Ők galoppolnak a díjért
Vissza

Ők galoppolnak a díjért

Hét dokumentumfilm került be idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába, a Filmgaloppba – közölték a szervezők.

A Filmtettfeszt versenyszekciójának célja évről évre változatlan: fiatal, erdélyi magyar tehetségek felkutatása, friss alkotásaik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt. A Filmgalopp kétévente váltogatja a versenyfilmek műfaját, az idén a dokumentumfilmek kerültek sorra.

A fődíj idén is egymillió forint a Nemzeti Filmintézet jóvoltából, a díj sorsáról szakmai zsűri dönt. A zsűri tagja Nagy Viktor Oszkár filmrendező, forgatókönyvíró, Kollarik Tamás filmes szakember, valamint Ferenczi Szilárd filmtörténész.

A versenybe került hét alkotás között hagyományos értelemben vett portréfilmből van a legtöbb. A beválogatott munkát között van Szigeti Szenner Szilárd Gyuri, Simó Boglárka Árva csillagok, Medve Ferenc Beeing a Bee, Dózsa Endre Előhívás, László József Inside Places, László Barna Isteni kéz és Visky Sámuel Zeit der Zwillinge című dokumentumfilmje. Ezeket a 21. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle műsorában október 6. és 10. között lehet majd megnézni több erdélyi városban.

A közönség is szavazhat kedvenc versenyfilmjére a mozis vetítések végén a fesztivál helyszínein, de az alkotások október 6. és 8. között elérhetők lesznek a filmtettfeszt.ro oldalon is, ahol szintén lehet szavazni. A legnépszerűbb film elnyeri a Filmgalopp közönségdíját, amelynek értéke 1000 lej. A díjakat a fesztivál központi helyszínén, a Győzelem Moziban adják át október 9-én.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emil Boc: Kolozsváron 56 százalékos az ...
Árkossy István kapta a Magyar ...
Elhunyt Venczel Vera színművész

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Io rëggëlt, Iohannis!
  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd ...
  • A bili esete a Hóstáttal
  • Arábia Európában: egy hét a napsütötte ...
  • Tíz év tükre