Nők közéleti szerepvállalását támogatja az RMDSZ Nőszervezet

Kétfajta képzéssel segítették az erdélyi nőket

Nők közéleti szerepvállalását támogatja az RMDSZ Nőszervezet
Háromszáznál több nő képzését vállalta idén az RMDSZ Nőszervezete, azzal a céllal, hogy a döntéshozatalban, politikában és a közéletben való szerepvállalásukat ösztönözze – derült ki a nőszervezet által ma, az RMDSZ kolozsvári székházában tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Hegedüs Csilla, a nőszervezet ügyvezető elnöke arról a képzéssorozatról számolt be, amelynek célközönsége azon nők voltak, akik aktívan részt kívánnak venni az RMDSZ és a nőszövetség tevékenységében, míg Bogya Anna, a szervezet ifjúságért felelős alelnöke a Nő az esély! fiatal nőknek szóló képzésről beszélt részletsebben. Hegedüs Csilla hangsúlyozta, fontos, hogy minél több nőt vonjanak be az RMDSZ és a nőszervezet munkájába, hiszen egyik szerveződés sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne segítse azokat, akik a maguk területén kiváló szakemberek, orvosok, pedagógusok, mérnökök, olyan nők, akik tenni akarnak.

Az RMDSZ a tavalyi zilahi kongresszuson, a romániai politikai szereplők közül elsőként, döntött arról, hogy női kvótarendszert vezet be, amely értelmében helyi döntéshozói szinten egyharmadát, a megyei és országos testületek esetében pedig a testület 15%-át javasolja az RMDSZ Nőszervezete – idézte fel Hegedüs Csilla. – Az RMDSZ célja az volt: bátorítsa a nőket döntéshozatali, politikai részvételre, éreztessék velük, szükség van a szaktudásukra. Ugyanakkor azt kívánják elérni, hogy a közösség megszokja: nem ördögtől való a nők szerepvállalásra, a nők is lehetnek vezetők – fogalmazott az ügyvezető elnök.

– Olyan képzésmodult állítottunk össze, amellyel azokat a nőket, akik részt szeretnének venni az RMDSZ munkájában, segíthetjük felkészülni a rájuk váró munkára, miközben önbizalmat és bátorságot öntötünk beléjük – tette hozzá. Az öt megyében – Hargita, Szatmár, Bihar, Szilágy és Maros – szervezett képzéseknek kétszáznál több részvevője volt, korhatár nélkül. Rendezvényszervezést és nyilvános szereplési technikákat sajátíthattak el az RMDSZ Nőszervezete által felkért szakemberektől. – A foglalkozások során kialakult, helyi igényekre támaszkodó programok megvalósítását támogatná a szervezet – közölte Hegedüs Csilla.

A nőszervezet idén, a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségével (MAKOSZ) közösen Nő az esély! címmel szervezett képzéssorozatot fiatal, 17–34 év közötti nőknek – erről Bogya Anna mesélt részletesen a sajtótájékoztatón.

– Fő célunk az volt, hogy fiatalok bevonásával olyan programokat generáljunk, amelyekben azok aktív szerepet vállalhatnak, amelyeket saját igényeikre szabottak, saját problémáikra jelentenek megoldást. Olyan tehetséges fiatalokat terveztünk bevonni, motiválni és szakmailag felkészíteni, akik a közeljövőben, a közéletben aktív szerepet szeretnének vállalni – mondta el Bogya Anna. A három helyszínen – Tordaszentlászló, Árkos, Zilah – megtartott képzések során a nyilvános beszéd, női érdekképviselet, online kommunikáció, rendezvényszervezés alapjaira oktatták a résztvevőket.

A képzések idején megfogalmazódott projektek közül ötnek a megvalósítását támogatja a nőszervezet: a Nekünk zöld környezettudatosságra nevelő foglalkozást, a Magyar iskolában járni trendi nevű magyar iskoláztatást népszerűsítő programot, egy anyukáknak szóló elsősegélynyújtó tanfolyamot, de az internetes zaklatásról (bullying) és az endometriózsról tájékoztató tanfolyamok életbe ültetését is felvállalná a szervezet.

Az RMDSZ Nőszervezetének kiemelten fontos, hogy új tagokat, főleg fiatalokat vonjon be tevékenységébe, emellett pedig olyan programokat kíván támogatni, amelyek az új tagoktól származnak, hiszen azok helyi igényekre kínálnak megoldást – zárta a sajtótájékoztatót Hegedüs Csilla.

(Borítókép: Fiataloknak Nő az esély! címmel tartottak képzést. Fotó: Facebook/Bec Norbert)