Átadták a Látó nívódíjait

Átadták a Látó nívódíjait
Huszonkettedik alkalommal osztotta ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége évzáró nívódíjait hétvégén, a lapban publikált szerzők közül válogatva. A Látó Irodalmi Színpad és Játékok keretében, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tartott ünnepségen Boros Kingát, Áfra Jánost, Tamás Dénest, valamint az objektív okok miatt távolmaradt Kányádi Andrást tüntették ki, az elismeréseket Kovács András Ferenc főszerkesztő adta át.

Az est második felében a Terminus – színház a szül(et)ésről című produkciót – színházi eseményt – láthatta a közönség, a Boros Kinga, Czikó Júlia, Bokor Barna és Dálnoky Csilla által játszott előadás díjnyertes szövege a Látó augusztus–szeptemberi színház számában olvasható. „A színházi esemény megírt dialógusok és a nyers valóság összefonódásában kísérli meg kinyitni a szülés és születés témáját. (...) Nem teszünk nagy felfedezéseket. Semmi olyat nem mondunk, amit sokan közülünk nem gondoltak volna, csak esetleg nem mondták ki hangosan. Résztvevőnek hívunk ebbe a párbeszédbe.” – hívják fel a figyelmet az alkotók.

Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehetett át vers, próza, esszé és debüt kategóriában Látó-nívódíjat. A Hunyady László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat tavaly Tibori Szabó Zoltán publicista, lapunk munkatársa (tanulmány) és Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus (próza) mellett Aczél Géza (vers) és Murvai Béla (debüt) vehette át.

(A borítóképen: Boros Kinga, Tamás Dénes, Láng Zsolt, Áfra János és Kovács András Ferenc. Kép forrása: Látó szépirodalmi folyóirat/Facebook)