Nosztalgia

Nosztalgia
Mondják, egyes embereknek tenyérbemászó képük van. Nos, a sármos olaszok nem ilyenek. Ők olyan… harapnivalóak.

Emlékeznek még a 2014-es labdarúgó világbajnokság Olaszország-Uruguay csoportmérkőzésére, amelyen a zseniális csatár, Luis Suárez a vb egyik legemblematikusabb mozzanataként megharapta Giorgio Chiellinit? Na ugye!? Vagy, hogy közelebbit mondjak: négy napja, amikor az immár független szenátorasszonyunk férje megharapta a Rai Uno riporternőjének a kezét? Hát ilyenek az olaszok, harapnivalóak. Egyszerűen benne van a vérükben, hogy őket meg kell harapni, még jó hogy ennyivel megúszta ez az újságírónő, s nem harapták le a fülét. S még ő áll az erdő felől, meg az egész olasz sajtó. De legalább végre a nemzetközi figyelem középpontjába kerül politikusasszonyunk, s végre elmondhatja a nagyvilágnak, az ő utánozhatatlan és egyedi, visszafogott úriasszony stílusában, hogy mitől döglik a légy – mert az új koronavírustól ugye biztos nem, hiszen attól még az emberek sem hullanak, hiszen a vírus az nincs is. De miután ilyenkor, december közepén már legyek sincsenek, akkor azok hogyan dögölnének egyáltalán? Szóval ez már a tagadás tagadása, ami komoly filozófiai kérdéseket vet fel, s mivel senkinek sem lenne jó, ha e cikk elharapódzna a dialektikus materializmus irányába, zárjuk e röpke gondolatot azzal az egyszerű észrevétellel, hogy a mai román független politikusoknak még arra sincs pénzük, hogy kutyával őrizzék az irodájukat, így aztán jól megtermett pitbullok helyett a házastársuknak kell megharapnia azt, aki arra érdemes.

Vicc ide, vicc oda, én ebben az egész történetben csak attól félek, hogy főszereplőjének, Diana Șoșoacának ettől a botránytól bizonyos körökben még jobban megnő a népszerűsége. Mert azért vannak ebben az országban „bizonyos körök”, akiknél az IQ-t moduluszba kell tenni ahhoz, hogy pozitív szám legyen – de erre már egy másik, tegnap nyilvánosságra hozott eset világít rá: egy bukaresti rendőr egy benzinkút vécéjében felejtette a pisztolyát. A december elsejei kínos csendőri parádék után nem is ez a meglepő, hanem az, hogy negyed órán belül el is tűnt a fegyver: egy fiatal nő vette magához. Akiben ugye fel sem merült például, hogy egy benzinkút be van kamerázva, és akinek úgy látszik, teljesen természetes volt, hogy ha bemegy egy illemhelyre és ott talál egy pisztolyt, akkor azt zsebre kell vágni. A történet egyébként „happy enddel” végződött, a pisztolyt nem sokkal később megtalálták… egy mezőn. Biztos el akarta ültetni.

Szóval, lenne még itt miről tudósítania a Rai Unónak. Például arról is, hogy a hétvégén az egyik bukaresti kórház sürgősségi osztályán megjelent egy fiatal nő azzal a kéréssel, hogy ő ugyan beoltatta magát a család nyomására, de megbánta, és most azt kéri, „vegyék ki” belőle az oltást… Mi pedig közben azon kapjuk magunkat, hogy titokban nosztalgiázunk: milyen jó is volt, amikor még Viorica Dăncilăról szóltak a hírek...