Nyilvánosságra hozták a 2021-es Látó-díjasok névsorát
Vissza

Nyilvánosságra hozták a 2021-es Látó-díjasok névsorát

Idén harmincadik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró díjait: 2021-ben Babiczky Tibor, Horváth Péter, Imre Eszter és Nagy Zalán veheti át a Látó-nívódíjat, a Jackovics-díj idei nyertese pedig Ioana Hogman, akinek drámája Máthé Barbara és Stekbauer-Hanzi Réka fordításában jelent meg a 2021-es SzínházLátóban – olvasható a Látó Facebook-oldalán.

Huszonkilenc év alatt közel 90 alkotó vehette át vers, próza, esszé és debüt kategóriában a pénzjutalommal járó elismerést: a Látó-nívódíjat először 1992-ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki. Az eddigi díjazottak között van mások mellett André Ferenc, Áfra János, Balázs Imre József, Bodor Ádám, Codău Annamária, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Kántor Péter, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kinde Annamária, Korpa Tamás, László Noémi, Lászlóffy Aladár, Ozsváth Zsuzsa, Parti Nagy Lajos, Selyem Zsuzsa, Térey János, Vallasek Júlia, Visky András és Závada Péter is.

A nívódíj 2019-től az 1000 dollárral járó Jackovics-díjjal bővült, amelyet a legjobb dráma szerzőjének oszt ki a szerkesztőség: ezt az elismerést eddig Ayhan Gökhan és Papp András vehette át.

A díj történetének első évében a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkaközössége, a marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen – írja a Látó szerkesztősége.

A nívódíjak átadására december 9-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. Az est házigazdája Vida Gábor, laudációt mond Codău Annamária, Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Szabó Róbert Csaba. Ioana Hogman Szeretem a Szusit című drámáját felolvassa Codău Annamária, Demény Péter, Láng Zsolt és Kovács András Ferenc. A rendezvényen az aktuális járványügyi intézkedések érvényesek: a belépés feltétele az zöldigazolvány felmutatása, illetve a maszk viselése, a helyek száma pedig korlátozott.

(Borítóképen a díjazottak, balról jobbra Imre Eszter, Babiczky Tibor, Horváth Péter, Ioana Hogman és Nagy Zalán. Fotó forrása: Látó/Facebook) 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megdőlt a napi rekord: közel 35 ezer új ...
Prefektus: Kolozsváron a 22,1 ezrelékes ...
Emancipáció húsz lejre

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