Nevet változtatott a földgáz- és a villanyáram-szolgáltató
Vissza

Nevet változtatott a földgáz- és a villanyáram-szolgáltató

Az E.On Földgáz-elosztó Vállalat közleményben értesíti ügyfeleit, hogy 2017-től Delgaz Grid-re változtatta elnevezését, ám ez nem befolyásolja sem a vállalat tevékenységét, sem a jelenlegi szerkezetét, és az új elnevezéssel is az E.ON csoport tagja marad.

A névváltoztatáskor betartották a román és az uniós törvénykezést. A Delgaz Grid 21 600 km hosszúságú gázhálózatot és 81 ezer km villanyhálózatot működtet, 3,1 millió ügyféllel rendelkezik és az alábbi megyéket látja el: Kolozs, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Szi­lágy, Temes, Arad, Bihar, Krassó-Szörény, Hunyad, Maros, Szeben, Fehér, Hargita, Iaşi, Botoşani, Vaslui, Suceava, Neamţ, Bákó. 2005-től a vállalat 1,4 milliárd eurót költött befektetésekre, míg tavaly 400 millió lejt szánt erre a célra.

Az Electrica Villanyáram-elosztó Vállalat Észak-erdélyi Fiókjának új neve az Észak-erdélyi Villamos Energiaelosztó Társaság (SDEETN). A vállalat elnevezésének megváltoztatására azt követően került sor, hogy a vállalat fel akart zárkózni az energiaszolgáltatókra vonatkozó európai törvénykezésbe foglalt követelményekhez, hogy az elnevezések ne keltsenek kétségeket a fogyasztókban. Hasonlóképpen nevet váltott az Electrica csoport dél-erdélyi és észak-havasalföldi kirendeltsége is. Az észak-erdélyi fiók 11,6%-os részesedéssel van jelen a piacon, és 34 162 négyzetkilométernyi területet fed le, 1,2 millió ügyféllel rendelkezik Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód, Bihar, Szilágy és Kolozs megyében. 

A 120 éves múlttal rendelkező Electrica csoport Románia területének 40 százalékát fedi le, 100 ezer négyzetkilométernyi területen 3,6 millió fogyasztóval rendelkezik az ország 18 megyéjében. A vállalat közleményéből az is kiderül, hogy 2017-ben 180 millió eurós befektetést terveznek.

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emmy-díj – Tarolt A korona és a ...
Ingyenes vetítésen látható a colectiv a ...
Dragnea egy új párt színeiben térne ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Tízezrek untoldoztak hétvégén ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • JZSUK: évkezdés tükre előtt állva