Női vízilabda olimpiai selejtező: kijutott Tokióba a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ott lesz a tokiói olimpián: Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a trieszti selejtezőtorna szombati elődöntőjében 13–10-re nyert a házigazda olaszok ellen, ezzel kivívta részvételét az ötkarikás játékokon.

A találkozó legjobbja Keszthelyi Rita volt, aki hat góllal segítette a magyar válogatottat az olimpiai szereplés kivívásához.

A magyarok vasárnap a torna döntőjében – már tét nélküli mérkőzésen – a hollandokkal játszodtak.

Az olimpiai részvételről döntő összecsapáson Bíró Attila bátor húzással a rutinos Európa-bajnok Gangl Edina helyett a húszéves Magyari Aldával kezdett a kapuban. A magyar csapat álomszerűen rajtolt, három perc alatt három gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott, Magyari pedig emberhátrányban is védeni tudott. A házigazda Arianna Garibotti révén még ötméterest is rontott. Az olaszok 45 másodperccel a negyed vége előtt lőtték első góljukat, egy szerencsés, blokkról lepattanó labdából.

A második negyed kivédekezett magyar hátránnyal, majd értékesített előnnyel indult, Szücs Gabriella talált be fórban (4–1). Az olaszok második ötméteresüket is elhibázták, ezúttal Magyari védte Claudia Marletta lövését, a túloldalon viszont Illés Anna nem hibázott. A második olasz találat után kimaradt a magyar fór, a rivális pedig azonnal büntetett és két gólra jött fel.

A harmadik negyed elején Keszthelyi Rita egy nagyszerű góllal nyugtatta meg csapatát, az olaszok szépen végig játszott fórral válaszoltak, majd egy remek ejtéssel minimalizálták a különbséget. Parkes Rebecca révén a következő magyar előny góllal zárult (7–5), de a másik oldalon Roberta Bianconi is betalált. Ezt követően Gyöngyössy Anikó harcolt ki fórt, Szilágyi Dorottya pedig messziről lőtt hatalmas gólt, sőt szinte rögtön ezután labdát szerzett, a megúszást pedig Keszthelyi Rita váltotta gólra (9–6). A hazaiak fél perccel a negyed vége előtt fórból szépítettek.

A zárófelvonás elején újra Keszthelyi villant, ötödik találatával nőtt a különbség, az olaszok pedig két előnyt is elrontottak, kettős emberelőnyben viszont nem hibáztak. Négy és fél perccel a vége előtt a magyarok is kaptak hosszabb szünet után egy fórt, melyet Leimeter Dóra fejezett be gyönyörűen. Három perc volt hátra, amikor Illés Anna lövésre vállalkozott, a tökéletes kivitelezésű mozdulat pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A végén még Keszthelyi Rita eljutott a fél tucat találatig.

A találkozót követően a helyi szervezők egy jelképes tokiói járatra szóló óriási beszálló kártyát is átnyújtottak a magyar csapatnak.

Bíró Attila a találkozót követően az M4 Sportnak adott online interjúban elmondta, a csapat egyetlen pillanatig sem ingott meg, ráadásul bejött az a taktika, hogy nekik esve meg akarták lepni az olaszokat, és ennek sikerességéhez nagyban hozzájárultak Magyari Alda remek védései is. Hozzátette, végig bízott tanítványaiban, az olaszoknál pedig ki tudták venni a játékból a legjobbakat, így „azokat lövették meg, akiket kellett”. A hollandok elleni összecsapásról szólva a szakember megjegyezte, a két felszabadult válogatott presztízsmérkőzésére számít, amit szeretnének megnyerni, mert ez fontos lenne a fejlődés szempontjából.

Eddig nem közölt eredmények:

Az 5–8. helyért: • Kazahsztán–Szlovákia 11–10 (2–3, 4–2, 1–2, 4–3) • Franciaország–Izrael 11–4 (2–1, 2–0, 5–2, 2–1).

Negyeddöntő: • Olaszország–Izrael 15–6 (3–0, 3–1, 7–1, 2–4) • Hollandia–Kazahsztán 19–6 (5–1, 4–2, 4–0, 6–3).

Elődöntő: • Magyarország–Olaszország 13–10 (3–1, 2–2, 4–4, 4–3) – a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi Rita 6, Szilágyi Dorottya és Illés Anna 2–2, Szücs Gabriella, Parkes Rebecca és Leimeter Dóra 1–1 • Hollandia–Görögország 7–4 (1–2, 2–2, 2–0, 2–0).