Valljuk be, a népszámlálás soha nem volt „ügy” Romániában, és az átlagember nem is érti ennek fontosságát. Eddig is megszámláltattunk mi és a lakásaink, és mégsem történt semmi. Megnyugvásképpen közlöm: igen, a nap fel fog kelni május 15-e után is, miután lejár az önkitöltős időszak. Sőt: július 15-én, a hagyományos népszámlálás lezárulta után is pont ugyanúgy fogunk élni, mint eddig. Munkába megyünk, háztartást vezetünk, dolgozunk, majd – jó esetben - pihenünk.
Ám tényleg fontos, hogy megértsük: nem szabad kimaradnunk a népszámlálásból. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy saját magunk hanyagsága, nemtörődömsége, tudatlansága miatt kimaradjunk ebből. Igenis: amennyiben a romániai magyarok száma drasztikus csökkenést mutat a 2011-es népszámláláshoz képest, ez gyengíti erőnket és jogainkat. Bizonyos fokú népességcsökkenésre mindenféleképpen lehet számítani, de ha ehhez még mi is hozzájárulunk, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Főleg azon jogok szempontjából, amelyeket arányunktól függően szereztünk meg. Gondolok itt elsősorban a helységnévtáblákra. Kolozsváron például azzal az ürüggyel utasították folyamatosan vissza, hogy a magyarság számaránya már nem éri el a 20 százalékot. Pedig az 1997-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet, majd a 2001-ben elfogadott közigazgatási törvény az 1992-es népszámlálási adatokra hivatkozva irányozta elő, hogy ott, ahol egy nemzetiségi kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a településnevek az illető kisebbség nyelvén is kihelyezhetők. 1992-ben Kolozsváron 22, 8 százalék, 2002-ben már csak 19 százalék, 2011-ben pedig 16,4 százalék volt a magyarok aránya.
Veszélybe kerülhetnek az önkormányzatokban a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által betöltött tisztségek is. Miért legyen magyar alpolgármester, miért legyen megyei tanácsi alelnök, ha az illető településen a nemzeti kisebbség aránya nem ennyi, hanem annyi? Miért finanszírozzunk (magyar) civil szervezeteket, illetve azok tevékenységét, hiszen a nemzeti kisebbség aránya már nem ennyi, hanem annyi? Miért támogassuk közpénzből a történelmi magyar egyházakat? – tehetik fel a kérdést a többségiek. Okosabbak a sort folytatni is tudják, ám én nem teszem.
„Nemzetiség nélküli állampolgárok lehetünk, ha most nem töltjük ki az online kérdőívet” – vélekedik érdekvédelmi szövetségünk. Már elég kevés idő maradt az önkitöltős időszakból, de még mindig elegendő ahhoz, hogy elmenjünk az összeíró pontokra, figyeljünk, milyen nemzetiséget és vallást írnak be nekünk. Vagy kérhetünk segítséget fiatalabb rokontól, ismerőstől. Legyünk tudatában annak: nem veszítünk, hanem nyerünk, ha vállaljuk identitásunkat. És most ennek van itt az ideje: vállaljuk azt, hogy romániai (erdélyi) magyarok vagyunk.
Borítókép: Rohonyi D. Iván/Archív
