereső tanulóknak. Az elemisták gyakrabban kölcsönöznek olvasnivalót, a fiúknál még mindig menő az Egy ropi naplója, a lányoknál Zizi naplója, de sokan kedvelik a képregényeket, a nagyobbak szívesen olvasnak kortárs magyar irodalmat is (Mészöly Miklós, Grecsó Krisztián, Mészáros Dorka, Dragomán György stb.). Mióta egy tanár Anne Frank naplóját olvastatta a diákokkal, azóta gyakrabban keresik a holokauszt témájú könyveket, de 2022-ben népszerűek voltak a disztópiák is. Szeptember óta a Facebook-oldal mellett saját Insta-oldala is van a könyvtárnak, digitális címjegyzé­kében pedig akár előre kikereshetők a kölcsönözni kívánt kötetek. És olyan népszerű szerzők könyveit is megtaláljuk a kínálatban, mint Ugron Zsolna, Tompa Andrea, Neil Gaiman, Eli Shafak, Khaled Hosseini, Murakami Haruki, Jodi Picoult, Lucinda Riley, Gerlóczy Márton és még nagyon sokan mások.

Mesekuckó „polgári” könyvtár Kolozsváron

Ugyan évtizedek óta az olvasás visszaszorulásának vészharangját kongatják, mégis azt látni, hogy egyre-másra születnek az olvasást szorgalmazó civil kezdeményezések: közösségi oldalak tucatjain osztják meg egymással olvasmányélményeiket a felhasználók, csereberélik eladóvá vált könyveiket. Ilyen kezdeményezésből nőtt ki a Mesekuckó közösségi könyvkölcsönző, amely mára a kolozsváriak nagy sikerű „alternatív”, civil könyvtárának számít.

A történet hét évvel ezelőtt kezdődött: baráti körben összeadták a kinőtt mesekönyveket. A kör és a könyvállomány egyre csak bővült, rövidesen teljesen magától értetődően vált a Mesekuckó vezetőjévé Brem Imecs Ágnes, aki amúgy is könyvtárosként dolgozik. A kezdetben nehézkesebb ügyvitelt mára gyakorlatiasan működő rendszerré alkották: Kolozsváron, Györgyfalván, Szászfenesen, Kisbácsban és Tordán utaznak a Mesekuckó kötetei, lelkes futárok viszik-hozzák az olvasnivalót. Ma már mintegy 2400 kötetes a könyvtáruk, és mintegy fele folyamatosan olvasóknál van. Nemcsak kinőtt könyvek kerülnek immár az állományba, hanem örökbefogadással is lehet támogatni a bővítést. És nagyon sokan támogatják a közösségi oldalon időnként meghirdetett új beszerzéseket: Ágnes naprakész hozzáértéssel kiválogatja a vágyott címeket, és a csoporttagok sokszor alig néhány óra alatt „elkapkodják” az örökbefogadói státust. Azaz gyakorlatilag a tagok vásárolják meg a tetszésük szerinti könyveket, és az örökbefogadó kölcsönözheti először. Alapvetően két hétre, de hosszabbítani is lehet, ha újra- és újraolvasnák – ami gyermekkönyveknél gyakran előfordul – vagy a meseregénnyel lassabban halad a gyermek, mert tegyük fel, sok a házi feladat – részletezi Ágnes a Mesekuckó működését.

Bárki örökbe fogadhat könyveket (Forrás: Facebook)

– Még sose láttam a Mesekuckó könyveit egy helyen, sose volt olyan, hogy le kellett állítani és minden könyvet visszahívni. Napi szinten kapunk adományokat: kettőt kaptak, vagy elolvasták s a gyermek úgy döntött, hogy beadják. „Örökbefogadással” havonta mintegy 20 könyvet vásárlunk. Az utóbbi időben vannak antikvárként beszerzett könyvek, mert bizonyos címekhez másképpen nem lehet hozzájutni. Kezdetben csak gyerekekre koncentráltunk, a felnőtt irodalmi préri nagyon széles, de mára már a nagykamaszok is találnak nálunk olvasnivalót – magyarázza Ágnes, akitől azt is megtudjuk, várhatóan nyár végén, ősszel megnyithatják olvasótermüket: társulnak a mostanra inaktívvá vált, de felnőttirodalomban is nagyon gazdag Heltai-könyvtárral. Ágnes feldolgozza, elrendezi a Heltai könyvtárát is, cserébe mintegy 100 négyzetméteres fűtött helyiségben működhet az olvasóterem, ahol önkéntesek is bekapcsolódnak majd a könyvtári munkába.

