Népi mesterségek leltára a Krizában

Népi mesterségek leltára a Krizában
„Autonóm életet csak saját földön, saját eszközökkel lehet élni” – jelentette ki házigazdai minőségében Pozsony Ferenc etnográfus tanár pénteken este a Kriza János Néprajzi Társaságnál szervezett Háromszéki népi mesterségek című rendezvényen. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy vidékük élen jár a múlt emlékeinek megőrzésében, hiszen csak a régi kúriák és kastélyok száma eléri a 165-öt.

Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója a Székelyföldi népi mesterségek projekt eredményeit ismertette. Az intézmény megbízásából Kinda István 45 féle élő hagyományos mesterséget térképezett fel egy nemzetközi finanszírozású program keretében. Az így létrejövő adattár, a www.mestersegek.ro 250 mester adatlapját is tartalmazza, amelyet azóta is bővítenek. Tíz rövid dokumentumfilm is készült, hogy népszerűsítse a kiöregedés miatt feledéstől veszélyeztetett értékeket, főként éppen azoknak a fiataloknak a körében, akik olyan falvakban laknak, ahol még gyakorolják ezeket a szakmákat. A dokumentációt DVD-ken terjesztették iskolákban, és a fiatalok számára vetélkedőt hirdettek meg a régi mesterségek ismertté tételére, amelyre 14 település fiataljai neveztek be.

Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum kutatója olyan szakmák és művelőik felkereséséről szólt, akik azért maradhattak meg, mert napjainkban is van rájuk kereslet. Akad olyan falu, ahol huszonöt hagyományos mesterséget is művelnek. A világhálón terjesztett kisfilmeket magyar, román és angol felirattal látták el, nézettségük elérte a 1,5 milliót, ami turisztikailag is hasznot hozhat. A magyar nézők esetében a legnagyobb érdeklődést a zsindelyezés, a pálinkafőzés és a pásztorkodás váltotta ki.  

A rendezvényen bemutatták Kinda István Hagyományos népi mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című igényesen kivitelezett kötetét, amely 30 foglalkozás monografikus áttekintésére vállalkozik. A néprajzi leírásokat 400 fénykép illusztrálja. A KJNT székhelyén egy hónapig látható az a tíz pannóból álló kiállítás, amely a faragást, kosárfonást, szövést, horgolást, csipkekészítést, szőcsmesterséget, kovácsolást, kerekességet, kádárságot, tégla- és cserépvetést, szénégetést, mészégetést szemlélteti.