Novemberi perspektíva
Vissza

Novemberi perspektíva

A közvetlen környezetünkben zajló válságok közepette kissé érthető, hogy a hírfolyamokban elsiklik mindaz, ami jelenleg az Egyesült Államokban zajlik, pedig bizonyos értelemben még köze is van ahhoz, ami itt történik. Mindenesetre precedens nélküli helyzettel nézünk szembe, olyannal, amire a modern politikai szótárban nemigen vannak megfelelő kifejezések.

Amikor a 2016-os kampányban az akkori jelölt Trump kijelentette, hogy az ő szavazói a leghűségesebbek, mert ha most lemenne az utcára s lelőne valakit, akkor is rá szavaznának, sokan csak a rá jellemző infantilis retorika egyik példájának tartották a félelmetes mondatot. Pedig Trump nem viccelt és nem túlzott. Globális nyilvánosság előtt gerinctelen, szektás agyú barmoknak nevezte saját szavazóit, akik mindehhez tapsoltak s ujjongtak.

És bár - egyelőre – a regnáló elnök nem lőtt le senkit, nem kevés olyan dologra vetemedett, amelyek bármelyike azonnal végett vetett volna akármelyik 2016 előtti amerikai politikus karrierjének. És megúszta, mert az őt hatalomra juttató jobboldal minden elvi-erkölcsi iránytűről, sőt, még azok látszatáról is lemondott.

Ezt már nem lehet sem kereszténynek, sem konzervatívnak nevezni, a trumpizmus teljesen új fogalom. A sztálini típusú diktatúrákhoz sem hasonlít, mert nem alkalmaz kényszert (legalábbis nem abban az értelemben, s tegyük hozzá: egyelőre).

Én nem tudok kereszténynek nevezni egy olyan irányzatot, amelynek elveiben nyomát sem lelem az Evangéliumok tanításának, szellemének. A gazdagok imádata a legszegényebbek kiszipolyozása ellenében, a bronzkori judeo-keresztény etika Mózestől Salamonig terjedő, főleg szexualitásra vonatkozó brutál-legalista tételeinek a szelektív felélesztése és társadalomra erőszakolása, az élet szentségének a legnyilvánvalóbb semmibe vétele, a nyílt rasszizmus és nacionalista felsőbbrendűségi komplexus számomra semmit nem tartalmaz, amit kereszténynek nevezhetnék.

És a képmutatás…

Az amerikai jobboldal, amely torkához kapkodott, valahányszor Barack Obama nem a legmegfelelőbb szófordulatokat használta, semmi kivetnivalót nem látott abban, amikor Trump egy mozgássérültet gúnyolt. A jobboldal, amely világraszóló botrányt és leváltási procedúrát követelt a Clinton-Lewinski affér után, amely szüntelen a házasság szentségéről papol, vállrándítással intézte el Trump házasságtörését, számos szexuális botrányát, a Stormy Danielle művésznevű pornósztárnak fizetett kusspénzt.

Az amerikai konzervatívok, amelyek az abortusz kapcsán a feje tetejére állítanák az ottani társadalmat, és büszkén viselik a “pro-life”, azaz életpárti címkét, semmi kivetnivalót nem találnak abban, ha már megszületett gyermekeket – illegális bevándorlók gyermekeit – ketrecekben tartják embertelen körülmények között. Semmi kifogásuk nincs a halálbüntetés ellen, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a halálra ítélteknek átlagosan négy százaléka ártatlan. Hadd ültessük ezt át számokba: jelenleg (januári adatok) 2620 halálra ítélt vár kivégzésére Amerika börtöneiben. Ha statisztikailag négy százalékuk ártatlan, akkor jó eséllyel száz olyan embert fognak megölni, aki semmit sem követett el. Végül pedig ezek az életpárti emberek minden további nélkül elfogadják, hogy a fegyverviselési jog fenntartásáért gyermekéletek százaival fizetnek, hogy az ottani iskolákban gyermekek és tanárok rendszeres gyakorlatokon vesznek részt, amelyek arról szólnak, hogy mit kell tenni, ha valaki lövöldözni kezd. Egyenlőségjelet tesznek a szabadság fogalma és a gyilkológépek korlátlan birtoklása közé és ez félelmetes erkölcsi önítélet!

Az amerikai konzervatívok nem érzik jól magukat, ha naponta nem eresztenek el néhány hangzatos hazafias szlogent, infarktus-közeli állapotba kerülnek, ha valaki a himnusz közben – tiltakozásképpen a feketék mészárlása ellen – letérdel, mindig nagy tisztelettel beszélnek a katonákról, de rá se rántottak, amikor a katonaságot mondvacsinált okokkal kikerülő Trump az ország egyik legtiszteltebb emberét, John McCain volt (republikánus!) elnökjelöltet, a vietnami háború hősét gúnyolta.

És Trumpnak fantasztikus szárnyakat adott ez a szektás magatartás, amelyben a hívek a vezérnek semmilyen cselekedetében nem látnak semmi kivetnivalót, amelyben bármi elképzelhető, csak vezér bírálata nem.

Retorikája és taktikája egyaránt leegyszerűsödött. Ha valami kiderül róla, akár az, hogy mennyi adót (nem) fizetett, hogy kikkel csalta meg hányadik feleségét, milyen nőket, hogyan fogdosott, kiket csapott be becstelen üzelmeivel, egyetlen válasza van: “fake news”. Álhírek. Minden álhír, ami nem neki kedvez.

Megosztó beszédei, hetedik osztályos, közepesen gyenge képességű gyerek értelmi szintjére valló twitter üzenetei, csak félig-meddig burkolt rasszizmusa, az újnáci szélsőjobb szervezeteivel való nyílt rokonszenvezése, az, hogy szinte az összes családtagját beültette a központi adminisztráció tisztségeibe, mindezek semmi rosszat nem mondanak híveinek.