A karantén szülte a 10–18 lejes futárszolgálatot, amely azóta is megmaradt, hiszen sokan még mindig otthonról dolgoznak, de ez kismamáknak is nagy segítség. Kolozsváron biciklis futárral járnak a könyvek, a Mikó óvodához kb. húsz családnak visz könyveket az egyik óvó néni, de az egyetemi könyvtárban és a Jókai/Napoca utcai Kárpátia Borházban személyesen is átvehetők/leadhatók (az Erdélyi Hagyományok Háza – volt Melody szálló – helyszín jelenleg felújítás alatt áll). Hetente megy autós futár Kisbácsba, Szászfenesre, Tordáról havonta egyszer jönnek könyvekért.

– A közkönyvtár 900 beiratkozott családot számlál, ebből mintegy 500 aktív, a többiek kinőtték a kínálatot, elköltöztek, vagy nem tudják megoldani a logisztikát. Nagyon kemény az utánpótlás, a magyar napokon jellemzően sokan csatlakoznak: ilyenkor általában 30, de tavaly 60 családdal bővültünk. A fiam 200-300 oldalt olvas egy délutánocskán, nem lehet ezt anyagilag bírni. Egyes családokban három-négy nagy könyvmoly is akad, elvisz az anyuka 15 könyvet, és el is olvassák. Lenyűgöz a szülők lelkesedése, elkötelezettsége, vannak, akik havonta támogatják a Mesekuckót. Magunknak csináljuk, és ez a hozzáállást, a családbarát hangulatot is meghatározza – mondja Ágnes, aki itthon és Amerikában is dolgozott közkönyvtárban, és él benne egy álom arról, milyennek is kellene lennie az ideális könyvtárnak. Ez az álomkép sok szempontból nem teljesült, ám sokféle értelemben a Mesekuckó még felül is múlta. – A gyermekeimnek sok barátjuk van, akikkel nem is találkoztak volna, ha nincs a Mesekuckó. Ugyan mára meg kellett tanulnom, hogy mennyit tudok adni magamból, az időmből, izgalmas folyamat volt megtalálni a határokat, de a hét év egyetlen percét sem bánom. Lelkes olvasói közösség alakult ki. Vannak mesekuckósaim, akik totyogósan kezdték, most tinédzserként hozzák az ötleteiket, üzenetekben írnak nekem olvasmányélményeikről, nagyon odafigyelnek a Mesekuckóra, szükség esetén azonnal segítenek. Könyvvásáron gyönyörködve néztem, micsoda kompetenciával beszéltek irodalomról a standoknál: ezt olvastam, ez jó volt, ennek van új kötete… – összegezte Ágnes, akit arról is kérdeztem, szerinte mi a jó módszer a gyermekek olvasásra szoktatásában, és fognak-e még olvasni az emberek ötven év múlva. Válasza minden sallangtól mentes valóságos könyvtárosi hitvallás: „A titok talán abban rejlik, hogy pici kortól jelen legyen életükben a könyv, stimulálva a gyermeki fantáziát, amivel el tudnak képzelni olyasmit, amit még nem láttak vagy nem is létezik, mielőtt az életükbe beköszöntő tévé-film-internet nagyon intenzív képi világának esélye lenne leállítani ezt a belső mozizást. Ha ezt sikerül a hétköznapok természetes részévé tenni, akkor később is vágyni fognak erre az »elképzelt világ« élményre, és lesz még olvasás a távoli jövőben is.”

Mesekuckó a magyar napokon (Forrás: Facebook)

(Borítókép: Facebook/illusztráció)