Oltásmánia és oltásellenesség, avagy a transzhumanizmus felemelkedése

Oltásmánia és oltásellenesség, avagy a transzhumanizmus felemelkedése
Másfél éve robbant ki az elmúlt hetven év alighanem legtöbb ember életét felkavaró eseménye, a COVID-19 jelenség. (Szándékosan nem a pandémia szót használom, mert sajnos ez már régen túllépte az orvosi és egészségügyi jelenség határait).

Ez a "jelenség" sok politikus szerint "háború": egy vírus és az emberiség közötti háború. A vírus eredetéről máig nincs biztos adat: a gain of function laboratórium-vizsgálatok eddig "konspiracionistának" bélyegzett elmélete, Shi Zhengli (Kína "denevérnője") kutatásai és a vírus labor-eredete most már úgy tűnik, a hivatalos elméletek közzé emeltetett a szakralizált és kanonizált szakemberek által is. 

 A háború szót egyébként politikai ideológiától függetlenül szinte minden politikus elszórta már, Trumptól kezdve Bidenig, Orbántól Macronig. De kevesen voltak olyanok, akik ezt a "háborút" szó szerint értették: néhányan a Pentagonból és Trump-közeli források gyakran hivatkoztak óvatosan arra, hogy ez a jelenség valójában Kína és a szabad világ közötti háborút jelentené. Ez a szóhasználat leginkább a Trump-közeli republikánus körökben terjed, de komolyabb, a main stream média és a politológusok által idézett oldalak is gyakran az USA és Kína közötti új hidegháborúról beszélnek. A kiélezett, feszült helyzet nem most indult persze és nem is ezzel a járvánnyal fog véget érni, de az sokatmondó, hogy a Davos 2020-as online konferencián már nem az amerikai, hanem a kínai elnök szónokolt 45 percen át, egy napsütötte, maoista háttér előtt.

Az ember azt hihetné, elérkezett a globális Kína kora ennek a beszédnek a hallatán. Klaus Schwab nyájas-nyálas köszöntése szinte az 1950-es évek sztálinista híradóit idéző szólamokkal vezette fel Xi Jinping beszédét. Ok, fogjuk rá, hogy ez csak egy felemelkedni akaró, új globális gazdasági elit (big tech, big pharma) opportunista térnyerésének színjátéka és reménykedése. A Forbes 2021-es listája radikálisan kicserélődött, ami nagyon jól jelzi, kik is az igazi nyertese ennek az átpolitizált, politikától és gazdasági versenytől monopolizált járványnak. 

Az emberek egy jelentős része azonnal, szinte kritika és gondolkodás nélkül alávetette magát a biopolitikának: a félelem, a vírus újdonsága és furcsa természete (ami úgy tűnik, sokkal inkább egy vaszkuláris betegég), a halottak és betegek nagy száma és annak állandó mediatizálása a "sürgősségi" vagy "kivételes állam" (state of exeption, state of emergency) állapotát természetessé tette. Már fel se tűnik senkinek, hogy 18 hónapja vészhelyzet vagy sürgősségi állapot van elrendelve. Ezt is "megszoktuk".

Mások, kritikus szemmel, de az óvatossági szabályokat betartva nézték, figyelték a történteket és próbálták az információ-háborúban a "hiteles" forrásokat kiszűrni - ami manapság nem könnyű feladat. Ötletem sincs, hogy fél évszázad múlva a jövő történészei milyen primér, elsődleges források alapján fogják majd a COVID-19 jelenség történetét megírni.

A harmadik csoport - akiket az első "vírustagadóknak" és "oltáselleneseknek" nevez - számos elmélettel állt elő. Ezeknek többséget ugyan könnyű érvekkel és tudományos forrásokkal lehengerelni, néhányat viszont elég nehéz egyelőre megdönteni, míg mások valósnak bizonyultak másfél év alatt. A COVID-19 jelenség sajnos végletekbe terelte a társadalmat. Jómagam is rengeteg emberrel kerültem emiatt konfliktusba, néhánnyal elhidegült a kapcsolatom, mások - akik nem tűrik a gondolkodás szabadságát, a vélemények polaritását - letöröltek, leblokkoltak és kígyót-békát rám hordtak. Tették ezt csupán azért, mert egy komplex jelenséget nem sablonokkal és egyszerű válaszokkal akarok megérteni. Az ő dolguk. Néhány hónapja minden hírcsatornáról leiratkoztam, kevesebb időt töltök neten és őszintén mondom, nagyon jól érzem magam anélkül, hogy tudnám, hány halott van, épp mit csinált xy elnök vagy jön-e a negyedik, ötödik hullám is. 

