Nyugtalan éberség vagy alvajárás?

Nyugtalan éberség vagy alvajárás?
Németországban egyre élesebb hangok bírálják Olaf Scholz kancellár Kína-politikáját. Scolz ugyanis, ha néha kényszeredetten is (ami érthető, hiszen a következmények egészében Németországot sújtják a leginkább), minden vonatkozásban elfogadta azokat a (lényegében értelmetlen) szankciókat, amelyekbe az amerikaiak országát belekényszerítették. A Kínával folytatott gazdasági kapcsolatokról azonban – úgy tűnik – a Kína és Tajvan (implicite Amerika) közti ellentétek éleződése dacára sem hajlandó lemondani.

Pedig minden – a tényeket józanul mérlegelő – ember számára nyilvánvaló, hogy az ukrán–orosz konfliktus csupán előjátéka volt a sokkal nagyobb méretű és jelentősebb erőpróbának, az Amerika és Kína közti konfliktusnak.

Európa és Oroszország egymást „kiegészítő” meggyengítésének csupán Amerika Kínával szembeni pozícióinak erősítését kell szolgálnia. Hiszen egy esetleges kínai–amerikai konfliktus esetén Európa gazdasági, Oroszország pedig katonai hátországul szolgálhat Kínának.

Valószínűleg kevesen tudják, de Kína Németország legjelentősebb gazdasági partnere. Hogy csak két példát említsek, Németország egyik legjelentősebb cégóriása, a BSF vegyi konszern hatalmas telephelyet létesített Kínában, s a vállalkozás további kitelepítésére is számítani lehet, hiszen az olcsó orosz olaj hiányában, amely a vegyipar legfontosabb alapanyaga, a cégnek előbb-utóbb le kellene állnia, de Kínában a továbbra is olcsóbb orosz olajjal tovább működtethető. A 10 milliárd eurós beruházás Németország legnagyobb külföldi befektetése. Termelésének 40 százalékát a Volkswagen is Kínában értékesíti. Sőt. A Volkswagen újabban a Honzon Robotics kínai céggel szoftvergyártásra szakosodott vegyes vállalatot szándékozik létrehozni. Ez is kétmilliárd eurós beruházás, ráadásul (amerikai nézőpontból) katonailag is kockázatossá válhat. Hiszen Kína közismerten a világ talán leggyorsabban fegyverkező állama.

Az igazi botrányt azonban az váltotta ki, hogy nyilvánosságra jutott, miszerint a német kancellárnak szándékában áll a hamburgi kikötő áruba bocsátása. A vásárló „természetesen” Kína. Ez is stratégiai jelentőségű döntés, hiszen ezzel lehetőség nyílik arra, hogy egy „ellenséges” hatalom közvetlenül hozzáférhessen a NATO szempontjából is meghatározó jelentőségű német infrastruktúrához.

Ennek ellenére Scholz továbbra is ragaszkodik a küszöbön álló kínai látogatáshoz. Ami az elhibázott oroszpolitikával a háttérben valóban figyelemreméltó. Ha alaposabban belegondolunk, ez az eltökéltség korántsem valamiféle kapkodás eredménye. Németország (és főleg Brüsszel) tisztában volt (tisztában kellett lennie) azzal, hogy az Oroszország elleni szankciók Németországot is keményen sújtani fogják. De azt is tekintetbe vette, hogy a szankciókat követő krízis főként a V4-eket fogja szorongatott helyzetbe hozni. És végső fokon (főként a Lengyelországnak és Magyarországnak járó összegek megvonásával) végképp megtörni. Ráadásul úgy, hogy egyben bizonyíthatja, ő lelkesen teljesítette szövetségesi kötelezettségeit. Amerika nem vethet semmit a szemére.

Kína azonban más eset. A Kínával való kapcsolatok felszámolása valóban Németország halálát jelentené.

Az Amerika-párti német „szakemberek” Scholzot azzal vádolják, hogy ugyanazt teszi, amit Angela Merkel tett Oroszország esetében, ugyanúgy nem veszi figyelembe a kínaiak Tajvan elleni szándékait, ahogyan az Ukrajna-ellenes (a titkosszolgálatok által – állítólag – már akkor ismert) „orosz” szándékokat Angela Merkel figyelmen kívül hagyta. (Hogy a feltevés későbbi keletű lehet, azt az is sejteti, hogy Merkel továbbra is úgy véli, nem ő tévedett…)

Mindenesetre – állítják Scholz ellenfelei – Hszi Csin-ping a legutóbbi kongresszuson világosan kifejtette, hogy a hadsereget készültségben kell tartani. Tajvan Kína része volt és annak kell maradnia. Az elképzelés megvalósításának végső terminusa eredetileg a Kínai Népköztársaság megalapításának 80. évfordulója lett volna. Addig még évtizedek vannak. De úgy tűnik, közelegni látják a kedvező pillanatot. Amerika egyre inkább magára haragítja a világot.

Scholz kínai látogatását az is kivételessé teszi, hogy a Kína elszigetelésére tett kísérletek óta Németország kancellárja lenne az első G7-es kormányfő, aki Kínába látogat.

Vajon Scholz ezúttal is nem Orbán Viktortól veszi az ötletet? Az amerikai–kínai konfliktusból megpróbál ő is kimaradni a „béke és a német állampolgárok védelmében”. Persze mindezt – főként a mai korrupciós ügyletei miatt szorongatott helyzetében – masszív hazai háttér nélkül nem tehetné meg. És, hogy vannak hazai támogatói, azt Christian Nedder szokatlanul éles hangú és kifejezetten ellenséges Neue Zürcher Zeitung-beli cikkének címe is világosan jelzi: Németország alvajáróként sétál be a kínai csapdába…

Persze Scholznak sem lesz könnyebb dolga, mint Orbán Viktornak, hiszen Németország Amerikának legalább annyira ki van szolgáltatva, – gazdaságilag és katonailag – mint Orbán Brüsszelnek és a NATO-nak. Hogy Ursula nagyságos asszonyt idézzem: Amerikának is megvannak az eszközei.