Kulcspozíciókban vannak azok az emberek, akik a túlélését biztosíthatják, és ha valamelyiküknek feltámad a lelkiismerete és bármilyen oknál fogva vizsgálni kezdi a Trump kétes üzelmeit, vagy akár csak kedvezőtlenül nyilatkozik róla, azonnal menesztik. A Szenátus republikánus frakcióvezetője, Mitch McConnell nem csak azt biztosítja, hogy mindenféle Trumpnak kellemetlen eljárás csírájában halott legyen, de vigyorgó, cinikus képmutatással olyasmire vetemedett, amire még őt sem gondoltam képesnek. Amikor Obama második mandátumának utolsó évében, februárban megüresedett a Legfelső Bíróság egyik széke, McConnell vezetésével a republikánus szenátusi többség csaknem egy évig megakadályozta azt, hogy Obama elnök jelöltet állíthasson, azzal érvelve: már túl késő ebben a mandátumban, majd az új elnök fog jelöltet állítani. Most, amikor szeptemberben elhunyt minden idők egyik legkiemelkedőbb jogásza, Ruth Bader Ginsburg, McConnell nyíltan vigyorogva szembemegy a saját korábbi elveivel és semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy Trump elnök jelölhessen új bírót – két hónappal a választások előtt.

Miért is írom le mindezt a kaotikus helyzetet? Mert a novemberi választások félelmetes jövőképet festenek. Nem hinném, hogy Trump újabb mandátumot nyer, de nem tudom kizárni, különösen a járvány teremtette körülmények miatt. Az Egyesült Államokban sem republikánus, sem demokrata jelölt nem képes választás nyerni csupán a saját párt-orientált szavazóbázisára támaszkodva. Meg kell győznie a függetleneket is. Ezek a függetlenek gondolták úgy 2016-ban, hogy elegük van a politikusokból s megválasztanak egy renegátot. Azt remélték, hogy Trump felhagy a surmósággal és felnő a feladatához, most pedig azt fog kelleni eldöntsék, hogy sikerült-e felnőni neki eddig, illetve van-e esély rá, hogy felnő.

A felmérések szerint a válasz egyértelmű. A színtelen-szagtalan és nem sok jóval kecsegtető, sok tekintetben erősen konzervatív, de talpig becsületes és épelméjű Biden az összes kutatás szerint nyolc-tíz százalékkal vezet. A függetlenek végignézték azt a hihetetlen ingyencirkuszt, amit a világjárvány kapcsán Trump művelt, amely szomorú utat járt végig a vírustagadástól, a fertőtlenítő-injekciós javaslaton, a rengeteg halálos áldozat lerázásán (“ez van s kész – angol eredetiben: it is what it is) keresztül odáig, amikor ő maga is megbetegedett. A világon elérhető legjobb kezelést kapta (miközben millióktól próbálja megvonni az egészségügyi ellátást), olyan készítménnyel, amelyet embrionális sejtekből fejlesztettek (ez ugye afféle keresztény-konzervatív halálos bűn) olyan kutatások során, amelyektől Trump maga vonta meg a költségvetést. Aztán félig felgyógyulva limuzinba ült kitéve a veszélynek a titkosszolgálat őt őrző-védő tagjait, egy sor olyan tevékenységbe vágott bele, amellyel számtalan ember egészségét kockáztatja. Ezt már a legbetegesebb humorú amerikai szavazó sem látja szórakoztatónak.

Végül pedig olyan dolgokra vetemedett, amelyek az amúgy szilárdnak hit amerikai demokrácia alapjait remegtetik meg.

Először is választási csalásra való készüléssel vádolta (s még mindig vádolja) a demokratákat. Ennek a vádnak még a Trumphoz közeli republikánusok szerint sincs semmiféle alapja, az egész a hatalomvesztéstől rettegő elnök agyszüleménye.

Azután nem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy amennyiben elveszti a választásokat, átadja-e békésen a hatalmat. Ez mindennél félelmetesebb, erre nem volt még példa az Egyesült Államok történelmében. És ha ehhez hozzáadjuk Trump gyújtogató, ellenségekben gondolkodó, folyamatosan uszító retorikáját, a polgárháború, vagy legalábbis a súlyos, számos ember halálával járó zavargások gondolata sajnos egyáltalán nem távoli és nem lehetetlen.

Az utóbbi napokban teljesen elvetette a sulykot, követelni kezdte ellenfelének, Joe Bidennek, valamint Barack Obamának és Hillary Clintonnak a letartóztatását. Közvetlen nyomást gyakorolt William Barr főügyészre, követelve, hogy emeljen vádat választási kémkedésért politikai ellenfelei ellen (a vád mindenki más szerint légből kapott) kijelentvén róla: vagy a történelem legnagyobb főügyészévé válik, vagy szomorú vége lesz.

A perspektíva tehát jelenleg így néz ki: a kevésbé valószínű forgatókönyv szerint Trump újabb mandátumot nyer, amelynek során immár politikai tét nélkül gyakorlatilag fék és gátlás, emberség és törvény mellőzésével teljesen kiszámíthatatlan és a világ amúgy is kényes egyensúlyára veszélyes ámokfutásba kezd. A valószínűbb forgatókönyv szerint Biden nyer és ember meg nem mondhatja, mi következik utána. A lehetőségek skálája sajnos a teljesen békés hatalomátadástól a polgárháborúig terjed.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

OLVASÓINK FIGYELMÉBE – ÜNNEPI ...
Hamilton nyert, Grosjean rémes ...
Ó, jöjj, Napkelet, Szent Virradat; ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