Még be is oltottam magam, annak ellenére, hogy nagy kétségeim voltak és vannak egy fél év alatt kifejlesztett, bár már rég ismert módszerrel létrehozott oltásban. Az első oltás után 24 órával a vádlimban furcsa fájdalom hasított egy hosszú idő után, bemelegítés nélkül végzett kis biciklizést követően. A fájdalom, a kellemetlen érzés, a nehéz láb jelleg nem múlt el, így elmentem egy Doppler-vizsgálatra, amit egy huszonéves orvos végzett. Nem mutatott semmit: "biztos meghúztam a lábamat", mondta. A rossz érzés továbbra sem múlt el, sőt, a második oltás után felerősödött. Egy második Doppler-vizsgálat egy másik orvosnál két visszeret mutatott ki. Nocsak, nocsak... Az orvos szerint azonban valószínűtlen, hogy ez az oltástól alakult ki, hiszen ezek elsősorban genetikai jelenségek, minden bizonnyal annak már rég ott kellett lennie. (Érdekes, három hete a másik egyáltalán nem látta.) De - idézem - "lehetséges, hogy az oltás felgyorsította a kialakulását". Mit mondjak akkor erre? Érdekes jelenség, annak kontextusában, hogy már 14 hónapja számos cikk foglalkozott a SARS-COV-2 ún. "covid-láb" jelenségével, ami nem kapott figyelmet a sajtóban és orvosi szakirodalomban. Lehet, nem ártana mégis figyelni erre. 

Fura időket élünk sajnos. Az orvostudomány 18 hónap alatt elválaszthatatlan lett a politikától, pontosan úgy, ahogy Bruno Latour, Michel Foucault vagy Giorgio Agamben félelmeiben és disztópiáiban megjelenik. Oltóközpontokban az önkénteskedő orvostanhallgatók mellett katonák és "új generációs" politikusok sürögnek, forognak, akiknek alapvetően annyi lövésük van az orvostudományhoz és az új-technológiás oltásokhoz, mint nekem. Hogy háziorvosomat idézzem: "nem olvastam pontosan, hogy működik az oltás, de biztosan biztonságos". 

A kettéosztott, kontrollált és biopolitikába változott világ egy másik sajátossága a felgyorsult transzhumanista tendencia:  online oktatás, online konferencia, online kutatás, online szülinap, online ünnepnap, online egyház, online vásárlás, online mozizás, online sport, online jóga, online szerelem, online élet. Musk és a transzhumanisták új, fetisizált szentjei online templomokká tették a Z generáció Facebook csoportjait, ahol az új, traszhumanista világ víziója sejlik fel egyelőre bizonytalan valóságában. Shoshana Zuboff által leírt kapitalista megfigyelés-világ és Harari által vizionált "feleslegesek tömege" és munkanélküliek óriási száma sajnos egyre inkább a valóság részévé válik. A traszhumanista hajszában viszont a nagy kérdés: mi lesz velünk, humanistákkal, a régi világ őrzőivel?

Kicsit olyan ez, mintha Cato Maior világából nézné valaki Róma felemelkedését és átváltozását. A tranzit-korok sajátossága, hogy egy része a társadalomnak nehezen alkalmazkodik és egy ideig ellenszegül, keresi önmagát a radikálisan új világban. Mikro-világokba menekül, ahol a régi világ apró szeletei vagy illuziója még megtalálható: egy parkban, a természetben, egy kis faluban, egy-egy hasonlóan gondolkodó, kis közösségben. Most az átmeneti állapotok korát éljük, ahol transzhumanisták és humanisták, oltásmániások és oltásellenesek feszülnek egymás ellen. Akik pedig valahol a kettő között, külsőként próbálnák szemlélni ezt a jelenséget, nehéz helyzetbe kerülnek, mert a harc, a háború sajnos beszippantó erejű. 

Pedig jó lenne egyféle posztmodern Mózesként, a régi világ utolsó generációjaként még lenézni a Hegyről, megőrizni az elmúlt 30-40 év élményeit, mert ebben az Új Kánaánban nem tudom, be tudunk-e lépni mi, humanisták. 

Reméljük, valahogy igen.